Hirdetés

Nyírő Szabolcs: nem a problémás magaviseletre reagálok

Az iskolai munkán túl a helyi egyházközség életében is aktív szerepet vállal a csíkszentgyörgyi származású, Bihar megyében dolgozó Nyírő Szabolcs vallástanár. Mint mondta, nem egyszerű a pedagógusi hivatás, ám a nehézségeket a gyerekek szeretete segít legyőzni. A pedagógussal többek között a hittanórákról, a fiatalok érzelmi neveléséről és főbb érdeklődési körükről beszélgettünk.

Miklós Dalma
Becsült olvasási idő: 5 perc
Nyírő Szabolcs: nem a problémás magaviseletre reagálok
Fotó: Veres Nándor

– Hogyan lett hittantanár?

– Nem szakképesített tanárként kezdtem a pályát 2017-ben, amikor beiratkoztam az egyetemen pedagógiai képzésre. Pályám érdekessége, hogy négy évig tanultam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Gyulafehérvári Papnevelő Intézetében, ahol teo­lógiai alapképzésből sikeresen lediplomáztam. A tanügyi pályára lépve hamar kiderült, hogy szükségem lesz a pedagógiai szakképesítésre is, így párhuzamosan tanítottam Nagyszalontán és tanultam Kolozsváron. Ennél is korábbi időket felidézve, az érettségi után kezdett el először foglalkoztatni, hogy merre haladjak tovább az életben. Egy ifjúsági táborban kaptam meg a választ: a szeretetért érdemes élni. Kialakult bennem egy addig nem ismert istenkép, amely különbözött attól, amit az iskolai tanulmányaim, illetve az addigi életem során felépítettem. Ez az Isten laza, barátságos, szerethető volt, benne mindennel, ami a világban jó. Azt gondoltam, ha ilyen Isten, akkor őt meg kell ismerni. Innen vezetett az út a teológia felé, ahol felismertem, hogy engem a tanári hivatás érdekel.

– Gyermekkorában milyen volt a kapcsolata Istennel?

– Hagyományos vallásos környezetben nevelkedtem. Nem volt rossz az Istennel való kapcsolatom, de gyermekként még nem volt közeli istentapasztalatom. Mindent tudtam, amire megtanítottak, rendszeresen imádkoztam, de amikor nyitottá váltam, és kezembe vettem az életemet, akkor kerültem közelebb Istenhez.

– Személyes gyermekkori élményei fényében most milyen a gyermekekkel foglalkozni, át tudja érezni, hogy egy fiatal hogyan tud ebben a korban kapcsolódni Istenhez?

– Valójában minden tanuló más, hiszen különböző családi háttérrel, attitűddel érkezik az órára, illetve eltérő fejlődési szakaszban tart. A nagyobb diákoknál gyakrabban felismerem azt az útkeresést, amelyen én is végighaladtam. Kisgyermekekkel dolgozni a legkönnyebb, hisz annyira tiszták, annyira nyitottak, és mindig örülnek, amikor Jézusról tanulhatnak. Próbálom az óráimat különböző ötletekkel gazdagítani, hogy fenn tudjam tartani az érdeklődésüket. Borsódzik a hátam, ha valaki „igazi” pedagógiai módszereket emleget. Nem egyetlen oktatási stratégiát követek, hanem minden általam ismert módszerből azt használom fel, ami a diákok számára megfelelőnek bizonyul.

– A hittantanári tevékenysége mellett Margittán aktív tagja a közösségnek is.

