erős felhőzet
havazás
Nagyon fáj, avagy egy vita margójára
Lassan lecsengett a gyergyóditrói botrány. Kiderült, hogy az alapvető konfliktus társadalmi és személyes jellegű: azaz a pénzről van szó – mint a nagyvilágban mindenütt – és az emberek közti kapcsolatokról. No meg persze egy kissé eltúlzott heveskedésről és a falu határán túli társadalom részéről érkező, igencsak erőteljes üzenetekről. Igazság szerint a helybélieket leszámítva ez a konfliktus senkit sem érdekelt volna, ha a helyi közösség személyeskedésig fajuló vitája nem karambolozott volna az információs szupersztrádán a nagyvilág meghatározó közéleti és nem kicsit ideologikus vitájával. Azzal, hogy a helyiek konkrét vitájában kinek és miben van igaza, nem tisztünk most foglalkozni. A gyergyóditrói eset ugyanakkor túlmutat önmagán.
Persze kényelmes lenne elintézni azzal, hogy ez egyedi eset, de azzal áltatni magunkat, hogy a konfliktus kiváltó okai máshol nem fordulhatnak elő, elvetemült optimizmus lenne. Kezdjük rögtön az idegengyűlölettel. Megtehetjük persze, hogy nem nézünk szembe vele, de az attól még létezik. Igen: itt, a Székelyföldön is. Sok-sok évvel ezelőtt elmentem az egyik udvarhelyszéki szüreti bálba, ahol találkoztam egy volt osztálytársammal, akit régen nem láttam. Egyszerű, kedves, értelmes srácnak ismertem őt, így szívesen szóba álltam vele. Teljesen normális mederben zajlott a beszélgetésünk, amikor hirtelen megjegyezte, hogy: „A fene vigye el, itt mindenki haver, nincs akit megverni!” Ettől lefagytam kissé, mint egy jól ismert operációs rendszer. Mert az idegengyűlölet ilyen egészen kicsiben is jelen van a társadalomban, amikor a szomszédos falvak fiataljai utálják egymást. Azonban az sem igaz, hogy csak nálunk fordul ez elő. Ott lapul az idegengyűlölet mindenütt, szerte Európában. Igen még a magát műveltnek gondoló Nyugaton is.
Az idegenekkel szembeni bizalmatlanság nem új keletű dolog. Néha mégis rácsodálkozunk, mint kezdő polgármester az új hóra. Az idegengyűlölet itt van köztünk, és ami talán ennél is rosszabb, hogy itt van bennünk, csak a legtöbbször szerencsére nem tör felszínre. Ne legyünk álszentek! Ismerjük be, hogy sokan közülünk éreztünk már gyűlöletet egy másik ember iránt. Ez az érzés pedig iszonyatosan romboló tud lenni, kész felszabadulás, amikor végre elmúlik. A két ember közötti gyűlölködés többnyire úgy múlik el, hogy a felek leülnek és őszintén megbeszélik a dolgot. Aztán előfordulhat, hogy később nem maradnak beszélő viszonyban, de legalább a gyűlölködésnek véget vetettek.
Attól tartok, a nagyobb társadalmi konfliktusok megoldására sincs más mód, mint az egyenes és őszinte beszéd. Könnyű és kényelmes a viszonylag művelt értelmiségi szempontjából eltartott kisujjal ítélkezni a gyűlölködők felett. Engem azonban nem hagy nyugodni az a kérdés, hogy miért fordulhatott elő az, hogy egy alapvetően társadalmi, gazdasági kérdésről csak az idegengyűlölet közvetítésével tudtak beszélni a falusi emberek? Több oka is lehet. Egyrészt olyan magas ma már a társadalom ingerküszöbe, hogy nagyon erősen kell kiabálnia annak, aki bajban van, ahhoz, hogy meghalljuk. Másrészt olyan kommunikációs csatornát kell használnia, amelyre a társadalom odafigyel. Ez történt Ditróban is, igaz, iszonyatosan balul sült el. Ösztönösen a legerősebbnek hitt kommunikációs csatornát választották, azon az áron, hogy ezzel kiváltották a környező világ rosszallását.
Nem mentegetni akarom őket, de ebben megvan az erdélyi magyar társadalmunk tehetősebb és értelmiségi rétegének is a felelőssége. Elmulasztottuk megtanítani a mi népünket arra, hogy világosan és szabatosan fejezze ki magát. Ezért fordulhat elő, hogy az emberek nem merik elmondani, hogy mi a gondjuk, mert félnek a ledorongolástól. Ha pedig valaki a felgyűlt kibeszéletlen feszültséget bármilyen formába kommunikálhatóvá teszi a számukra – lásd migránsozás –, akkor kimondják magukból. Az ebben a végtelenül szomorú, hogy ezzel tulajdonképpen önmagukat árulják el ezek az emberek. Nem hiszem, hogy ilyen vagy ehhez hasonló eset akkor is előfordulhatna, ha a mi népünk fiai és lányai már gyerekkorukban megtanulnák, hogyan érveljenek saját álláspontjuk mellett szabatosan és higgadtan. Vagy ha legalább arra képesek lennénk, hogy pontosan el tudjuk mondani, hogy mi az, ami fáj.
Úgy tűnik, nehezünkre esik. És ez nagyon fáj.
Kiss Előd-Gergely
-min.jpg)
