A hétvégén Kolozsváron jártam. Focimeccset nézni, meg a régi barátaimmal találkozni mentem oda. Autóval mentem. Így alkalmam volt kipróbálni, milyen Nyárádtőtől majdnem Kolozsvárig autópályán kocsikázni. A Maroskece és Aranyosgyéres közötti 15,7 kilométeres autópályaszakaszt csak tavaly decemberben adták át, így viszonylag frissnek számít. Nem is jártam azóta arrafelé, pláne nem autóval. Egy dolog nyugtázni a hírt, hogy megépült és használható egy autópálya, vagy annak legalább egy része, és egészen más a saját bőrünkön érezni. Sokan nem hittük volna (az autópálya-építések addigi tempójából kiindulva), hogy hajason megérjük, hogy Székelyföldről Kolozsvárra autózva nem kell áthajtanunk Marosludason, Radnóton és Aranyosgyéresen. 
Egészen Nyárádtőig az utazásban nem volt semmi újdonság, sok minden nem változott. Ellenben onnantól kezdve olyan volt, mintha hirtelen közelebb hozták volna Kolozsvárt. Tempósan és kényelmesen lehetett haladni, sőt, még élvezni is lehetett az autózást. Legalábbis Tordáig vagy Szászfenesig. Attól függ, hogy hol szállunk le az autópályáról. Menet Tordánál hajtottam le. Ekkor kezdtem érzékelni az árnyalatnyi különbségeket. Átutazóban is könnyedén észre lehet venni, hogy választási év van. Tordán is aszfaltoznak ezerrel persze. Ez csalhatatlan jele annak, hogy hamarosan az urnák elé kell járulnunk. Azon a sávon, amelyen én haladtam, friss koptatóréteg volt, ellenben a szembejövő sáv még teljesen fel volt ásva. Ez pedig igencsak indokolttá tette az óvatosságot, nehogy leessen az ember fia az útról. 

Ekkor határoztam el, hogy jövet majd inkább Szászfenes felé megyek és Gyalunál hajtok fel az autópályára. Tordából kiérve Kolozsvárig jól lehet haladni, de ebben nincs semmi újdonság, ez eddig is így volt. Hiába: a négysávos út kétszer olyan széles, mint a kétsávos. Miután szombat volt, arra számítottam, hogy kisebb lesz a forgalom, és majd a nagyvárosban sem lesz különösebb gondom. De azzal nem számoltam, hogy a belvárosban lezárnak egy utcát a hétvégi futóverseny miatt, ami dominóhatásként a város teljes közlekedésére kihat. Huszonöt percig senyvedtem a Kincses Város dugójában, amíg nagy nehezen leparkoltam régi cimborámnál. Az autópályán kocsikázáshoz képest ez is különbség: árnyalatnyi. Találkoztam barátaimmal, megnéztem a mérkőzést, vasárnap indultam haza. Szászfenes felé mentem, ahogy azt előre elhatároztam. Rendkívül bölcs döntés volt. Laza félórás dugóba keveredtem, ami alatt teljes másfél kilométert haladtam előre. A hülyének is megérte! Eh, árnyalatnyi különbség. De Gyalunál végre ismét felhajtottam az autópályára. Nem mondom, hogy sokkal jobb lett volna, leszámítva, hogy gyorsan és stresszmentesen lehetett haladni. Újabb árnyalatnyi különbség. Azután hazáig már semmi szokatlan nem történt. 
Rájöttem, hogy tulajdonképpen fölösleges az ország vezetőin számonkérni, hogy miért nem épült több autópálya. A nagyvárosi zsúfolt forgalmat pedig igazán nem lehet felróni senkinek, elvégre városainkat annak idején nem a 21. századi autósforgalomnak tervezték. Be kell látnom, hogy az agyonsztárolt autópályák és a jelenleg rendelkezésünkre álló infrastruktúra között árnyalatnyi a különbség.