erős felhőzet
szórványos felhőzet
Parasztgazda
Ausztriában azt tartják és úgy tanítják, hogy egy parasztgazdának, ahhoz hogy gazdaságában helytállni, boldogulni tudjon, legalább tizenkét különálló szakmát kell ismernie. Nem elég értenie az állattenyésztéshez és a növénytermesztéshez, az állatgyógyászathoz, takarmánykészítéshez – pedig már önmagában ez se kevés –, azt is tudnia kell, miként javítsa, tartsa karban gépeit, eszközeit, de értenie kell a tervezéshez, az istálló és a gazdasági épületek építéséhez is, azaz tudnia kell ácsolni, esztergálni, villanyt szerelni, hegeszteni is. Minél több mindenhez ért, minél több mindent képes végezni saját gazdaságában, saját udvarán, saját portáján, saját farmján, annál kevesebb időt és pénzt kell áldozni, költenie más szolgálatainak igénybevételére. A rászorultságról ne is beszéljünk. Az osztrák mezőgazdasági képzésből kikerülő fiatalokat azonban mindezek felett még a termékelőállítás, -feldolgozás és -értékesítés fortélyaira is megtanítják, amit vizsgamunkájukban bizonyítaniuk is kell. A megszerzett tudást márpedig az ottaniak szemléletében úgy lehet a legjobban demonstrálni, ha a tejből olyan sajtot és vajat, a nyers húsból olyan sonkát és kolbászt, a gyümölcsből olyan szörpöt és lekvárt, a szőlőből pedig olyan bort és párolt italt készít, amit az iskola, bárki előtt nyitva álló boltjában el tudnak adni, készpénzre, euróra tudnak váltani. Az átment vagy megbukott, a jeles vagy az elégtelen minősítést tehát a jövő fiatal osztrák gazdái már az iskolapadban, a rájuk váró mindennapi munka és megpróbáltatások reál szabályai és követelményei alapján kapják meg. Aki ennek megfelel, zöld utat kap a farmalapításra és a szülői gazdaság átvételére is, illetve egy olyan szakmai ajánlót, amit kedvezményes fejlesztési hiteligénylés kapcsán sem az állam, sem az osztrák bankok nem kérdőjeleznek meg. Aki viszont mindennek nem felel meg, vagy menet közben ébredt rá, hogy a gazdálkodással mibe is vágná fejszéjét, úgy gondolják, jobb, ha időben meggondolja magát. Mielőtt hozzá nem értésével, komolytalanságával, elkötelezetlen magatartásával elkótyavetyélné az örökölt javakat, lejáratná a szakmát, anyagi és erkölcsi károkat okozva vele magának és gazdatársainak. A próbák tehát nem viccből vannak, a felkészítőket sem elvont, az átadni kívánt tudást sem életképtelen, elavult, hasznavehetetlen segédanyagokból állítják össze, ennek megfelelően a megmérettetést sem félvállról kezelik. Azt is mondhatnám: gazdaszakmát, presztízs-szakmát adnak a fiatalok kezébe. Értelemszerűen előbb tisztázzák le, ki alkalmas gazdának, kinek van szeretete, kitartása, elszántsága, tudása és tehetsége is a mezőgazdasághoz, és csak utána beszélgetnek a támogatási, farmfejlesztési és egyéb továbblépési lehetőségekről.
Mifelénk viszont nem így zajlanak a dolgok. Kimondva-kimondatlan, tartja magát a vélekedés: a mezőgazdaságba, a tehén farka mögött fiatalon csak az marad, aki továbbtanulásra, vagy más egyéb megbecsültebb szakmákra nem alkalmas. Aki parasztgazda akar lenni, azon illik a háta mögött gúnyolódni, nevetni. A pénzügyben, termékértékesítésben – különösen, ha induló, gyakorlatlan – rendszeresen be kell csapni, kihasználni, fölényesen lekezelni. A zúgolódást, elégedetlenkedést ígéretekkel és támogatásokkal csitítani, több tíz- vagy százezer eurókkal csalogatva pályázásra, farmátvételre, gazdaságfejlesztésre biztatni. Illik pályázatíróként jó pénzekért túlvállalásra késztetni, s ha baj van, faképnél hagyni. Illik a gazdát bizonytalanságban tartani, átgondolatlan, naponta változó, egymásnak ellentmondó jogszabályok szerint táncoltatni, a törvény betűjét pedig hatósági szigorral betartatni. S ha valaki még ennek ellenére is parasztgazda akar lenni, azt illik nagyon-nagyon sajnálni.
De nem kell félni, nem kell megijedni: hittel, munkával, kitartással, igyekezettel minden akadályt le lehet küzdeni. Az Alpok lábánál ezt is gondosan tudatosítják a parasztgazdákban. Érdemes elhinni.
Domján Levente
