szórványos felhőzet
borús égbolt
tiszta égbolt
Politikai piruettek
Megszoktuk már, hogy így július vége felé, augusztus elején van a politikusok „búcsújárása”. A „kegyhely” ezen alkalmakkor viszont nem Csíksomlyó, hanem Tusnád és Gyergyó. Ezeken a helyeken osztják a semmit, de főleg az észt a megmaradásról, együvé tartozásról – ezek főleg a magyar politikusok – néha belengetik az autonómia ügyét is, ami mostanra már politikai lózungként is megkopott nemhogy jogos igényként. Ezeken aztán elrágódnak egy ideig a politikai elemzők, de jó téma nekünk is a nyári uborkaszezonban, hogy a fősodrású román médiáról ne is beszéljünk, amelyik igyekszik minden „gyanús” félmondatba belekapaszkodni, amivel hergelheti az egyszerű embereket. Ami jó az egészben, hogy a politikusok mellett jönnek jó zenekarok is, és esténként jó bulik szoktak lenni mindkét „kegyhelyen”. Aztán vége a bulinak, a politikusok elvonulnak, a hőzöngések elcsitulnak, s marad minden a régiben.
Az idei nyár „politikusi búcsújárását” érdekes személyiség nyitotta, ugyanis a román államelnök tette látogatását Székelyföldön, igaz ugyan, hogy a politikusok által frekventált „kegyhelyekre” nem látogatott el, de járt Csíkszeredában és még Csíksomlyóra is elment. Őszintén szólva, már akkor, amikor még csak hírét hallottam a látogatásának, megfogalmazódott bennem egy kérdés: miért jön most ide? De a látogatása után sem lettem okosabb, noha igyekeztem elolvasni, megnézni minden magyarul és románul fellelhető hírt, ami ezzel kapcsolatos. Vagyis maradtam a kérdésemmel, és a találgatásokkal… Mert ha netán azért jött volna, hogy megköszönje azt a sok szavazatot, amit két és fél évvel ezelőtt a neve mellé tettünk, akkor azzal kicsit elkésett, ha pedig annak a látszatát akarta kelteni, mintha valamelyest érdekelné is a sorsunk, akkor legalább valamit ígérnie kellett volna. De nem! Úgy járt nálunk, mint a mesebeli okos leány, aki két szita között vitte a galambot, ezzel teljesítve a király azon kérését, hogy „hozzon is, meg ne is, legyen is, meg ne is”. Magyarán, ügyesen piruettezett, vigyázva arra, nehogy akár egy gesztussal is megsértse a többségieket. Mert gesztus értékű lett volna, ha átveszi Csíkszereda polgármesterétől a székely zászlót, de ő ügyesen kisiklott előle, vélhetőleg egyik PR-osára testálva a feladatot, arra viszont vigyázott, hogy az ajándékozó kezébe nyomja az ország zászlaját. Mondjuk, végighallgatta a székely himnuszt, de szerintem csak azért, mert nem volt más választása. A Dél-Tirol – Székelyföld párhuzam fölött is ügyesen ellavírozott, a decentralizációra és a regionalizációra, meg valami homályos európai ajánlásokra apropózva, de kijelentve azt, hogy „az etnikai alapú autonómia nem kívánatos, mivel akadályozná a fejlődést”. S ha már a fejlődésnél tartunk, arra sem volt érdemi válasza, miért késlekedik az évekkel ezelőtt beígért, Székelyföldön is áthaladó autópálya építése? Ehelyett sajnálkozott, hogy ezt a vidéket elkerülték a befektetők és nincsenek komoly beruházások. Pedig egy autópálya eléggé meggyőző lenne a külföldi pénzes embereknek – gondolom, s nem vagyok egyedül ezzel a gondolattal.
De amiatt is sajnálkozott, hogy az itteni gyermekek románnyelv-ismeret hiányában hátrányos helyzetbe kerülhetnek, arra viszont semmilyen ígéretet nem tett, hogy „szól egy jó szót” annak érdekében, hogy végre idegen nyelvként tanulhassák a székely gyermekek az ország nyelvét. Aztán volt Csíksomlyón és Csíkszentkirályon, mielőtt Háromszékre ment volna. Ennyi. S akkor miért is járt nálunk az államelnök?
Jánossy Alíz
.jpg)
 cm.jpg)