Jó három évtizede nem ültem Aeroflot gépen, pedig többször jártam azóta az egykori Szovjetunióban. 1981-ben Taskentbe utaztam a légitársasággal Moszkván keresztül, s akkor volt szerencsém egy nemzetközi és egy belföldi járat életét alaposabban megismerni. A Budapest–Moszkva Tu–154-es fedélzetén a kiszolgálás hibátlan volt, nagy tapasztalattal rendelkező stewardessek szolgáltak fel. Mindegyikük már túl volt ugyan „első hamvasságán”, mondhatni, politikailag is tökéletesen megbízhatók voltak egy „nyugati” útra. Meleg ételként csirkét ehettünk, emlékszem, a combját ropogtattam. Ezt azért jegyeztem meg, mert a Moszkva–Taskent útvonalon ugyancsak meleg ételt kaptunk, itt viszont, talán ugyanannak a pipinek a hátát és szárnyát tálalták fel. Így az összes utas nagy cuppogások közepette fogyasztotta el vacsoráját. Visszafelé hasonló volt a menü és csirkefelosztás. Viszont a légi utaskísérők csinosabbak voltak, minden bizonnyal Ázsiában nem voltak kitéve a Nyugat kísértésének. [caption id="attachment_79989" align="aligncenter" width="1000"] Seremetyevó Fotók: Csermák Zoltán[/caption] Ez a kis történet 2018. szeptemberében jutott eszembe, amikor ismét Aeroflot fedélzetén igyekeztem az orosz fővárosba. Hát bizony, az orosz légiflotta alaposan kicserélődött, már nyoma sem volt a Tupoljev és Iljusin gépeknek, a repülőpark Boeing és Airbus repcsikből állt. Egy kivétel volt, a SzuhojSuperjet, amivel utaztam. Úgy emlékeztem, e tervezőiroda korábban inkább katonai célokat szolgált, s bombázókra szakosodott, de ezek szerint a hadiipar is polgárivá szelídült. E típusból mintegy félszáz repked jelenleg, megbízható kisgépnek tartják, mintegy 87 embernek van hely a fedélzetén. Apropó, bombázók, a stewardessek is nagyon megszépültek: bájos fiatal lányok lesték az utasok kívánságait. A piros egyenruhájuk még talán a múltat idézte. Az Aeroflot emblémájában is még látható a sarló és a kalapács, arra emlékeztetve, hogy a légitársaság a szovjet időkben élte virágkorát. A seremetyevói repülőtérre érkeztünk, erről is egy régi történet jut az eszembe. A csúfosan sikerült moszkvai olimpia alatt (sok nyugat-európai ország és Amerika az afgán konfliktusra hivatkozva lemondta a részvételt) teljesen átépítették a repteret, viszont a toalettek nem készültek el időre. Így a Seremetyevót szellemes honfitársaink Semerre retyónak nevezték el. Azóta változott a világ, a hatalmas repülőteret újabb és újabb építkezésekkel bővítik ma is. Van azért mit fejleszteni, színvonala még mindig a világ nagy légi bázisai mögött kullog minőségben, nagy a zsúfoltság, sok a sorban állás, a lökdösődés. Viszont sehol sem láttam ennyi üzletet az alkoholtermékek ilyen széles választékával. Négy órát töltöttem el nézelődéssel, s megnyugtathatom az Olvasót, hogy „retyó” is volt már bőven. Csermák Zoltán