Hirdetés

Nem volt, aki vezesse és berekessze a megyei tanács ülését

HN-információ
Kurtán-furcsán ért véget a tegnap délután Hargita Megye Tanácsának rendkívüli ülése, mivel mindkét alelnök, aki a testület elnökét helyettesíthette volna, kivonult a teremből. Szerencsére még a kivonulás előtt sikerült költségvetésbe foglalniuk a kormány által a múlt héten árvízká­rokra megítélt 6,7 millió lejt. [caption id="attachment_38043" align="aligncenter" width="1400"]Szabó István, Bíró Barna-Botond és Egyed Árpád Fotó: László Róbert Szabó István, Bíró Barna Botond és Egyed Árpád (Fotó: László Róbert)[/caption] Borboly Csaba megyei tanácselnököt távollétében páros napokon Bíró Barna Botond, páratlan napokon Barti Tihamér alelnök hivatott helyettesíteni. Értelemszerűen a tegnap délután Bíró Barna Botond vezetésével kezdődött a rendkívüli ülés, amelynek eredetileg négy napirendi pontja volt. Ebből egyet, a tölgyesi biomassza kazán átadását visszavonta a beterjesztető. A megmaradt három napirendi pont közül a legfontosabb a költségvetés módosítása volt: a kormány múlt heti ülésén Hargita megyének árvízkárok helyreállítására megítélt 6,7 millió lejt foglalták költségvetésbe: 2,5 milliót karbantartásra, több mint 4 millió lejt pedig beruházásra. Zakariás Zoltán kérdésére Bíró Barna Botond elmondta, a 127A jelzésű útra kért 14 millióból azért csak 3 millió szerepel a költségvetésben, mivel a kormány az igényelt pénzösszegnek kevesebb mint a 30 százalékát adta, ezt igyekeztek úgy elosztani, hogy még az idén minél több helyen tudják elvégezni a helyreállítást. Csillag Péter tanácsos arra hívta fel a testület tagjainak figyelmét, hogy még alig másfél hónap van hátra az évből, és lassan beköszöntött a tél, ezért érdemes lenne azon munkálkodni, hogy a megítélt pénzösszegeket átvihessék a következő évre. Ezenkívül 63 600 lejt különítettek el a Hegyimentő Szolgálatnak, 71 ezer lejt a tölgyesi pszichiátriának egy, a fűtésrendszer üzemeltetéséhez szükséges homlokrakodó megvásárlására, 258 ezer lejt a poliklinika épületének tervezésére, 125 ezer lejt a Kájoni János Megyei Könyvtár bérleti díjának kifizetésére, 49 ezer lejt a Népiskola programjaira és fenntartására, 55 ezer lejt a Forrásközpont programjaira és fenntartására, 33 ezer lejt a Szárhegyi Kulturális Központnak és 84 ezer lejt a homoródi csatornázás és ivóvízvezetés tervezésére. A második napirendi pont egy, a megyei tanács és a csíkszeredai önkormányzat közötti adminisztrációs szerződés meghosszabbítása egy eredetileg szolgálati lakásra, amelyben orvosi ügyelet működik. A harmadik napirendi pont a megyei tanács belső működési szabályzatának módosítása lett volna, a tervezetet Borboly Csaba terjesztette be, az ülésen a Menedzsment Vezérigazgatóság ismertette: az utak karbantartásáért és az utakkal kapcsolatos beruházásokért felelős osztályokat régiók szerint négy alegységbe sorolnák, illetve a többi beruházással foglalkozó osztályt egybevonnák. Az ülést vezető Bíró Barna Botond alelnök nem látta e határozat sürgősségét, és nehezményezte, hogy az átszervezésről nem egyeztettek az alelnökökkel, ezért nem kívánt részt venni a tervezet vitájában, és kivonult a teremből. Az ülés vezetését átvevő Barti Tihamér alelnök hasonló indokokkal állt fel az asztaltól. A díszvendégként jelen levő Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke előbb nevetve megjegyezte, hogy ő nem fogja átvenni a vezetést, majd kényelmetlen helyzetében, házigazda nélkül, ő is a távozás mellett döntött. A jelen levő tanácsosok felháborodásuknak adtak hangot, Salamon Zoltán javasolta egy ideiglenes ülésvezető megválasztását, ugyanakkor kilátásba helyezte az alelnökök leváltását. A főjegyző azonban közölte, hogy a megyei tanácsok esetében nincs ülésvezető elnök, erre a feladatra csupán az elnök és a két alelnök jogosult. A zűrzavarban Proca Ion tanácsos az alelnökök balettjének nevezte a helyzetet. Végül Ferencz-Sa­lamon Alpár ragadta magához a szót, és érdeklődött a Szent Anna Speciális Iskola tanárainak bére felől. Ugyanis az intézmény tanárai a szeptemberi bérüknek csupán a 40 százalékát kapták meg. A válaszból kiderült, a következő hónaptól a megye további három intézménye lesz hasonló helyzetben, mivel az áfavisszaosztásból származó összeg egyik iskolában sem elegendő, de ezt általában utólagosan meg szokták kapni, ezért az érintettek türelmét kérik. Végül a tanácsosok abban a reményben álltak fel az asztaltól, hogy a jövő héti rendes tanácsülésen folytatni tudják a munkát. Háromszéki Eszter


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!