Szavak honnan jösztök honnan jösztök merről hajt az ősi ösztön Ady vár(t) rátok a Gare de l’Esten Árnyékjelenben restellem ha magam sétára fogom én aki jártam fürge lábakon dupla adagban nyeltem levegőt hogy táplálhassam a bennem Létezőt úgy érzem kétszer ennyit éltem a nem létezőt is magaménak véltem napjaim nyaramba akként hullatom akár szirmát vesztő rózsa sírhantodon hiszem a főnév igazát kitartón nagy csendességben porban sárban hóban igék érkeznek fáradt szárnyakon árnyékjelenben búvok szégyenletesen hunyósdit játszom én a sose hunyó s hogy mikor kapnak el folyton azt lesem (2018 tavaszán) Metrikusan versírónak nem árt a rum ettől csúszik jól a metrum Na és akkor… elütöttek egy költőt na és akkor úgy hívták hogy Nicolae Labiș na és akkor ő írta az Őz halálát na és akkor eléggé gyakran elütik a költőket na és akkor de a jó költőket is elütik na és akkor József Attilát nem autó ütötte el ő írta azt hogy: „A teherpályaudvaron úgy lapultam a fa tövéhez, mint egy darab Csönd…” ezért ő vonattal üttette el magát na és akkor elütötték Horváth Istvánt (is) na és akkor ő írta a Magyarózdi toronyalját na és akkor de őt szándékosan ütötték el autóval na és akkor egy ismeretlen poétát is elütöttek na és akkor még be sem fejezhette első versét na és akkor de azt az autót is elütötték na és akkor a mögötte jövő ütötte el na és akkor az egy olvasót is elütött szegényt mikor (2018 tavaszán) Szavak fogytán „Mogorva lettem, kemény, sötét és szótlan és makacs.” (Dsida: Psalmus Hungaricus) mellőzöm a hangzatos beszédet tunyán tűröm némaságomat így van aki magát gyötri fojtón belefullad szavaiba folyton s menekül ha emberbeszédet hall s retteg mint anyját vesztett gyermek szemeiben rettenet rak fészket (az ember szava bár nyelvemen szóljon s bármennyire isteni találmány nem vesz erőt rajtam beszéd-járvány) makogok még s azt is egyre ritkán majmok nyelvén vagy talán egy cickány cincog bennem dohos pince alján szavak rohadéka bomlasztja énem butuló tudatát józan részét féltem fájdalmas mélyről bányászom a szót keresem a vegytiszta sorokat melyekben megül szépen a gondolat örvend lelkem barlang-mélyről költve ha szikrát csiholhat verssorokba (r)ejtve – úgy mondják hogy első kiejtett betűim nem hangzottak értelmetlenül ájnsz ájnsz rágtam ujjam türelmetlenül eins eins – ni csak a gyermek beszél németül pedig csak jelezte akkori tudatom hogy felemelt ujjal ezennel tudatom hogy vagyok én is közületek Egyik (tudhattam egykor is míg más testet nyűttem tán akkorból való e szócsökevény az egyedüllét makacs egyénisége) amikor szólni kellene nem tudok összeesküsznek bennem a szavak rengeteg emlék terheli az elmét nemlétbe hullnak nincs irántuk részvét mintha érezném ha hallgatok akkor is készenLétben vár a hang a helyén: magyarul a magány anyanyelvén nyaratlanul egyre csendesebben s egyre messzebb bolygok el magamtól önmagamhoz vissza csak a Csönd vezethet ebben az ázott posztó szagú nyárban önsanyargató makacs némaságban fajtámat szidó hitványok hadától egyre távolodom mogorván gyűlölöm a gyalázkodó hordát a szapora szavú hamis szónokot ki naponta tagadja a tegnapit s Mára szórja a tegnap hamvait szavaim fogynak egyre vészesebben már a betű is kiszorul belőlem hangtalanul ajkam mozgatom s mert rabul ejt az Egynek társtalansága leírom a számot inkább arabul Két sor A 2018-as foci-világbajnokság margójára Szép gólt lőttél japán testvér Haragucsi* ezen vígad hun barátod Haragosi** *kíváló japán focista, a belgák elleni egyik gól szerzője ** Weöres Sándor névleleménye Rámtalált tekintet honnan e tekintet mely tájakról való bivalyok szeméből tigris nézéséből óceán mélyéből honnan érkezik ama őspillanat mely istent kereste évezredek alatt kóborolt s nem honolt sehol sem mióta vándorol mikor merről migrált mígnem idetalált nem ismer félelmet e bölcs-barna tekintet kódolt intelmével rejtjeles elmével villámló igézet épphogy megérkezett menten megigézett őz szeméből szökött most már megörökölt rámtalált TEKINTET mely szabadon keringett vajon honnan érkezett (2018 tavaszán)   Bújdosó délután Zoli barátom emlékére végtelenbe nyúló nyári délután a tanító házaspár udvarán nap bujdokol ágak közén gyerekcsapat a csűrközén odorba ólakba pajtákba búvunk rejtezünk kussolunk felhangosul a szívdobogás a darázsdongás lódobogás lovak kaparják a hídlás deszkát mozdul a sakktáblán is a ló már reggel óta tart a parti a félkarú tanító és fia közt a huzatos virágdús verandán Átilla merre van Zoli – kérdi elbújt nem találom tanító bácsi barátfüle* prézliágyon fülel jöhettek enni – szólít Veronka néni mi meg fülelünk veszettül a búvóból hunyó lett azóta egymásra már aligha lelünk * lekváros derelye (2018 nyarán)