Hirdetés

Régészek és építőmunkások a terepen

Egy hosszú folyamat újabb fontos állomásához érkezett a székelyudvarhelyi Székelytámadt vár felújítási projektje, aláírták ugyanis a kivitelezési szerződést, került hozzá vállalkozó, és ahogy az időjárás engedi, bele is vágnak a műemlék restaurálását és turisztikai hasznosítását célzó munkába. A régészeti feltárás viszont nem fejeződött be, így az építkezéssel párhuzamosan folytatódik az is, eközben pedig a várfalak ölelésében lévő iskolának valahogy működnie kell.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 6 perc
Régészek és építőmunkások a terepen
Aláírták a szerződést, mégsem úszik el a „váras projekt”? Fotó: udvarhely.ro

Beért az elmúlt hónapok adminisztrációs munkájának gyümölcse: kedden aláírta Gálfi Árpád polgármester és a közbeszerzési eljáráson nyertes társulás (a Tectum Company Rt. és az Euras Kft.)  a vár felújításának kivitelezési szerződését – adta hírül szerdán a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal. A műszaki tervek már készen vannak, azokat a különböző hatóságok, a műemlékvédelem is jóváhagyta az elmúlt időszakban.

A kivitelezést az időjárási körülmények függvényében tavasszal kezdik el, és folytatódnak a régészeti ásatások is.

A szerződés összértéke 25 307 322 lej.

A Hajdú bástyánál kezdenek

Bár korábban is rendszeresen zajlott kutatás a Székelytámadt vár falai és bástyái között, több mint egy éve a valaha volt legnagyobb volumenű és értékű régészeti feltárás helyszíne az Eötvös József Szakközépiskolát körülvevő terület. Nem véletlenül, mert a városvezetés még 2019 tavaszán írta alá azt a támogatási szerződést, amelynek köszönhetően európai uniós pénzekből lehetővé válik Székelyudvarhely egyik legjelentősebb műemlékének felújítása, és amely most végre a megvalósítás fázisába léphet.

A projekt lényege tulajdonképpen, hogy a várat bekapcsolják a turisztikai forgalomba és szabadtéri eseményekre is alkalmas közösségi térré alakítsák.

A terveket korábban több kritika is érte.

A városháza szerint a kivitelező ott kezdi el a munkálatokat, ahol a régészek frontot engednek. Ez lesz az egyik a legnagyobb feladat a kivitelezés során: a régészeti munka és az építkezés összehangolása. Együttműködésre lesz szükség – jegyezte meg Zörgő Noémi, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. Sőt, ha a régészek találnak valami jelentőset, akkor az mindenképp befolyásolja majd a munka menetét. A területen a régészek voltak az elsők, és valószínűleg ők lesznek az utolsók is, akik elhagyják a helyszínt – tette hozzá. A Hajdú bástya már feltárt felületnek minősül, így itt kezdik el a munkát.

Kihívások ideje jön

Sófalvi András ásatásvezető régészt nem sikerült elérnünk, de épp a hét elején osztotta meg gondolatait az In situ – Udvarhelyszéki régészek naplója című Facebook-oldalon. Bejegyzésében olyan problémákra utalt, amelyek adott esetben megnehezítették a kutatómunkát, és amelyek a továbbiakban is gondot okozhatnak és megoldásért kiáltanak. Ilyen például az, hogy az iskolaépület aktuális csatornarendszere is kezdte felmondani a szolgálatot (a korábbi hálózatot régészeti szempontokat figyelmen kívül hagyva építették ki és át), és javítása korszerű technológiával, de szakszerűtlen beavatkozások közepette valósul meg. Így tudott megtörténni az, hogy

a feltárás során napvilágra került egyik legérdekesebb építmény (feltételezett kapualj vagy átjáró) alatti térbe heteken át folyt be a szennylé

– írta Sófalvi.

Udvarhelyszéki régészek naplója / Facebook
Betonkanálisok az iskolaudvarban, a várfalak között

Majd felhívta a figyelmet, hogy további olyan „problémák kerülnek hamarosan előtérbe, amelyekkel nemcsak a régészeknek, hanem több érintett szakmai csoportnak, vállalkozónak és bürokratának egyaránt szembe kell néznie. Kezdve azzal, hogy olyan hasznosítási tervet kell készíteni, amely lehetővé teszi két intézmény (az iskola és az azt körbeölelő vár részben helyreállított maradványai mint szabadtéri látogatóközpont) együttélését és működését. A fakivágás, tereprendezés, földeltávolítás, falrestaurálás, közművek cseréje stb. mind-mind olyan munkafázisok, melyeket ma már a hatályos műemléki és régészeti törvények betartása és felügyelete alatt kell elvégezni, a vár, a székely történelem egyik izgalmas és több tekintetben egyedi értékeket őrző maradványainak és azok jellegének megóvása érdekében” – olvasható az ásatásvezető régész bejegyzésében.

Másfél éves felfordulás

A szennyvízelvezetési gondokat megerősítette lapunknak Trinfa Pálma, az Eötvös József Szakközépiskola igazgatója is. Ő egyelőre nem tudja, hogy a pályázathoz tartozó munkálatok során ezt a területet érintik-e, de azt igen, hogy a jelenlegi udvaron minden közmű ott van a felszín alatt, és a csatornázás helyzete jelenleg csak ideiglenesen megoldott. A tavasszal startoló munkálatok kapcsán még nem kereste őt senki, mindössze arról biztosították, hogy a tanítás folyhat tovább.

– Egyelőre várom, hogy velünk is egyeztessenek.

A régészeti feltárás nem zavarta az iskola mindennapjait, de az építkezésről nem tudjuk, hogy hogyan fogják befolyásolni az életünket

– mondta az igazgató.

A „váras projektben” jelenleg tizennyolc hónapos kivitelezési idővel számolnak, Gálfi Árpád polgármester máris kéri az ott lakók megértését és türelmét a várható kellemetlenségek miatt.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!