Hargita megye iskolaorvosai nyílt fórumot kezdeményeznek annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet az iskolaorvosi munka fontosságára, arra, hogy ez a munka gyermekeink egészségét, azaz a jövőt jelenti. Ezért gondoltuk, hogy a nyilvánosság elé tárjuk azokat a súlyos gondokat, amelyekkel nap mint nap szembesülünk. Meggyőződésem, hogy a helyzet most sokkal rosszabb, mint 25 évvel ezelőtt. Miért? 1. A rendelőknek még most sincs működési engedélyük. Tehát mindegy – ha van, ha nincs. 2. A gyermeklétszám jóval kisebb, mint 1990-ben. Például a csíkszeredai Petőfi iskolában 2000-ben 1200 tanuló volt, most 659 van, közben a betegségek száma megnövekedett. Az általam ellátott három iskolában – Petőfi Sándor, József Attila és Liviu Rebreanu általános iskolák – 5 epilepsziás, 60 pajzsmirigy-elváltozásos, 60 asztmás, 130 hátgerincferdüléses, 200 látáskárosodásos esetet jegyeztem, emellett 25 gyermek szívproblémákkal küszködik, négy cukorbeteg és egy leukémiás. Ritka az a nap, amikor nem történik baleset. A zömét megoldjuk, de előfordul, hogy mentőt kell hívni. 3. A gyógyszerellátás akadozik, mivel egyszer írhatunk fel egy évben – gyakran a saját zsebünkből kell megvegyük a sürgősségi készletet, az ún. trusát. 4. Nincs biztosítva számunkra a szolgálati telefon, nincs számítógép a rendelőben. 5. Olyan iskolám is van, ahol a logopédussal, pszichológussal kerülgetjük egymást. 6. Minden rendezvényre, sporteseményre kérik az orvos aláírását, vállaljunk felelősséget akkor is, amikor nem vagyunk jelen… Nem furcsa egy kicsit? 7. Tanév elején két hét alatt vizsgáljunk meg 1500–2000 tanulót, mert addig nem lehet testnevelésórát tartani… Sajnos, a megye minden iskolájában hasonló a helyzet: 53 000 tanulóra kilenc iskolaorvos jut – persze a falvakban a családorvosokra hárul ez a feladat –, nincs iskolai fogászati szakrendelés. Ha kell, tudományos dolgozattal veszünk részt a szakmai rendezvényeken, elsősegélynyújtó versenyekre készítjük fel és visszük a tanulóinkat – tehát komolyan vesszük a munkánkat. És mi a köszönet? Gyakran átnéznek rajtunk, nem értenek meg, megaláznak a tanulók előtt. Senki nem meri felajánlani sem az erkölcsi, sem az anyagi támogatását. Egy-két politikus jelentkezett, de később bizonyára megbánta, fontosabb dolga akadt… Nem tudom, mi lehet fontosabb gyermekeink egészségénél?! Jusson mindenkinek eszébe, amikor a saját gyermeke beteg, hogy miként lehetett volna azt megelőzni… Megvesszük például a legdrágább mobiltelefont is, megfeledkezve arról, hogy minél kisebb a gyermek, annál nagyobb sugárzásveszélynek tesszük ki általa. Kérjük a felelős hatóságokat, intézményeket – tanfelügyelőséget, iskolaigazgatókat –, a szülőket, merjék vállalni az ügyet, amennyiben azt akarják, hogy hatékony megelőző tevékenység folyjék az iskolákban. Dr. Gáll Anna, Csíkszereda