Akkor még nem is tudták, hogy a ház eladó lesz, de a hely valahogy megmaradt bennük. Hátizsákkal, kutyával gyakran jártak erre, és egyre inkább úgy érezték, hogy idetartoznak. Amikor eladóvá vált a porta, nem kerestek tovább. 

A romantikus elképzelések mögött azonban komoly munka állt. A csűr egyik része rövid időn belül összedőlt, a ház állapota pedig sokkal rosszabb volt, mint amilyennek első látásra tűnt. A legtöbben talán lebontották volna az egészet, és új épületet húztak volna fel a helyére, ők azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy megmentsék. Közben a gyerekek egyre többet játszottak a portán, matracokon aludtak, kényelem nélkül töltötték itt a nyári napokat. Egy alkalommal az egyikük egyszerűen megkérdezte: „Anya, miért nem alszunk itt?” Ez a kérdés végül mindent eldöntött. A család beköltözött egy olyan házba, amelynek szerkezetét csak a Jóisten tartotta össze, de amelyet már akkor is otthonuknak éreztek. Zoltán pedig nekilátott a munkának.

Egy ház újjászületése

A következő évek a kitartásról szóltak. Zoltán gerendáról gerendára, falról falra haladva mentette meg az épületet. Minden egyes fadarabot külön megvizsgált, a rossz részeket kicserélte, a kőfalakat helyreállította, a tetőt megemelte és megerősítette. A család a házban élt, miközben az lassan újjászületett körülöttük. Mindent lépésről lépésre építettek fel. A cél nem egy modern ház létrehozása volt, hanem annak megértése, hogyan gondolkodtak azok az emberek, akik ezt a portát egykor létrehozták. Ezért fordultak a hagyományos építési technikák felé is. A tapasztás során helyi agyagot, homokot és szénát használtak, kalákát szerveztek, és közösen dolgoztak azokkal, akik hittek a régi tudás megőrzésében. A ház falain ma is ott vannak azoknak a kéznyomai, akik részt vettek ebben a munkában.

A szövőszék üzenete

Miközben Zoltán a régi épületet mentette, Izabella egy másik örökséget kezdett megőrizni. Textilipari végzettséggel Erdélyben találkozott először azokkal a hagyományos szövőszékekkel és technikákkal, amelyek egyre inkább eltűnnek a mindennapokból. Férje édesanyjától tanulta meg a szövés alapjait, majd egyre mélyebben kezdett foglalkozni a régi mintákkal és szövési módszerekkel. Rájött arra, hogy nemcsak tárgyak tűnnek el, hanem egy egész tudásanyag is. Régi füzeteket gyűjtött össze, mintaleírásokat keresett, és idős szövőasszonyokkal beszélgetett. Minden textília mögött emberi sorsokat, családtörténeteket és életutakat talált. Számára a szövés nem csupán kézműves tevékenység lett, hanem kapcsolat a múlt és a jelen között.

A régi gerendák mestere

Zoltán számára a fa nem egyszerű építőanyag, hanem történetek hordozója. Már fiatal korától vonzotta az asztalos- és ácsmesterség világa, később pedig tudatosan a hagyományos szerkezetek és a régi épületek megmentése felé fordult. Szakmai útjának fontos állomása volt, amikor elvégezte a bonchidai képzési központ műemléki faszerkezet-restaurátori tanfolyamát. A bonchidai Bánffy-kastélyban működő nemzetközi oktatóközpontban előbb hallgatóként vett részt a képzésen, majd olyan eredményesen dolgozott, hogy később segédoktatóként hívták vissza. Egy huszonkét fős csoport vezetését is rábízták, majd mestervizsgát tett a műemléki faszerkezet-helyreállítás területén. Ez a tudás később számos jelentős erdélyi műemlék felújításánál kamatozott.

A szakemberként eltöltött évek során részt vett a két zabolai Mikes-kastély tetőszerkezetének restaurálásában, a fiat­falvi Ugron-kastély helyreállítási munkálataiban, dolgozott a vaj­da­szent­ivá­nyi kastély fa­szer­kezetein, közreműködött a bükszádi vadászház restaurálásában, valamint több történelmi épület és kúria tetőszerkezetének, faelemeinek megmentésében. Ezek a munkák nemcsak szakmai kihívást jelentettek számára, hanem lehetőséget arra is, hogy közelről megismerje az elődök építészeti tudását. Vallja, hogy a régi mesterek által készített szerkezetekből ma is sokat lehet tanulni, hiszen évszázadokon át bizonyították időtállóságukat.

Amikor saját oroszhegyi portájuk felújításához fogott, ezt a tapasztalatot hozta magával. Ugyanazzal a türelemmel és alapossággal vizsgálta meg a ház minden egyes gerendáját, mint ahogyan a kastélyok és kúriák szerkezeteinél tette. Nem a gyors megoldások érdekelték, hanem az, hogyan lehet megmenteni azt, ami még megőrizhető. Ennek köszönhető, hogy ma a régi székely ház nemcsak áll, hanem új életet is kapott, miközben megőrizte eredeti karakterét és hangulatát. Ahogy a műemlékek esetében, úgy itt is azt vallja: a régi épületek nemcsak falak és tetők, hanem emlékezetünk részei, amelyek összekötnek bennünket azokkal, akik előttünk éltek.

+

×

×

×

×

Tudás, amit tovább kell adni

Ma már a porta nemcsak otthon, hanem tanulóhely is. Iskolás csoportok, óvodások és érdeklődő felnőttek érkeznek ide, hogy megismerjék a régi mesterségeket. Izabella megmutatja a szövés teljes folyamatát, Zoltán pedig a fa és az ácsmesterség világába vezeti be a látogatókat. Náluk mindent meg lehet fogni, ki lehet próbálni. Nem előadásokat tartanak, hanem élményt adnak. A gyerekek megtapogatják a gyapjút, kipróbálják a szövőszéket, kézbe veszik a régi szerszámokat, és közben észrevétlenül tanulnak. Ők éltetik a hagyományt nap mint nap: egy régi székely porta falai között, ahol a patak csobogása, a fa illata és a szövőszék ritmusa ma is ugyanarról mesél, mint száz évvel ezelőtt – hogy az értékek csak akkor maradnak meg, ha van, aki továbbadja őket.

Éppen ezért szeretettel várják óvodás és iskolás csoportok, családok, valamint minden érdeklődő gyermek és fiatal jelentkezését. A hozzájuk érkezők nemcsak megismerhetik a szövés, a gyapjúfeldolgozás, a hagyományos famegmunkálás és a népi építészet világát, hanem saját élményeken keresztül tapasztalhatják meg azt is, milyen tudás, türelem és alkotóerő rejlik őseink mesterségeiben. Jakab Zoltán és Izabella számára a legnagyobb öröm, ha a náluk megforduló gyerekek közül akár csak néhányan továbbvisznek magukkal egy gondolatot, egy mintát, egy emléket vagy egy mesterség iránti érdeklődést. Mert minden megmentett tudás, minden kíváncsi kérdés és minden újonnan szerzett tapasztalat egy lépéssel közelebb visz ahhoz, hogy a székelyföldi hagyományok ne csupán emlékek maradjanak, hanem a jövő generációinak életében is tovább éljenek.