borús égbolt
szórványos felhőzet
Nincs lehetetlen
Olimpiai bajnok Németország jégkorongcsapata – nos, nem ez a szalagcím fut a különböző sportportálokon, és az újságok hasábjain sem ez lesz, azonban simán lehetett volna. A tegnapi fináléban alulmaradtak az oroszokkal szemben, de azt hiszem, az összes kalapot meg kell emelni a német csapat előtt, hisz nem mindennapi, amit véghezvittek ezen az olimpián. Megmutatták, miképp tudunk áttörni a saját határainkon, és nemcsak másoknak, hanem magunknak is bebizonyítani, hogy többre vagyunk képesek, mint gondolnánk.
A német válogatott olimpiai menetelése a legaktuálisabb teljesítmény annak szemléltetésére, amit épp ecsetelni kívánok – a jégkorongkedvelők csak legyintettek az első német győzelmeknél, mondván, jön majd egyik „nagyhatalom”, és kipukkad a lufi. A helyzet az, hogy a hoki őshazájának válogatottját, Kanadát is kiütötték, erre pedig már azok is felkapták a fejüket, akiket egyébként nem igazán hoz lázba a jégkorong, az olimpia, sőt általában a sport sem. Az oroszok elleni fináléban egyetlen góllal alulmaradtak ugyan, de ennek ellenére is róluk beszélnek a legtöbben. Miért? Mert olyasmit értek el, amiben még talán a szurkolóik, sőt saját maguk sem igazán hittek az elején.
A mérkőzés után az futott át az agyamon, hogy ez valóban mennyire így van. Mármint nemcsak a sport világában, hanem a mindennapi életünkben is, legyen szó munkahelyről, családrólű vagy bármilyen kihívásról. Amikor gyermekkorunkban nehezen hisszük el, hogy most már anyu keze nélkül is le tudunk menni a lépcsőn, később jönnek a tanulmányaink kihívásai, amikor már-már sírva fakadnánk, aztán mégis sikerül, majd amikor a főnökünktől olyan munkát kapunk, amit vért izzadva végzünk el, de úgyis elvégezzük... Életünk végéig mind magunknak, mind a környezetünknek képesek vagyunk meglepetést okozni, hisz a határaink megugrására mindig ott van, és ott is lesz a lehetőség. És bármikor nagyot tud szólni, csakúgy mint a német csapat olimpiai szereplése.
Kertész László
