Hirdetés

Néprajzi emlékparkot építenek

A Csíksomlyón épülő néprajzi emlék- és élménypark ötletének megszületésétől számított első tíz évről beszámoló Szú, moly, rozsda című könyvet mutatták be csütörtökön a csíkszeredai Fenyő Hotelben, a szerzők, Kurkó János György és Csinta Samu részvételével. A sajtó megjelent képviselőinek a tervezett néprajzi emlékpark látványterveit is megmutatták.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 3 perc
Néprajzi emlékparkot építenek
Könyvbemutató. Dokumentálták a néprajzi emlékpark előkészületeit Fotó: László F. Csaba

– A könyvből minden ki fog derülni az előkészületekkel, projekttel, tervekkel kapcsolatban, ami egészen rendkívüli célkitűzés, szenvedély, hobbi lenyomata, amely az egyén kiteljesedése mellett elsősorban közösségi célokat szolgál – fogalmazott felvezetőjében Csinta Samu, majd átadta a szót az emlékparkot megálmodó Kurkó János Györgynek, aki részletesen ismertette a rendkívüli, nagyszabású és mondhatni szinte egyedülálló elképzelést, amelyet a közeljövőben gyakorlatba ültetnek.

László F. Csaba

Mint megtudtuk, Csíksomlyón, a Fodor-ház szomszédságában

egy 5,8 hektáros telken néprajzi emlékparkot építenek

éppen, amelyet a magyar kormány és a MOL Románia is támogat. Az előkészületek már több mint tíz éve elkezdődtek, és az egykori várost, falut meg az ezekhez köthető ősi mesterségeket fogják bemutatni. Az emlékpark falvakat bemutató részén a huszonkilenc portából tizenhárom porta a magyarsággal együtt élő nemzetiségeket mutatja majd be.

Többek között felépítik a bözödújfalusi unitárius templom mását,

valamint az elpusztult falu iskolaépületét is bemutatják, ugyanakkor látható lesz a csíkszentdomokosi csendőrség épülete, gyimesi csángó porta, valamint az egykori gyimesi vám is. Az emlékpark úgynevezett városrészén Csíkszereda Kossuth utcájának egykori épületeit építik újjá, ezzel egy egyedülálló emléket állítva a régi Csíkszeredának.

László F. Csaba

Kurkó az előkészületekről szólva többek között elmondta: a területen ásatásokat is végeztek, ami megítélése szerint székelyföldi viszonylatban kiemelkedőnek számít.

Számos Árpád-kori leletet, valamint az azelőtti időkből származó gót csontfésűt, tárolóvermet, malomkövet találtak,

de megtalálták Csíkszereda első börtönének a falmaradványait is.

Látványosnak ígérkezik az emlékpark

Végezetül elhangzott: a könyvet szombaton, a búcsú napján és pünkösdvasárnap a csíksomlyói Szent István Gyermekotthon előtt felállított pavilonban meg lehet vásárolni, ugyanott szombaton 15 órától egy projekt- és könyvbemutató rendezvényt is tartanak.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!