Nem ebben a jegyzetben fogom feltalálni a spanyolviaszt, de soha nem értettem, hogy a negatív hírek miért vonzóbbak az emberek számára, mint a pozitívak. Jómagam is – akárcsak kollégáim – számos pozitív végkicsengésű anyagot teszek közzé, amelyek kevésbé érik el az ingerküszöböt, a negatív témát taglaló cikkekkel szemben. És hogy egy konkrét példával éljek. A legutóbbi jegyzetemet, amely a pünkösdi búcsús zarándoklatról szólt, rengetegen olvasták. Itt rosszallottam, hogy sokan vannak, akik autókkal, motorbiciklikkel vagy épp quadokkal mennek fel a nyeregbe. Az egyik barátom, aki pont quaddal ment fel a nyeregbe, jövőre – ígérete szerint – mezítláb fog, de azt is hozzátette, hogy ugyan biza miért nem tudtam én másról írni… „Miért nem írtál valami pozitívról, hogy például megvertük fociban a Kétegyháziakat és utána milyen jó kis programot csináltunk” – mondta. Ekkor egy másik ismerős jegyezte meg a bulvármédiára jellemző mondatot, miszerint elég egy jó cikkcím és egy velős felvezető mondat. Visszatérve a hírekre. Lehet, hogy egy szociológus választ is tudna adni a feltett kérdésre, és meg tudná mondani alapos vizsgálat után, hogy miért jellemző ez a társadalmunkra. Azt is tudom, hogy tenni, alkotni valamit sokkal nehezebb feladat, mint rombolni. Van, akik életüket évtizedeken át építik, kőről kőre, és egy intrika, egy megalapozatlan kritika romba döntheti az egészet. Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy az a hozzáállás megváltozzon, de merem remélni, hogy ez a tendencia meg fog változni, és az emberek a szépet és a jót jobban fogják értékelni. Darvas Attila