borús égbolt
enyhe havazás
Szánalmas vagy, Dan!
Az erdélyi médiában és a legújabb kori történelemben – amelyet nem írunk, hanem „csak” élünk – ritkán találkozik az ember olyan archetípussal, mint amilyen ez a Dan. Pontosan azt sem tudjuk sokan, hogy honnan származik, kicsoda ez az „úgynevezett Székelyföldön” született sztárfigura. Jövevények gyermeke. Vélhetően. Nagyon fáj neki, hogy itt, ezen a földön, ahol legalább ezerszáz éve élünk, egyáltalán szóvá merjük tenni azt, hogy vagyunk. Hogy itt vagyunk. És ő nem indián: sápadtarcú betolakodó.
Különböző médiumokban, televíziókban, újságokban, internetes fórumokon jól fésült, teljesen európai külsőt mutató emberként bukkan fel. Talán értelmiségi is. De amikor kezdjük összeszámolni, hogy több tucat székelyföldi önkormányzatot támadott meg, akkor érdemes elgondolkodnunk…
Hogyan lehetséges az, hogy egy, az Európai Unióban őshonos, mondjuk azt, hogy Európát alkotó és hosszú évszázadokon át védő és építő népcsoportot – amilyen a székely is – ennyire aljas módon megalázhat? Miféle keret, milyen „hátmög” van a birtokában, hogy ezt megteheti?
Azt mondják, hogy maguk a romániai titkosszolgálatok komoly keretekből, körmönfont módszerekkel dolgoznak azon, hogy ez a fiataljaitól kiürülő ország homogén legyen. És az övék. Tán az adókból fenntartott titokszolgáké és csinovnyikoké. Ebben a Romániában, ahol lassacskán már nettó 3000 lejért sem találunk építőipari segédmunkásokat, minden lehetséges. A január 24-én, a „kis egyesülés” ünnepe kapcsán szervezett hisztériában – amikor azt sem tudta a Dâmboviţa partján regnáló kormány, hogy megadható-e a hosszú hétvége, hogy pénteken van-e influenzajárvány vagy nincs, esetleg később engedik kitörni, hogy kollégiumi szünnap vagy mi a fene illeti meg a középiskolásokat – megint előkerült ez az alak. Ez a Dan.
Én személyesen a 2018-as évet jórészt annak szenteltem, hogy a „nagy egyesülés” kapcsán megszólaltassam azokat a románokat, akik – mindennek ellenére – barátaink maradtak, és tartják magukat a gyulafehérvári ígéretekhez, amikor az anyaországukkal innen egyesülni óhajtó románság, az akkori felelőtlen magyar kormányzat segítségével, „oda” kívánt csatlakozni. Nagyon jó és barátságos interjúk születtek a transzszilvanizmus szellemében. Botor módon azt hittem, hogy jó úton járok, hogy jó úton járunk, és ezekkel a sorstársakkal részt vehetünk a jövő építésében.
És ez a Dan! Megint! Ide jött a szemem elé. Befurakodott a legintimebb szférámba, s pont akkor, amikor az általam vezetett civil szervezet megtudta, hogy nem részesül egy, a magyar állam által fenntartott alap támogatásából… Hogy ott járunk, ahol tavaly, még üveggyöngyöt sem kapunk, miközben az igazi nagyok és hitelesek elviszik a nagyobb falatokat …
De nem ez a fontos. Csak egészség legyen. Leszünk mi még nagyobbak is… Talán. És pont ebben a pillanatban villant elém Dan polgártársunk arca meg aknamunkájának nyoma… Hátha odafigyelünk. Másképp ezt a Dan nevű fickót soha nem tudjuk helyre tenni az erkölcs süllyesztőjében.
Hadd ne legyünk mi a vesztesek! Hadd ne veszítsek én egy kétes és zsoldban pöffeszkedő Dan miatt! Veled, veletek együtt maradnék, szerelmem, szerelmes népem. Húzzunk harisnyát Danra, és tűrjük be az ingét örökre… Ez legyen a büntetése! Méltó dolog ez? Vagy netán méltatlan?
Simó Márton
