Hirdetés

Nincs, amiből béralapot csökkenteni

HN-információ
Sztrájkőrséget állnak ma a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének képviselői a munkaügyi minisztérium bukaresti székháza előtt. A tiltakozó megmozduláson részt vesz Póra Fülöp, a szakszervezeti szövetség Csík körzeti szervezetének elnöke is, aki a magyar kisebbségi oktatás érdekeit képviseli. [caption id="attachment_65441" align="aligncenter" width="1000"] Órára indul a tanár. A fejkvótarendszer miatt némileg bosszúsan Fotó: László F. Csaba[/caption] Mint arról már korábban beszámoltunk, a gyermeklétszám alapján meghatározott országos fej­kvótarendszer nem fedezi a megye oktatási intézményeinek bérköltségét, ezért a tanfelügyelőség arra kérte az iskolaigazgatókat, hogy készítsenek elő intézkedési tervet, amellyel csökkenthetik költségeiket. Lapunk több vidéki és városi tanintézmény igazgatóját is megkereste, hogy arról érdeklődjön, milyen lehetőségük van a költségek visszaszorítására. Az intézményvezetők egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy az előző években elrendelt költségcsökkentő intézkedések miatt már minimális kisegítő és didaktikai személyzettel működnek, nincs, amiből lefaragjanak, költséget csökkentsenek. Rosszul kigondolt fejkvótarendszer Az iskolaigazgatók részletesen tájékoztatták lapunkat arról, hogy a fejkvótarendszer és egyéb, országosan megszabott, a tanügyi rendszert érintő intézkedések miért nem észszerűek, illetve alkalmazhatók a gyakorlatban. A csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója szerint az ország tanügyi rendszere több ponton hibás. A csíkszeredai tanintézményben mindössze október végéig elég a központilag elrendelt béralap – vagyis az év utolsó hónapjaiban nincs pénz az alkalmazottak fizetésére. – A fejkvótarendszer figyelmen kívül hagyja, és nem hagy jóvá többszörös szorzót az 1-es, 2-es fokozati vizsgát tett pedagógusok, illetve érdemfokozattal dolgozó tanárok fizetésére. Ellenkezőleg, általános tanári bérezéssel számol minden esetben. Iskolánk tanári közösségének a 60 százaléka 15 év régiséggel, 1-es fokozati vizsgával, többen érdemfokozattal rendelkező pedagógusok – részletezte Ferencz S. Alpár igazgató. A hiány másik oka, hogy az alternatív oktatásban szükséges osztályonkénti két tanító bérét nem veszi figyelembe a fej­kvótarendszer – pedig az oktatási minisztérium egyezményt írt alá az alternatív oktatásban érdekelt általános iskolákkal, amelyben vállalta, hogy támogatja a step by step osztályokat. – Általában baj van a magyar kisebbségi oktatás állami támogatásával, a magyar tanítók esetében például a kormány évek óta nem veszi figyelembe a heti négy magyar nyelv- és irodalomórát. Ilyen értelemben tehát ezt a heti négy órát ingyen tartják meg a tanítók. A step by step osztályban tanító két pedagógusnak a fizetését pedig csak 1,6 százalékban támogatja az állam – tudtuk meg az igazgatótól. A közoktatási szakember szerint a fejkvótarendszeren belül a kisebbségi oktatásnak 2011-ben elrendelt 0,200-as többletszorzója is folyamatosan csökken. A napközis oktatás kerülne veszélybe A tanfelügyelőség a megye összes tanintézményével tárgyalni fog a bérköltség csökkentéséről. A csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola vezetőségének a napokban kell bemutatnia az ügyben elkészített intézkedési tervét. – Az iskola vezetőtanácsa konzultált, és arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi személyzetet már nem tudjuk tovább csökkenteni, intézményünk működését lehetetlenítené el egy ilyen intézkedés – nyilatkozta Bíró Éva igazgató. Az intézmény vezetője szerint a több épületben működő, négy kazánt fenntartó általános iskola jelenleg egy kazánfűtővel, egy félnormás karbantartóval, 0,75 normás takarítónővel működik. – Egyedül az csökkentené a bérköltségünket, ha megszüntetnénk a községben működő napközis csoportokat, ennek a döntésnek a meghozatalát azonban nem vállalom, hiszen a helyi közösség kérésére indítottuk el és tartjuk fenn – mondta az igazgató. A lóvészi és ajnádi iskola is veszélyben A csíkszentmihályi Arany János Általános Iskola összesen hét épületet tart fenn, Lóvészen, Ajnádon, Vacsárcsiban is működtet általános iskolai osztályokat. Bogos Tibor igazgató szerint ezeknek egy része veszélybe kerül, ha tovább kell csökkenteni az iskola bérköltségét. – Mondhatom, hogy speciális helyzetben vagyunk, hiszen a lóvészi iskolánkban a felső tagozaton, két összevont osztályban mindössze tíz tanulónk van, az ajnádi iskolaépületünkben pedig a három osztályteremből egyet használunk, mivel egy osztály működik itt. Ezeket természetesen le lehet faragni, de akkor iskolák szűnnek meg – számolt be sajátos helyzetükről Bogos Tibor igazgató. A csíkszentmihályi általános iskola vezetője egyébként – hasonlóan Ferencz S. Alpárhoz és Varga Lászlóhoz, a Márton Áron Gimnázium igazgatójához – abban látja a problémát, hogy a fejkvóta nem számol a fokozati vizsgát tett pedagógusok fizetésével. – Iskolánk 27 pedagógussal működik, ebből 16 kolléga régiséggel és 1-es fokozati vizsgával, négy tanár érdemfokozattal rendelkezik. Az ő béralapjukra mégsincs többszörös szorzó – tette hozzá. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének képviselői többek között az iskolaigazgatók által megnevezett hiányosságokra és észszerűtlenségekre hívják fel a figyelmet mai tiltakozó akciójukkal. A szakszervezeti képviselők ma 13–15 óra között a munkaügyi minisztérium bukaresti székháza előtt állnak sztrájkőrséget. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!