Szülőfalujában, Székelyszentkirályon állított ki műveiből Sz. Kovács Géza grafikus- és festőművész. Az alkotót és munkásságát Kovács Árpád művészettörténész méltatja. [caption id="attachment_56608" align="aligncenter" width="2592"] Sz. Kovács Géza és Kovács Árpád a megnyitón Fotó: Kovács Melánia[/caption] Szent István királynak, főegyházmegyénk alapítójának, a keresztény magyar állam megteremtőjének napján, Székelyszentkirály búcsúünnepén nyílt meg a falu nagy szülöttének, Sz. Kovács Géza grafikus- és festőművésznek a kiállítása a helyi kultúrotthonban, szülőháza szomszédságában. A kiállítást az oroszhegyi polgármesteri hivatal szervezte. A megnyitón felidéztük Sz. Kovács Géza pályájának fontosabb állomásait: az indulás, az útkeresés időszakát, a kezdeti nehézségeket, majd szóba került művészeti tanulmányainak első helyszíne, Marosvásárhely és a művészeti középiskola, ahol szinte azonnal felfedezik rendkívüli tehetségét, sőt Nagy Pál a művészeti középiskola legendás tanára ki is jelenti róla, hogy száz évben csak egy ilyen rajztehetség születik. Érettségi után (1959) Sz. Kovács Géza Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetemen folytatja tanulmányait, ahol 1965-ben grafikusművészi diplomát szerzett. Ezután minisztériumi kinevezéssel elfoglalta a Segesváron felajánlott rajztanári állást, azóta is ebben a patinás, szép, középkori városban él. Sz. Kovács Géza rendszeres résztvevője a képzőművészeti táboroknak, jelentős művészetszervezői tevékenysége, immár 40 éve művészeti vezetője a Homoródszentmártoni Alkotótábornak, aktívan részt vesz a segesvári magyar művészeti életben. A mostani kiállításon a bejárattal szemközti falon helyeztük el azokat a tusrajzokat, linómetszeteket, amelyeket a művész a szülőfaluja utcáit, házait, kapuit csodálva, többnyire a helyszínen rögzített vázlatok alapján készített el már a 60-as évektől kezdődően. A székelyszentkirályi felső és alsó hidat, a Bálint utcát, a Telekfalvi utcát, a hófödte házakat, az egymással beszélgető embereket, a tájba simuló falut szemlélve érezni lehet azt a biztonságkeresést, a vidéki élet értékeihez való kötődést, amely Sz. Kovács Géza művészetében immár fél évszázadon keresztül tetten érhető. A Székelyföld népi építészetére jellemző elő- és oldaltornácos házak, a galambbúgos nagykapuk díszei egy rendkívül felkészült, nagy tehetségű művész keze nyomán elevenednek meg. A jól megszerkesztett vonalak ritmusához, az arányosan kimért formákhoz, a precíz kompozíciókhoz erőteljes, határozott művészi mondanivaló társul: ezeket a hőn szeretett és biztonságot nyújtó falvakat meg kell óvni a Sütő András által is kifejezett „nagy romlástól”, meg kell óvni a hagyományos faluszellemet és faluképet a túlzott polgárosodástól, az uniformizálódástól, az értékvesztéstől. Sz. Kovács Géza ezen igyekezete még inkább felerősödik a 80-as évek végén, amikor a településszisztematizálási program megjelenésével egy időre végveszélybe kerülnek az erdélyi falvak. A kiállításon Sz. Kovács Géza festményeiből is láthattunk egy csokorra valót, elsősorban pasztelleket, amely kedvelt technikája. Tudni kell, hogy a pasztell tulajdonképpen átmenet a rajz és a festészet között. Lényege, hogy a festékszemcsék a papíron kötőanyag nélkül, kizárólag a felület érdessége révén tapadnak meg. Sz. Kovács Géza festményeiben sem szakad el a falutól, Székelyföld tájaitól, varázslatos hegyeitől, völgyeitől, sőt azt is mondhatnánk: a művész valójában beleszületett a tájba, hiszen annak minden jelenségét, mozdulatát, vibrálását életszerűen mutatja meg. Láthatjuk a hóolvadás utáni Bucsint: a fenyők között kígyózó csermellyel, Sikaszó patakát, a desági erdőlő utat, a Küküllő partját, a Homoród mentét pompázó színekben, a napszakok és évszakok változásában. Az pedig külön dicséretes, hogy ezek a pasztellek egészen frissek, nagy részük az elmúlt években készült, ami jól jelzi: Sz. Kovács Géza még mindig lankadatlan erővel és életkedvvel dolgozik, inspirálódik és keresi fel a virágos mezőket, a tiszta vizű patakokat, a csendet és nyugalmat árasztó erdőket, vagy éppen a békében szunnyadó tanyákat. Ez a kitartás, a szülőföldhöz való feltétlen ragaszkodás, a múlt értékeinek felkutatása, megmutatása és továbbadása Sz. Kovács Géza ars poeticája. A három hétig tartó kiállításnak több pozitív hozadéka is volt. Az egyik és talán legfontosabb, hogy Sz. Kovács Géza metszetei, rajzai és pasztelljei, amelyek Észak-Amerikától kezdve Ausztráliáig a Föld minden tájára eljutottak és öregbítették szülőfalujának, Székelyszentkirálynak a hírnevét, végre eljutottak oda is, ahonnan ihletődtek. Most már Székelyszentkirályon is bizonyára többen tudnak arról, hogy van egy onnan származó művész, aki a falu arculatát elküldte a világba. Az én személyes élményem pedig az volt, hogy azok a kötött- és gyalogkapuk, amelyeket oly nagy gonddal rajzolt Sz. Kovács Géza egy életen át, szerencsés módon ma is állnak, sőt a kiállítás-megnyitóra tartva ötéves kisfiammal 10 új készítésű és 7 frissen felújított székely kaput számoltunk össze a Tilaszó utca és a kultúrotthon között.