Hirdetés

Ötletverseny a székelyudvarhelyi inkubátorházban

HN-információ
A jövő potenciális vállalkozóit is bevonja programjaiba a Hargita Business Center (HBC). Az inkubátorház szervezésében 11. osztályos diákok vettek részt önismereten alapuló vállalkozói kompetenciafejlesztésen. Záró­momentumként a fiatalok tegnap ötletversenyen bizonyították rátermettségüket. [caption id="attachment_80069" align="aligncenter" width="1000"] Találkozás a jövő vállalkozóival. Önismeret is kell a jó üzlethez Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] Az indulása óta eltelt bő egy esztendő alatt az inkubátorház előadásokkal, általános és szakmai képzésekkel igyekszik rácáfolni az olcsó irodaház bélyegre, és megfelelni a célnak, azaz innovációs ökoszisztéma kialakításának. Ez vállalkozó szellemű emberek, fiatalok nélkül nem valósulhat meg – mondta elöljáróban Berkeczi Zsolt, a HBC munkatársa, a FutureMakers projekt egyik vezetője. – Az egyetemi látogatások, valamint szakemberekkel való beszélgetés után arra jutottunk, hogy a középiskolások, pontosabban a 11. osztályosok az a célközönség, amely már elég fogékony a vállalkozói gondolkodásra. Van idejük ezzel foglalkozni, mert nem nyomja őket még az érettségi terhe, ezért velük kezdtünk el tervezni, dolgozni – tette hozzá. A képzés Székelyudvarhely középiskolái­ba kérdőíveket juttattak el, személyesen is találkoztak a diákokkal, végül 74 pályázó közül 16 tanulót választottak be a képzésbe. A Kós Károly Szakközépiskola, a Tamási Áron Gimnázium és a Benedek Elek Gimnázium tanulói a hónap elején kezdték el a 30 órás tréninget, amelynek volt egy erős önismereti része, majd tulajdonképpen a vállalkozás elindításához szükséges felkészülési utat járták be. A diákok egy része még a saját útját keresi, amely akár a vállalkozói szféra is lehet. Van közöttük olyan is, akinek van már kapcsolata a magánszférával, legtöbb esetben a családon belül, sőt van, aki úgy érzi, hogy kötelessége ezt folytatni, ám bizonytalan a saját alkalmasságában. Ezt már Barkász Gabriella tréner, Szatmárnémetiből érkező üzleti tanácsadó fogalmazta meg, aki társával, Fleisz Kinga pszichológussal együtt vezette a komplex, személyiségfejlesztés-elemeken alapuló vállalkozói készségfejlesztést. A 30 óra során játékosan és csapatban dolgozva igyekeztek rávezetni a diákokat például arra, hogyan tudnak hatékonyan együttműködni egymással, másokkal, felismerni saját motivációikat, megnevezni egy üzleti ötlet célcsoportját, a célpiacot, azt, hogy milyen igényekre, problémákra adhat választ, vagy akár azt, hogy ők maguk milyen szerepet töltenének be egy elképzelt vállalkozásban. A tréning ideje alatt a fiatalok beszélgethettek az inkubátorházban működő vállalkozások képviselőivel is. A verseny A HBC-ben zajló képzés tegnap délelőtt ötletversennyel zárult, ahol 4 csapat mutatta be üzleti elképzelését. Ötletes, kreatív bemutatókat láthatott a társakból, szülőkből álló kis közönség: volt csapat, amely lakáséttermet álmodott meg, egy másik e-sport termet képzelt el Székelyudvarhelyen (az elektronikus sport résztvevői professzionális módon, versenyszerűen foglalkoznak az egyes videojátékokkal, ebből fakadóan a játékos megjelölés mellett e-sportolóknak is nevezik őket – szerk. megj.). Újszerű módon építette fel egy vidéki agroturisztikai központ tervét egy másik diákcsapat, de született ötlet alternatív gyógymódokat kínáló relaxációs központra is. A négytagú zsűrinek (Szőke Erika pályázati tanácsadó, vállalkozó, Imre Gábor, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, Asztalos Lehel iskolai tanácsadó tanár és Szécsi Kálmán bankár, a Raiffeisen Bank regionális igazgatója) nem annyira az ötletek kivitelezhetőségét, megvalósíthatóságát kellett értékelnie, hanem inkább a bemutatók színvonalát, felépítésének minőségét, stílusát, színességét, tartalmát, újszerűségét figyelték. Az újszerű versenyen minden csapat elismerésben részesült, és a zsűri tagjai rövid szakmai észrevételt is megfogalmaztak a bemutatott ötletek kapcsán. Az első díjat az agroturisztikai központ megálmodói kapták, az egész csapat belépőt nyert a jövő évi Vibe Fesztiválra. A legsokszínűbb prezentációt az e-sport terem „gazdáinak” ítélte e zsűri, az alternatív gyógyközpont bemutatását találták a legkomplexebbnek, a lakásétterem prezentációja érdemelte ki a legkreatívabb címet. A diákok egynapos Vibe-belépőt, közös pizzázást, továbbá belépőt nyertek a városi könyvtár szabadulószobájába. – A középiskolásokat, „juniorokat” megszólító FutureMakers porgramunknak ez még az ún. pilot-verziója, a tanulságok alapján jövőben mindenképpen szeretnénk bővítve folytatni – közölte a verseny végén a HBC igazgatója, Szakács Paál István. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!