Sacsayhuamán volt az a hely, ahol hatványozottan legyintett meg az a különleges érzés, amelyet oly nehéz megfogalmazni, mert nemcsak a hely szellemét, hanem titokzatosságot, szépséget és varázslatos harmóniát sugall az ember és természet, az emberi alkotások és a vad környezet, jelen esetben a gigantikus teljesítmény és a szelíd természet között. Ugyanaz a hangulat érintett meg, mint az egyiptomi piramisoknál, Delpoi romjainál, a Gangeszen hajókázva vagy Jeruzsálemet szemlélve az Olajfák hegyéről. Azon rendkívül ritka pillanatok egyike volt, mikor bár elválaszthatatlanul keveredik a látszat, a valóság, a misztérium és a csoda, nem foglalkozunk az ellentmondásaival és nem akarjuk feloldani sem azokat. [caption id="attachment_52439" align="aligncenter" width="642"] Tambomachay[/caption] Azt hiszem, nem véletlen, hogy az inkák itt alapították fővárosukat, hogy ezt a helyet tartották a föld köldökének. Hogy ez és későbbi döntéseik vezették az őket tanulmányozókat arra a következtetésre, hogy ez a nép fontosnak tartotta a természet megőrzését és szoros egységben élt ezzel, vagy valóban ez volt az alapállásuk, és ezért választották ki területeiket, majd építkeztek úgy, ahogyan ma is sok helyt megtapasztalhatjuk – nem tudom. Ám tény, hogy bármerre jártunk emlékeik nyomait felfedezendő –, mindig lenyűgöző panorámában volt részünk. Cuzcó közelében található az Inkák fürdőjének becézett Tambomachay (eredeti jelentése: pihenőhely), ahol a már megtapasztalt hatalmas kövekből a források fölé emeltek valószínűleg kultikus építményeket. Már a bejáratnál egy ilyen félkör alakú maradvány állt, amely akár ma is készülhetett volna bárhol a világon, ahol a földből előtörő vizet akarja hasznosítani. Számos ősi vízvezeték, csatorna és vízesés található itt, amelyek a közeli termálforrásokból erednek, átfolynak a teraszos sziklákon, néha egyre több ágra szakadva, ahogy az alsóbb szintekre érnek. A központi építmény többszintű, kisebb-nagyobb fülkékkel, amelyek szerepét nem ismerjük pontosan. Az építkezés impozáns volta azt mutatja, hogy Tambomachay fontos volt az inkák számára, nagyjából egy termálfürdőnek felelhetett meg, de ugyanúgy más szerepe is lehetett. Ha fölmászunk – és én fölmásztam – az egyik magasabban elhelyezkedő romhalmazra, megpillantjuk a másik maradványt, a Puka Pukara, azaz Vörös Erőd néven emlegetett egykori várat. Megelégedtünk a látvánnyal, annak érzékelésével, hogy bizony építkeztek az inkák, ám kevés maradt meg belőle. A leírások alapján szobák, terek, járdák, vízvezetékek és őrtornyok maradtak meg benne. [caption id="attachment_52440" align="aligncenter" width="3231"] Puka Pukara[/caption] Ezen a vidéken húzódik végig a Szent Völgy kanyonszerű része is. Tulajdonképpen a körülbelül hatszáz méter mélyen a hegyek között, a szintén szentnek tekintett Urubamba folyó és az őt vízzel ellátó számtalan patak öntözte, kellemes klímájú, zöldellő, virágzó völgyről van szó, melyet mi először Pisacból szemrevételeztünk. Pisacból, a piacáért, tengerimalac-sültet kínáló vendéglőiért és az empanada névre hallgató töltött kenyérkéjéért már emlegetett falucska, melyet ezúttal az inka emlékeiért idézem föl. A teraszos földművelést még az őslakosok alakították ki és a mai napig használják. Tőlük vették át később a betelepülők és mások is. Lényege természetesen nem annyira a forma, ami önmagában sem megvetendő, hanem az ebből következő lehetőségek. A sík felületekké alakított lejtőn már nem szalad le az a kevés víz, ami oda esik vagy folyik, hanem csatornákkal irányítják azt, a teraszokon pedig kicserélik, feljavítják a szikes, köves talajt és termővé teszik oda hordott jó, gazdag földdel. A hegytetőn itt is megtalálhatók egy inka vár romjai, amelyeket azonban nem néztünk meg közelebbről. Úgy tűnik, a víz és a mosdás fontos része volt az inkák életének, a Szent Völgyben több fürdő és vízvezeték is felfedezhető. Mint ahogyan a híres inka ösvény sok más apró megmaradt emlék között vezet, amelyet sajnos nem jártunk be. Igazándiból sehol sem tapasztaltuk meg a sokat emlegetett inka kövezett útrendszert, amely behálózta az egész birodalmat és amelynek mentén pihenőhelyek, egyben boltok és díjbeszedő központok voltak, ahol a futárok szálltak meg elsősorban, hogy megpihenjenek, illetve, hogy váltsák egymást. Mert a birodalom irányításának és ellenőrzésének ez volt a legfontosabb eszköze, így kommunikáltak egymással a harcoló csapatok, így jutottak el a parancsok a néphez, a távoli településekhez és az információk az uralkodóhoz. Igen jól működő rendszerről beszélünk. [caption id="attachment_52441" align="aligncenter" width="4512"] Los Paredones[/caption] A fejezet befejezéseképp még egy inka emléket kell megemlítenem. Nazca mellett található a Los Paredones névre hallgató inka település, amelynek híre nem vetekedik a vonalakéval, ezért sokkal kevesebbet is emlegetik. Az is igaz, hogy mindössze néhány falrészlet maradt meg belőle. Ráadásul nem is kőből, hanem vályogtéglából épült településről van szó, ám felejthetetlen panorámát jelentett. A valamikor a 15. század vége felé – 1470 és 1490 közötti évekre helyezik felépítését – alakult város ma Nazcától néhány kilométerre fekszik, egy kis magaslaton. Mi alkonyatkor jutottunk oda. Fölkapaszkodtunk a romokhoz. Körülöttünk a sziklás terület, a kevés épületmaradvánnyal, de annál több, két oldalt fehér kövekkel kirakott ösvényekkel, amelyek kanyarogva behálózták a területet ameddig a szem ellátott. Aztán a sok zölddel vegyített város következett, távolban a hegyek zömök vonulatával, amely lezárta a láthatárt. Lassan kigyúltak a fények. És megjelent az égen a hold lágyan ezüstözött korogja. [caption id="attachment_52442" align="aligncenter" width="4071"] Pisac mai települése a teraszokkal[/caption] A nappal és az éjszaka finoman észlelhető határa mesés hangulattal árasztott el mindent. Ez is egyike volt annak a sokszor, leggyakrabban váratlanul megtapasztalt hangulatnak, amellyel oly gyakran találkoztam Peruban. És amely mindig olyankor legyintett meg, amikor az őslakosok emlékei is jelen voltak. Nyomaiknak még egyetlen, egyben a legépebben megmaradt bizonyítékát kell bemutatnom, ahova magam nem ebben a sorrendben jutottam el. Ám úgy gondoltam, írni minderről csak így szabad: történeti sorrendben kell fölvonultatnom mindazt, ami ha nem is időben, de a civilizációjában annál inkább ősi népek életéből fennmaradt, utoljára hagyva a legtöbbször ködbe vagy felhőbe burkolózó, megválaszolatlan kérdések özönét kiváltó titokzatos városukat, a kontinens legvonzóbb és leghíresebb látnivalóját, a Machu Picchut. Albert Ildikó