A régészvilág véleménye szerint – márpedig nekünk, közönséges szemlélődőknek hinni kell az ő kijelentésüknek – a huszadik század két legnagyobb archeológiai felfedezése két temetkezési hely feltárása volt. Az egyik a köztudatban is élő Tuthanhamoné (máshol Tuthankamon) 1922-ben, a másik, amely most minket érdekel, a kevésbé – legalábbis a nagyközönség által – ismert, de hasonlóan fontosnak tartott perui Sipánban talált lelet, a város urának, illetve kissé távolabb egy másik, Sipán öreg urának elkeresztelt személy 1987-ben felfedezett sírja. Mai tudásunk szerint Sipán ura – az analóg Tutankhamonhoz hasonlóan – szintén egy szentként tisztelt dinasztia tagja volt. A szakértők szerint Sipán ura akár magas rangú pap-harcos is lehetett, ám a legvalószínűbb, hogy a Lambayeque-völgy urát (uralkodóját) tisztelték személyében. A kutatások szerint halálakor, ami a szénizotópos vizsgálatok szerint valószínűleg i. sz. 290-re tehető, a főember körülbelül 45–55 éves lehetett és 163 cm magas volt. Tavaly újabb előrelépés történt a lelet máig tartó tanulmányozásában: sikerült rekonstruálni Sipán urának a fejét 3D technikával. Ebbe az érdekes, modern és izgalmas tevékenységbe a brazil szakemberek is besegítettek. A virtuális fej elkészítője Cicero Moraes háromdimenziós komputergrafikus dizájner. Walter Alva szerint a 3D-s arcrekonstrukció során kiderült, hogy a terület számos lakosa ma is több olyan fizikai jellemzővel bír, mint az 1700 évvel ezelőtt élt ősük – ez elsősorban a lambayeque-i mocsika indiánokra igaz. A régió halászainak, földműveseinek arca nagy hasonlóságot mutat Sipán urának kinézetével. Én ezt különben igen természetesnek gondolom, de nyilván az archeológia, az antropológia és egyéb tudományok szakértői ezt másként láthatják és akár szenzációnak is tarthatják. A gazdag lelet Észak-Peruban található és csodálatos módon érintetlenül került elő egy Huaca Rajad névre hallgató vályogpiramis alól. Ez az ország eddigi egyetlen ilyen lelete! Hogy miként menekült meg a kincskeresők buzgalmától, máig titok. A nagy felfedezést Walter Alva Alva és Luis Chero Zurita tette. Valószínűleg a fontosságát igyekeztek hangsúlyozni azzal, hogy mind az eredeti helyén, mind a külön erre a célra létrehozott múzeumban rekonstruálták az egyszerű, de igen sok ismeretet nyújtó sírhelyet. Tulajdonképpen innen eredeztethető a mocsika kultúráról való ismereteink nagyobb része. Mi mind a kettőt megnéztük. Az eredeti helyszínen lehetett fotózni, a múzeumban nem. Annyira nem, hogy nem is engedték bevinni a fényképezőgépet. Ez különben több helyütt is így történt. Peruban még nem fedezték föl vagy nem akarják alkalmazni azt a sok helyütt ma már bevett szokást, hogy fizetés ellenében mégis megengedik. Ráadásul szinte sehol nem találtunk semmilyen információs anyagot, egyetlen múzeumukban sem. A múzeum – teljes nevén Museo Tumbas Reales del Señor de Sipán, Lambayequeben épült fel, és mintájául a mocsika templomok és a sírt magában rejtő piramis formájú építmény szolgált. Kétezer-kettőben avatták föl a Celso Prado Pastor építész tervezte, kívül bordó színű, klasszikus formái ellenére is rendkívül modern és különleges küllemű épületet. Már az egyszerű adatai is impozánsak, kitett magáért a perui állam, de mások is, mert jelentős külföldi anyagi és szellemi segítség is hozzájárult a megvalósításához. Az utókor építtette mauzóleumként is számon tartott múzeum területe 3156 négyzetméter és három szinten helyezkedik. Különös módon a bejárata legfelül van, és így a megtekintés is onnan indul. Előbb egy filmet kellett megnéznünk a moche kultúráról, illetve a nagy felfedezésről. Ezután egy bemutatóterem következik, majd a sírok rekonstrukciója. Ily módon a temetkezési hely teljes másolata előbb felülről, majd oldalról is látható. Természetesen Sipán ura mellett mások is nyugszanak a sírban: valószínűleg szolgák és őrök lehettek, akik ott fekszenek, illetve két fiatal nő és egy fiú tetemét is megtalálták. Azonkívül az úr mellett két harcost temettek el, egyikük lábánál a kutyája is ott fekszik. A kíséretet két szent láma teteme egészíti ki. Az eredeti darabok nagyon elegánsan, a titokzatosan félig megvilágított termekben egyenként, vitrinekben vannak kitéve és a moche kultúra jellegzetességeit szemléltetik: gazdag festett fazekasművészet és magas szintű ötvösművesség jellemezte. A kerámiák a mindennapi tevékenységekből vett jeleneteket, istenfigurákat és vallási szertartásokat ábrázolnak, ezért bizonyultak olyan fontos forrásnak, hisz erről a nehezen megismerhető és mégis az élet legfontosabb oldalába, a mindennapokba engednek bepillantást. Ékszereik és néha nehezen értelmezhető dísztárgyaik külön fejezetet jelentenek: tollból készült rézfogantyús legyezők, kagylóhéjból és rézgyöngyökből összekombinált melldíszek, aranyozott réz mosolygó fejecskékből összeállított nyaklánc, arany halotti maszkok, türkíz karperec és az úr hatalmas, arany keretben türkízberakásos szarvasfigurát ábrázoló fülbevalói csak a legkülönlegesebbek. Külön említendő a polip melldísz, mely a halotti maszkot keretezi félkör alakban, aranyozott réz- és ezüstlemezkékből készült és olyan, mintha a polip karjai nyúlnák ki belőle, és a hasonlóan fontos, húsz darab, a moche kettősséget szimbolizáló arany és ezüst mogyoró alakú darabból megalkotott nyaklánc. Láthattunk egy furcsa, Ulluchu embernek elnevezett hatvan centiméteres figurát is, melynek emberi fejéhez és lábaihoz rákszerű potroh, láb és olló társul – mind aranyból. Pillanatnyilag sem kilétét, sem rendeltetését nem ismerik. A legalsó szinten egy jelenet látható életnagyságú, korhű öltözetű alakokból. Sipán ura és udvartartása – mondhatnánk európai kifejezéssel: középen az úr, körülötte a szolgák, őrök, egyéb urak, balra egy főpap teljes díszben, jobbra harcosok, egyik harsonával, mely meg is szólal. Mert a jelenetet kérésre és ha kellő számú érdeklődő gyűl össze, az egyik teremőr beindítja és ilyenkor életre kel a panoptikum. Zene, és mindennapi zajok kísérik a lassan megmozduló figurákat. A Museo Tumbas Reales del Señor de Sipánt egyesek nemcsak Peru, hanem Dél-Amerika legjelentősebb múzeumának tartják. Nem ismerem a többit – néhány peruit kivéve –, ezért ilyen megállapítást nem tehetek, de hogy egyike a leggrandiózusabb és legelegánsabb múzeumoknak, amelyet valaha láttam, az tény. Az már egy másik kérdés, hogy engem jobban vonzanak a művészeti galériák, ami persze nem akadályoz meg abban, hogy megfelelő szinten értékeljem a történelem megjelenítését. Albert Ildikó