tiszta égbolt
kevés felhő
szórványos felhőzet
Nagyhét
A Brüsszelben történtek rányomták a bélyeget mindannyiunk hangulatára, a közhangulatra, az embereken eluralkodik a félelem, vagy legalábbis a bizonytalanság. A 2001. szeptemberi New York-i merénylet is döbbenetes volt az európai ember számára, de mégis úgy éreztük, hogy a fenyegetés elsősorban Amerikának szól, az Egyesült Államok önként vállalt világcsendőri szerepe váltotta ki, s majd Amerika meg is oldja a maga baját. Azért azt sokan úgy érezték az öreg kontinensen is, hogy az ikertornyok lerombolásával egy új, az eddigi ismerttől merőben különböző világ, az eddigi konfrontációs gyakorlattól eltérő szembenállás alakul ki.
A kedélyek némileg lecsillapodtak, de másfél évtized múltán, tavaly november közepén Párizsban követtek el merényletet muszlim szélsőségesek, a hét elején pedig Brüsszelben robbantotta fel magát két öngyilkos merénylő a város két forgalmas pontján: a nemzetközi repülőtéren és az európai hivataloknak otthont adó negyed egyik metrómegállójában, alig két háztömbnyire az Európai Bizottság székhelyétől.
Októberben jártam Brüsszelben, s a hideg lel, ha arra gondolok, hogy én is azon a repülőtéren álltam hatalmas sort a beszállási eljárás során sok száz ember társaságában, amelyen most a merényletet követték el, s a szállodámhoz legközelebb eső metrómegálló pedig ugyanaz volt, amelyen felrobbantotta magát a fanatikus fiatal, ottlétem alatt naponta többször is megfordultam ott. Fokozott biztonsági intézkedések voltak érvényben már akkor is, a különböző európai hivatalok székházait állig felfegyverzett katonák őrizték, a közutakon a szokottnál láthatóbb volt a rendőri jelenlét – de az élet zajlott.
Döbbenetes volt látni a híradókban az ismert helyszíneket, a képek azt sugallták, hogy a láthatatlan veszély, a félelem immár elérhető közelségben van, közelünkbe fészkelte be magát. S ismerőseim is aggodalommal követik az eseményeket, hallgatják a híreket, ugyanis alig van valaki a környezetünkben, akinek ne lenne közeli hozzátartozója, rokona, barátja vagy egyszerű ismerőse valamelyik európai országban, nagyvárosban, akit élete, munkája az egyre inkább veszélyeztetett vagy annak vélt helyszínhez köt. Vagy egyre többen vannak, akik a kinyílt világban utazgatnak, szabadságolnak… Aggodalommal követjük tehát a történéseket, mert van, akit féltenünk. S ha valakit féltünk, akkor máris félünk.
Ilyen környezetben átértékeli az ember a migránsválsággal kapcsolatos álláspontját, s bár marad az együttérzés a nehéz helyzetbe került emberekkel, felmerül a kérdés, hogy Európa képes-e megvédeni önmagát egy teljesen már értékrendet képviselő, hatalmas embertömeggel szemben. Személyiségi jogokra, toleranciára lehet hivatkozni, a jogok csak addig jogok, ameddig kötelességek is társulnak hozzá és kölcsönösen tiszteletben tartjuk egymás jogait, szokásait, kultúráját. A tolerancia csak addig működik, amíg nemcsak én vagyok toleráns a mellettem lévővel szemben, hanem ő is tolerál engem. A frissen betelepedettek között pedig vannak szép számmal, akik számára a jog nem jelent kötelességet, s a tolerancia is csak az ő elfogadásukat jelenti.
Nagyhéten volt a brüsszeli merénylet. Nagypéntek figyelmeztessen minket az áldozatvállalásra, az alázatra, no meg arra, hogy ragaszkodjunk a kultúránk, létünk alapját képező hitünkhöz, alapvető értékeinkhez.
Akkor talán élni fog bennünk a megváltás ígérete…
Sarány István
.jpg)
