Hirdetés

Oltáskampány: Élénkült az oltási kedv

HN-információ
Megélénkült az oltási kedv Hargita megyében – közölte érdeklődésünkre Tar Gyöngyi, a Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Az intézményvezető szerint egyre több helyszínen igényelhető a vakcina, családorvosoknál csak telefonon kell jelentkezni, és bárki kaphat egyadagos Johnson & Johnson oltást. Tar Gyöngyi a Hargita Népének úgy nyilatkozott: mindenképp pozitívumnak könyvelhető el az oltási kedv megélénkülése. Hozzáfűzte: közeledik a pünkösdi búcsú Csíksomlyón, és az ilyen nagyszabású rendezvényeken való részvétel akkor biztonságos ‒ még ha szabadtéri eseményről van is szó ‒, ha a jelenlevők többsége védett a koronavírus-fertőzöttség ellen: ‒ Mindenképpen be kell tartani a járványügyi szabályokat, és ha szelektálni kell, akkor mindenképpen figyelembe veszik azt, hogy kinek van védettsége – mondta Tar Gyöngyi. Mint erről lapunk korábban beszámolt, már családorvosoknál is lehet igényelni oltást. Tar Gyöngyi tájékoztatása szerint leginkább székelyudvarhelyi és udvarhelyszéki orvosok kötöttek szerződést a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral. Mivel Székelyudvarhely vörös zónában van, és a fertőzöttségi ráta is emelkedik, ezért a Közegészségügyi Igazgatóság vezetője úgy véli, hogy valóban szükség van minél több oltópontra. Mint mondta, Johnson & Johnson vakcinát lehet kapni a családorvosoknál: ‒ Nem lesz könnyű ezt megszervezni, hiszen a megye több részére is el kell juttatni a vakcinát és a szükséges eszközöket, viszont pozitívum az, hogy a Johnson & Johnson oltás könnyebben tárolható, mint bármelyik másik vakcina, továbbá egyadagos oltásról van szó – mondta. A családorvosok teljesen szabad kezet kapnak az oltás szervezésében, és nem kell várólistára iratkozni, csupán telefonon kell jelentkezni az oltásra. A jelentkezés után mindenki időpontot kap aszerint, hogy a családorvos hogyan szervezi meg az oltást. Tar Gyöngyi hozzátette: a családorvos eldöntheti, hogy milyen stratégia szerint szervezi meg az oltást, de mindenképpen ajánlott ezt úgy tenni, hogy az oltás beadása ne essen egybe a betegek kezelésével. ‒ A vidéki, idősebb embereknek nehezebb eljutniuk a városi oltóközpontokba, ezért számukra kényelmesebb megoldás a családorvosnál igényelni az oltást – mondta. Kiemelte: aki bizalmatlan az oltással szemben, annak lehetősége van személyre szabott információt kapni az oltásról és annak mellékhatásairól az orvostól, hiszen családorvos és betegei között személyes a kapcsolat. Tar Gyöngyi úgy véli, nagyon fontos, hogy az emberek bízzanak a vakcina hatásosságában, mivel ez növelné az oltási kedvet. Érdeklődésünkre Tar Gyöngyi közölte: továbbra is nagyobb az érdeklődés a Pfizer vakcina iránt, az AstraZeneca oltást kevesebben igénylik. A Közegészségügyi Igazgatóság igyekszik figyelembe venni az igényeket, ezért eljuttatják a Pfizer vakcinákat azokba az oltóközpontokba, ahol AstraZenecával oltanak. Folyamatos igényfelmérés,vidéken is Tar Gyöngyi állítása szerint három régióban javasolták a mobil oltópontok kialakítását: Kászonszéken, Gyimesekben és Alcsíkon Csíkszentsimonban. Mivel Kászon községben nincs ott lakó családorvos, és csak bizonyos napokon van nyitva a rendelő, ezért korábban már indokolt lett volna mobil oltópontot kialakítani. A lakosságnak viszont nem volt erre igénye, kevesen jelentkeztek. Most, hogy a családorvosi rendelőben igényelhető az oltás, ezért Tar Gyöngyi úgy véli, hogy ezután nem is lesz szükség mobil oltópontra, hiszen az a kevés jelentkező, aki kérne oltást, most megteheti a családorvosnál azokon a napokon, amikor nyitva van a rendelő. Alcsíkon kihelyezett oltópontot alakítanak ki Csíkszentsimonban a Csíki Sör Manufaktúránál, mivel úgy tűnik, hogy ott van erre igény. Tar Gyöngyi hangsúlyozta: akár állami, akár magáncégek igényelhetnek vakcinát mobil oltócsapattól a megye bármelyik térségében. ‒ Ha Hargita megye lemarad a környező megyékhez képest, az nekünk nagyon rossz lesz, mert a vírus ott bolyong, ahol fogékony közegre talál – magyarázta. Mint mondta, minél kevesebben kapták el a vírust, annál fontosabb lenne növelni az átoltottságot a megyében azért, hogy a lakosság védett legyen. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha alacsony marad az átoltottsági szint, akkor újabb hullám alakulhat ki, illetve fokozódhatnak a jáványügyi szigorítások. Kiemelte azt is, hogy a szomszédos országokban jobban halad az oltási kampány, mint Romániában, ezért egyre több országban fokozatosan megszűnnek a korlátozások. Úgy véli, mivel közeleg a nyár, egyre többen szeretnének utazni, ezért is ajánlott minél hamarabb megkapni az oltást, hiszen hamarosan egységes európai oltási igazolással könnyebb, akadálymentesebb lehet az utazás. Hozzátette: valószínű, hogy utazáskor a szakmai privilégiumok ‒ például az üzleti utak lehetősége ‒ meg fognak szűnni, és ezek helyét átveszi a védettségi igazolás. ‒ Egyre több lehetősége van mindenkinek, hogy megkapja az oltást. Igyekszünk mindenkinek biztosítani az oltási lehetőséget, és alkalmazkodunk az igényekhez – összegezte az elmondottakat a Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.

Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!