borús égbolt
Nyitott kapuk
Tíz évvel ezelőtt az utcán töltöttem a szilveszter egy részét. Akkor az éjféli harangok hangja nemcsak egy új esztendő beköszöntését, de új kezdetet is jelentett számunkra. Tíz évvel ezelőtt lettünk uniós polgárok, akik előtt Európa kinyitotta a kapukat.
Az újonnan csatlakozott két állam, Románia és Bulgária polgárai között akkor kisebbségben lehettek az euro-szkeptikusok, ha voltak egyáltalán. Az uniós csatlakozás volt valószínűleg az első és talán azóta is egyedüli közéleti esemény, aminek a többség örvendeni tudott. A csatlakozásban mindenki megtalálta a maga kis örömét. Volt, aki a könnyebb utazás lehetőségében bízott, más a gazdaság, a kereskedelem fellendülését remélte, mások a nyelvi és kisebbségi jogok garanciáját látták az uniós tagságban.
A csatlakozáskor jó poénnak számított, hogy a két ország csatlakozása után fel is bomlik az unió... Aztán tíz év elég volt ahhoz, hogy az európai szövetség egésze inogni kezdjen és nem miattunk. Tíz év elegendő volt, hogy itthon is radikálisan megnőjön azoknak a száma, akik több kárt vélnek felfedezni az uniós tagságban, mint hasznot. Mindezek ellenére, úgy gondolom, hogy még ma is többségben vannak itthon azok, akik az unióban maradás mellett voksolnának.
Másfél évvel ezelőtt magam is jártam az unió brüsszeli központjában. A két nap elég volt arra, hogy két dolgot megértsek a szövetség működéséből. Nem, nem a rendszer lényegét értettem meg, de azt igen, ami számomra is fontos: ha sokba is kerül az egész uniós gépezet fenntartása, még úgy is olcsóbb, mint a háború. És azóta tudom azt is, hogy nem az uborka méretéről és görbületéről döntenek az uniós képviselők, ahogy azt is, hogy brüsszeli szemmel nézve mást jelent a kisebbségi ügyek látása és láttatása, ahogy azt is, hogy ott nem fogják sem megvédeni, sem garantálni azt, amiről mi itthon azt gondoljuk, hogy nem nekünk, hanem az uniónak kell megvédenie. Egyszóval másként látom az egész rendszert, amióta láthattam egy parányi részét a gépezetnek. Uniós polgárként talán az is furcsa számunkra, hogy a dolgok nem változnak, mert nem változhatnak egyik napról a másikra. Mindennek bejáratott menetrendje, beosztása és forgatókönyve van. Nem a hirtelen döntések és azonnali végrehajtások tartják fenn ezt a mamut méretű intézményi hálózatot. A még alszunk egyet rá – mentalitás a fenntartója ennek a szövetségnek, ahogy majd egyszer éppen ez lehet a veszte is...
A tízéves uniós tagság mindenképpen nyomot hagyott az országon, minden területen. A vidéki és városi infrastruktúra terén látványos fejlődés volt mifelénk is, még ha nem is értjük sokszor a mezőgazdasági utak aszfaltozásának rációját, miközben a településeken belül még sokszor a göröngyös úton járunk.
Az érem két oldalából sokszor csak az egyiket akarjuk meglátni, ezért csak a tej árának csökkenéséről beszélünk, miközben tudunk a mezőgazdaság kimagasló támogatási rendszeréről. Az oktatási intézményrendszer is jelentős forrásokat hívott le, szippantott magába az elmúlt években. Egy biztos, nemcsak az unió húzott belőlünk hasznot, hanem mi is hasznot húztunk az unióból. A kinyitott kapun nem csak a levegő közlekedett jobban. Kár lenne, ha egyszer becsuknák a kaput.
Daczó Dénes
