Pünkösd a kereszténység egyik legszebb, legmosolygóbb, legvarázslatosabb virága, a Szentlélek magasztos ünnepe. Minden földi teremtmények Ura ekkor nyilatkozik meg a legközvetlenebbül és legérthetőbben, mert Szentlélek ünnepén pompázik legtarkábban a rét, a mező, a szántóföld, a gyümölcsöskert meg az erdő. Pünkösdkor szelídülnek meg a hegyi patakok, kristálytiszta vizeket csobogva hömpölygetik a nagyobb medrű patakokba, folyókba. Pünkösdkor legillatosabbak a rózsák, melyeknek bűvös tekintetét a bölcsőkben szendergő kisdedek arcához lehet hasonlítani. Pünkösd napján érzi az emberi szív, hogy Isten csodatevő hatalma vesz körül bennünket, hogy szép és érdemes élni ennyi adomány boldog birtokában és magasabb körbe kívánkozik az emberi lélek, az isteni jóság birodalmába, s önmagára, isteni eredetére talál. A meghasonlás, amelyről Jézus beszélt, a lélek koros állapotának gyümölcse. A meghasonlást másképp úgy fejezhetjük ki, hogy amikor az emberben élő energiák téves irányban működnek, akkor az egymásért való dolgozás, az összetartás, és a családi, társadalmi s nemzeti jóléten való tevékenység megbénul, elakad, kátyúba reked és a gonosz cselekedet hatalma válik úrrá az emberen. A meghasonlás kártékonyságát csak akkor vagyunk képesek érzékelni, ha ismerjük azt a sok áldást, ami a szeretet, a béke, a kölcsönös jóindulat nyomán támad. A szeretet a családban boldogságot és elégedettséget jelent még akkor is, ha nyomasztó gond lépik a ház küszöbére. A béke a társadalomban fokozott munkakedvet és eredményes munkavégzést eredményez. Egymás megértése, megbecsülése segítése a közösségekbe (faluközösségekbe) tömörült egyéneket hozza egymáshoz közelebb, kiküszöböli a közösségen belüli egymás lenézését, megszólását, nem feledteti el senkivel, hogy „honnan kelt fel”, még akkor sem, ha a sors keze által magasabb társadalmi kategóriába küzdhette fel magát. Mert „egyszer fent és egyszer lent”. És érdekes módon egyesek csak akkor válnak igazi jó emberekké újra, amikor a „lent” bekövetkezik. Az ember ember maradt kétezer év után is, hajlamai és képességei, vágyai és törekvései ugyanazok. Csak az élet mechanizmusa más, csak a külső megnyilatkozások módosultak a műveltség terjedése, s főleg a technika gyors iramú tökéletesedése révén. A lélek, a szív, az agy semmiben sem változott. Sajnos az ember az embernek ma is vetélytársa, barátja, vagy ellensége. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy jobbak vagyunk az őseinknél. Sőt az egyre súlyosabban ránk nehezedő gazdasági nehézségek miatt ingerlékenyebb lett az emberiség. De a XXI. században a magasabb kultúra magasabb követelményeket támaszt mind az egyénnel, mind a társadalommal szemben. A több tudást, a nagyobb jólét megszerzéséhez való képességet azért adta a Teremtő, hogy erkölcsiekben is megnemesedjünk, lélekben megjavuljunk főleg abban a felebaráti szeretetben, melyet pünkösd üzen nekünk, megerősödjünk, és annak megfelelően éljünk nap mint nap.

Gálfalvi Gábor életműdíjas ny. ig. tanító