A fiatalok körében elterjedt nézet, hogy itthon nem érdemes hosszú távon tervezni és minél hamarabb külföldön kell megélhetést keresni. Ezért felkerestünk különböző szakterületeken tevékenykedő fiatalokat, akik úgy döntöttek: itthon kívánnak boldogulni. Az alábbi interjúban Burus Bernát sportolóval és edzővel beszélgettünk céljairól, az itthon maradásról, illetve a sport iránti szeretetéről.

 

− Hol születtél, mikor jutott eszedbe, hogy sportolni szeretnél, és miért pont a focit választottad? Miért edzőként helyezkedtél el?

 

− Burus Bernát vagyok, Csík­sze­redában születtem és itt is nevelkedtem. Idén államvizsgáztam Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport szakán. A sport iránti szeretetem már egészen kicsi koromban megmutatkozott, hiszen édesapám is labdarugóedző volt, így nem is lehetett kérdés, hogy milyen sport lesz az, ahová először befogok kopogtatni. Persze egy percig sem volt rám erőltetve, hogy én most mindenáron kell focizzak, ugyanúgy, mint a csíkszeredai gyerekek nagy része, én is szerettem jégkorongozni. Az, hogy egy edzői pályát folytassak vagy kövessek, nem igazán volt nehéz választás a számomra. Édesapámat látva, nap mint nap megfogalmazódott bennem egy kérdés, hogy én is kipróbálnám ezt a hivatást. Mivel annyi évig futballoztam, én is szerettem volna egy olyan környezetben dolgozni, ahová jó bemenni, azt csinálod, amit szeretsz és büszkeséggel tölt el, hogy ott lehetsz. Én úgy gondolom, az FK Csíkszereda egy ilyen hely számomra.

 

− Mióta tevékenykedsz mint sportoló, edző? Tanulmányaidat is itthon végezted el? Esetleg dolgoztál már külföldön?

 

− A csíkszeredai labdarúgás minden egyes kis lépcsőfokát megmásztam én is, mint korosztályos játékos és sikerült a felnőtt csapat keretében is helyet kapnom. Majd tizenkettedik osztály elején kellett mérlegelnem, hogy tovább folytatom mint játékos, vagy a továbbtanulás lehetőségségét választom. Az utóbbira esett a választásom. De azzal a gondolattal fejeztem be a labdarúgást, hogy majd egyszer a pálya mellől segíthetem a játékosokat és adhatom tovább a tudásomat. Ahogy már előbb is említettem, az alapképzést Kolozsváron végeztem és nyáron sikeresen felvételiztem ugyancsak a Testnevelés és Sport egyetem mesteri képzésére, Sportrendezvények és sporttevékenységek menedzsment szakára.

 

− Gondolkodtál azon, hogy külföldön próbálj szerencsét és ott kamatoztasd a tudásod, sportolói tehetséged? Vagy esetleg, hogy ott játsz egy csapatban?

 

− Talán sportolóként mindenkinek az az álma, hogy majd egyszer külföldön is szerencsét próbáljon. De ahogyan telt az idő, felmértem a képességeimet, a tudásomat, és inkább a hazai környezetben gondolkodtam mind a foci, mind a továbbtanulás és a munka terén.

 

− Véleményed szerint melyek az itthon maradás, illetve a külföldi munkavállalás előnyei és hátrányai?

− Én mindig is úgy gondoltam, hogy miután elvégzem az egyetemet, itthon szeretnék dolgozni, és ezt most sem gondolom másképp. A mesteri elvégzése után szeretnék versenyvizsgázni mint testnevelő tanár és Csíkszereda vagy környékén egy állást elfoglalni, valamint folytatni a labdarúgóedzői munkát és mellette tanítani. Igazából nem ítélek el senkit, aki kimegy külföldre szerencsét próbálni, nyilván ennek is megvannak a különböző okai, de szíve mélyén minden ember hazavágyik. Aki kimegy külföldre, az a családja miatt teszi és segíti őket, hogy haladjanak az életben. Nyilván ezekre az emberekre itthon is szükség lenne és itt is lehetne tartani őket, csak talán több lehetőségre lenne szükség. Tovább nem igazán szeretnék ebbe belemenni, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy komolyabb véleményt tudjak alkotni az inkább politikai természetű ügyről.

 

− Miért döntöttél amellett, hogy itthon szeretnéd folytatni az életed és itt találni megélhetést magadnak?

 

− Tavasszal jött ez a lehetőség és Dusinszki Zoltán, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója keresett meg, hogy lenne-e kedvem az egyetem elvégzése után az FK Csíkszeredánál dolgozni. Én pedig nagyon szívesen néztem elébe ennek az új kihívásnak. Ezúton is szeretném megköszönni a lehetőséget Szondy Zoltán elnök úrnak, Dusinszki Zoltán szakmai igazgatónak, hogy gondolt rám. Nem utolsósorban pedig Incze Tibor edzőnek, akivel együtt edzhettem a 2009-es korosztályt, valamint az edzőkollégáknak is, akik nyitottan fogadtak és segítenek, ha bármi kérdésem lenne.

 

− Mi motivál, miből merítesz erőt nap mint nap?

 

− Talán a legnagyobb akadály, nehézség, amivel szembe kellett néznem, édesapám elvesztése volt. 2016-ban, érettségi előtt, amikor csak a tanulásra meg a felvételire kellene koncentráljon egy diák, akkor mondhatni nem volt a legegyszerűbb ez számomra. De hála az Istennek, minden akadályt kipipálhattam pozitív eredménnyel.Úgyhogy, mondhatni a legfőbb motivációm, amiből nap mint nap erőt tudok meríteni, az az, hogy nehéz pillanatokban is fel lehet állni, és ha az ember igazán akarja és megvannak a céljai, illetve tesz is érte, akkor meg tudja azt valósítani. Nem utolsósorban pedig köszönöm a szeretteimnek és kiemelt köszönetet érdemel édesanyám, aki mindvégig mellettem volt a nehéz pillanatokban. Számíthattam rá az egyetemi éveim alatt is, sokat köszönhetek neki, hogy most ezen az úton haladok a céljaim megvalósítása érdekében. 

 

− Melyek a jövőbeni terveid? Hol látod magad tíz év múlva? 

 

− Jövőbeni terveim közé tartozik, hogy fejlesszem magam a labdarúgás terén, sikerüljön megszerezni a különböző UEFA edzői képesítéseket, és ami a közelebbi terveket illeti, sikeresen végezzem el mesteri tanulmányai­mat, valamint, hogy sikerüljön úgy versenyvizsgáznom, hogy az a későbbiekben állást biztosítson számomra.