– Pontosítok: az oktatási rendszer minden szegmensében jelen vagyok. Elsősorban a margittai Horváth János Elméleti Líceumban tanítok, az előkészítő osztálytól egészen a tizenkettedikig. Tanítok román tannyelvű iskolákban, de szlovák anyanyelvű diákok is járnak az óráimra. Az iskolai fő tevékenységem mellett további három területen is szerepet vállalok a margittai közösségi életben. Egyháztanácstagként a helyi közösségi, illetve egyházi rendezvények szervezésében segítek. Vannak iskolán kívüli feladataim is, a helyi fiatalokkal gyakran kapcsolódunk meghirdetett pályázatokhoz, drámanapot tartunk, láthatatlan színházat és karácsonyi előadást készítünk. Büszke vagyok a nevelői munkára, amelyet a település magyar anyanyelvű ifjúságáért végzek. Nemrég összegyűjtöttem a tehetséges fiatalokat, és alapítottunk egy zenekart. Egyre magasabb szinten műveljük a muzsikálást, mostanra kialakult egy biztos retró, rock és blues alapú formáció. Ezek a „projektek” örömmel töltenek el, de egyre jobban érzem azt, hogy otthont szeretnék teremteni magamnak, és az otthont Hargita megyében képzelem el. Bár kialakult a kapcsolatrendszerem, és a napi teendőim kellőképp lefoglalnak Margittán, mégis vágyom arra, hogy valamire azt mondhassam: az otthonom. A világon két helyet tudok kijelölni otthonnak: Csíkszeredát és Udvarhelyt.

– Hogyan került Bihar megyébe?

–  Az érettségi után eltelt hat év, és azon kaptam magam, hogy megvan a teológiai végzettségem, de nem tudom, hogy mit fogok kezdeni magammal. Hargita megyében épp nem voltak felszabadult hittantanári helyek. Ekkor megtapasztaltam a Jóisten gondviselését: amikor minden kötél szakadt, akkor kaptam egy telefonhívást. Nagyváradon szükség volt egy hitoktatóra. Úgy gondoltam, fiatal vagyok, valahol el kell kezdeni a pályát. Mi az nekem Várad, amikor mások külföldön dolgoznak?

– Gyakran azt látni, a gyermekekben nagyon sok feszültség felgyűlt, amelyet bántalmazás, zaklatás, esetleg vandalizmus formájában vezetnek le. A vallásórán beszélnek mindezekről? 

– Igen. A hittanóra tud hatni azokra a gyermekekre, akiket a tanár nyitottá tud tenni a jóra. A pedagógus nagyon sokat tud segíteni azzal, hogy felismeri az árulkodó jeleket a problémás gyermek viselkedésében. Rengeteg problémás tanulóval találkoztam, nekik rettentő nehéz megváltozni. Úgy gondolom, nem tanácsos a gyermeket szidni. Akkor is szeretettel és türelemmel kell kezelni, amikor rosszat tett. Minden gyermek tudja, ha helytelenül viselkedett, nem kell a szemére vetni, mert tisztában van vele. A tanárnak ez egy folyamatos újrakezdés, de miután a gyermek sok jót kap, megszégyelli magát. Én nem a rossz magaviseletre reagálok, hanem azokra az érzelmi okokra, amelyek kiváltják. Ha a rossz tettek ellenére is szeretve van, akkor egy idő után ő maga tesz majd a romboló magaviselet ellen.

– Mi a gyermekekkel való munka legnagyobb szépsége?

– A gyermekek szeretete és az érzés, amikor segíthetek nekik, az nagy örömmel tölt el. Tanárként mindig frissnek érzem magam. Amikor a gyermekek között vagyok, olyan, mintha megállna az idő. Ha nem találtam volna meg a tanári hivatást, még mindig keresném a világban a helyem. Büszke vagyok arra, hogy az óráim által változást érek el egyes fiatalok magatartásában. Még akkor is, ha kezdetben nem érdekli őket a vallás, körülbelül egy fél év alatt sikerül összekovácsolni, kíváncsivá tenni az osztályközösséget, és pozitív változást elérni. Nem szeretnék az a tanár lenni, aki készen tálalja az igazságokat, szívesebben lennék az, aki a diákokkal együtt keresi meg a válaszokat. Engem ez a munkafolyamat erősít meg, s ad újabb lendületet a vallásórákon.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!