Kétségtelen, hogy az utóbbi időszakok során igen iramosnak és a maga nemében látványosnak bizonyult a hazai átlagos bruttó, valamint a nettó bér növekedési aránya. Ehhez azonban társult egy nemkívánatos jelenség, nevezetesen az árdrágulás, azaz a kedvezőtlen inflációs ráta, amely úgymond megdézsmálta a reáljövedelmeket, azaz a lakosság vásárlóerejét, amit főleg az alacsonyabb jövedelmeket realizáló családok érezték, érzik meg leginkább. Európai viszonylatban is irigylésre méltónak nevezhető a romániai bérnövekedés aránya. Ám annak meg voltak és meg vannak a maga szépséghibái. Talán azzal kell kezdenünk, hogy az a látványos átlagbér-növekedés jobbára az országos garantált minimálbér viszonylag erőteljes (s az építőiparban akár erőteljes) megnövelése, valamint a közszférai bérek már-már ugrásszerű, 2017-től beindult megemelése számlájára írható. Ez utóbbi esetében megemlítendő az is, hogy egyes szegmensek, valamint a vezető tisztségek esetében minden idők legnagyobb arányú javadalmazásemelésére került sor, s a jelek szerint a tisztségviselők esetében ez a jövőben is így lesz. Nos, ilyen körülmények között akár csalókának bizonyulhat az átlagbér megemelkedése, s ez annál is inkább igaznak tűnik, mert óvatos becslések szerint is a hazai alkalmazottaknak körülbelül egyharmada a garantált minimálbér szintjén javadalmazott. Mindezzel együtt és mindezen túl az országos átlagbér a 2000–2018-as időszakban 13-szorosára emelkedett, a tavaly elérve a 2700 lejt (a havi átlagos nettó bérről van szó). Jelenleg pedig annak szintje 3100 lej körül van. Kevés ország vallhat magáénak egy ilyen nagyarányú növekedést, de jó tudni, hogy igen alacsony szintről indultunk, s az iramos növekedés ellenére is a romániai átlagbér (euróban kifejezve) jóval elmarad az európai, illetve az uniós átlagszinttől, s továbbra is a ranglista utolsó helyein kullogunk. Ilyen körülmények között pedig az a tény, hogy a 13-szoros növekedési arány első helyre pozícionálta országunkat, nem sokakat tölthet el boldogsággal, már csak azért sem, mert az a növekedés „nem teljesül ki” az ő életszínvonalukban. Árdrágulási rekorder Az Eurostat adatai szerint a szóban forgó 2000–2018-as időszakban Románia az uniós árdrágulás listavezetője volt. Ez azt jelenti, hogy a bérnövekedés árnyékában ott volt, ott van a mindenkori áremelkedés, a kedvezőtlen infláció. Nos, e tekintetben is listavezető országunk. Íme, miről tanúskodik az Eurostat jelentése: a 2000–2018-as időszakban az árdrágulás Romániában volt a legnagyobb, azaz 271,6%-os. A második helyre Magyarország került 103,7%-os, a harmadikra pedig Lettország 91,3%-os árdrágulással. Amúgy az Európai Unió viszonylatában a szóban forgó időszakban az árdrágulás 39,2%-os volt, s ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy jó néhány országban azt sikerült 34% alá szorítani, köztük Finnországban, Franciaországban, Svédországban, Németországban és Dániában. Durván számolva arra a következtetésre juthatunk, hogy az a romániai 13-szoros átlag-bérnövekedés a vásárlóerő szempontjából jóval szerényebb volt, valahol a 10-szeresnél állapodik meg. Tudva azt is, hogy a szóban forgó időszakban például Lengyelországban az árdrágulási arány csak 46,6%-os volt, Csehországban pedig 42,4%-os volt. Magától értetődő, hogy az árdrágulás nem volt általános, a különböző áruféleségek fogyasztói árai nem ugyanazon időben és nem ugyanazon arányban drágultak. Az Eurostat adatai szerint Románia esetében 2000–2018 között a legnagyobb árdrágulás a szeszes italok és a dohánytermékek esetében következett be, több 767%-os. Ez legyen azok baja, akik rendszeresen fordulnak az élvezeti árucikkekhez. Nem így álunk viszont a közműi szolgáltatásokkal, amelyek az említett időszakban 587,3%-kal drágultak vagy a szállítással, amely 368,3%-kal drágult. Valamivel „szerényebb” drágulásról beszélhetünk 197,1%-osról az élelmiszerek esetében és 150,5%-osról a ruházati árucikkek esetében. Felhők tornyosulhatnak… Érdemes megemlíteni azt is, hogy Romániában jó ideig bizonyos területeken hatósági árak voltak érvényben, de a 2007-es esztendei uniós csatlakozást követően kötelezővé vált az árliberalizálás, illetve az uniós szintekre való felrázkótatás. A liberalizálás drágulást is jelentett, s ez azzal magyarázható, hogy helyi szinten a kínálat és a kereslet között mély egyensúlyzavar mutatkozott, azaz Románia importra szorult, s így nemigen volt lehetséges a piac önszabályozása. Az árak azzal arányosan növekedtek, ahogy fokozódott a kereslet. A keresletet pedig úgymond serkentette a bérek gyors megemelése (hisz köztudott, hogy a keresletet a jövedelmek „duzzasztják”). Amúgy Románia uniós viszonylatban az első helyet foglalja el a különböző szolgáltatások és árucikkek drágulása tekintetében is. Egyetlen kivétel van: az orvosi szolgáltatások, amelyek tekintetében 165%-os árdrágulással az első helyet Magyarország foglalta el. (Országunkban az orvosi szolgáltatások 118,9%-kal drágultak a 2000–2018-as időszakban.) Közvetve a taglalt témához kapcsolódik a gazdasági növekedés problematikája is. Mondjuk ezt annak okán, hogy a hivatalos adatok szerint is országunk „tetszetős” gazdasági növekedésében megvolt és megvan a maga nem kis szerepe a fogyasztás, a kiskereskedelmi áruforgalom bővülésének is. Ezért is állítják a tekintélyes és tárgyilagos makrogazdasági szakelemzők, hogy ez a növekedés bizonyos értelemben egészségtelen és hosszú távon nem lesz fenntartható. Ugyanakkor bizonytalanság lengi be a 3%-os GDP-arányos költségvetési hiánycélt is. A keresletet kielégítő import hovatovábbi fokozása pedig a GDP-arányos folyó mérleghiányt tornászhatja fel 5% fölé. Ha a szóban forgó két arányszám tekintetében fokozódik a célirányoktól való eltávolodás, akkor nemcsak az árakkal és a bérekkel „gyűlhet meg a baja” majd a mindenkori kormánynak. Hecser Zoltán