Viszonylag rövid idő alatt a Szabad Emberek Pártjának (POL) három önkormányzati képviselője mondott le mandátumáról és a városlakók értetlenül figyelik, hogy mi történik a polgármesterrel együtt a választásokat megnyerő csapat berkein belül. Eközben ugyancsak rövid idő alatt a polgármesteri hivatal két fontos ügyosztályának vezetője is felmondott. Gálfi Árpád polgármestert a kialakult helyzetről kérdeztük. – Hogyan látja, mi vezetett a POL frakcióban eddig már három személy lemondásához? – Szinte mindegy, hogy én hogyan látom, mert az ember nehezen tud objektív véleményt formálni arról, ami őt is érinti. Nem egyszerű a helyzet, de azt kell mondanom, hogy Pál Dénes lemondását követően már csak idő kérdése volt, hogy cégének (a Melinda Instal – szerk. megj.) igazgatója, András Lehel meddig fog maradni. A harmadik visszalépő – Szabó Zsuzsa – lemondása is borítékolhatóvá vált, amikor a Városházán fejlesztési igazgatóként dolgozó Szabó Sámuel benyújtotta felmondását. A távozó tanácsos asszony a távozó igazgató úr felesége. – Hogyan alakul a viszony a polgármester úr és a többségi frakció között ezek után? Hogyan érinti Önt, hogy korábbi komoly szövetségesek álltak fel, és hagyták ott a helyüket? – Én még mindig úgy vélem, hogy nem romlott meg a viszony közöttem és a többségi frakció tanácsosai között. Nem lenne semmilyen nyomós okom panaszra. Többször egyeztetünk, egyes területeken vannak nézetkülönbségek, de csapatszellemben meg tudjuk beszélni a dolgokat, és a civilizált párbeszéd mindig lehetővé teszi, hogy érvekkel tudjuk meggyőzni egymást bármiről, amiben előtte nem volt teljes az egyetértés. Hogy hogyan érintenek engem a lemondások? Elképzelheti, hogy nem örvendek ezeknek, de most is mondom, hogy majdnem mindegy, hogy engem személy szerint miként érintenek ezek a lépések. Mi tavaly július–augusztus körül nem a személyem miatt fogtunk össze, hanem a város érdekében. Minden várakozáson felüli választási eredményt sikerült elérnünk, nagy többséggel szavazott nekünk bizalmat Székelyudvarhely közössége. Én úgy érzem, hogy ezekkel a visszalépésekkel nem engem hagytak cserben azok, akik lemondtak, hanem azt a több ezer városlakót, akik nagy arányban bizalmat szavaztak a POL tanácsosi listájának. Én nem vagyok a meghátrálás embere, amit életemben elkezdtem, azt mindig mindenáron véghez is vittem, de tudomásul kell vennem, hogy vannak, akik a kisebb-nagyobb akadályok felbukkanásánál a visszalépés mellett döntenek. – A gazdasági igazgató, Szilágyi István után megy a beruházási-fejlesztési igazgató, Szabó Sámuel is. Milyen mértékben és milyen területeken érinti ez most leginkább a várost? – Senki ne gondolja, hogy engem nem gondolkodtatott el mélyen, hogy két jó szakemberünk döntött a távozás mellett. Minden cég, minden vállalat, minden intézmény esetében gondot jelent egy-egy jó szakember távozása. De most is azt vallom, hogy a problémák nem a csüggedéshez, nem a feladáshoz kell vezessenek egy vezetőt, hanem arra kell ösztönözzenek, hogy ne kifogásokat, mentségeket, hanem megoldásokat keressek. Sajnálom a távozás mellett döntő kollégákat, de az életnek mennie kell tovább. Bevallom, a fejlesztési osztály tevékenységében voltak olyan területek, amelyeken folyton a halogatást, az operativitás hiányát éreztem, és ezt olykor szóvá is tettem. Én nem tartom jó opciónak azt a mentalitást, amikor egy csapatban egyik vagy másik kolléga azt képviseli, hogy „ha nem úgy van, ahogy én akarom, akkor lemondok”. Egy munkaközösségben a csapat tagjainak egyetértését díjazom az egyéni vélemények érvényesítésével szemben, a csapatszellem figyelmen kívül hagyásával szemben. Amennyiben a lemaradások miatti észrevételeim jelzése hibát jelent, amennyiben az indokolatlanul halogatott fejlesztések sürgetése, szóvá tétele hibát jelent egy vezető részéről, vállalom, hogy hibáztam. – Milyen okok, problémák állhatnak e számos lemondás hátterében? – Valószínűleg sokkal összetettebb, bonyolultabb tényezők állnak a lemondások hátterében, minthogy azt pár mondatban elemezni lehessen. Akik lemondtak, személyes oldalaikon közzétették döntéseik okait. Én elfogadtam ezeket az indoklásokat. Nem tehettem másként. – Hogyan tovább? – Ha szomorúan is, de tudomást veszek a nehézségekről, veszteségekről, és megyünk előre a tervezett, a vállalt úton, amire felhatalmazást kaptunk a szavazóinktól. A megüresedett helyekre versenyvizsgát fogunk kiírni, bizonyára lesznek jelentkezők, akik be fogják tölteni ezeket az igazgatói posztokat és… az élet megy tovább. A nehézségek nem azért kerülnek az utunkba, hogy összeroppanjunk ezektől, inkább úgy próbálom felfogni, problémák azért vannak, hogy még jobban megerősítsenek.

Asztalos Ágnes