Nagy a sebesség és rossz az irány
Az utóbbi években állandó jelleggel Románia vezeti a legnagyobb arányú közúti halálesetek európai uniós listáját. Egymillió lakosra vetítve közel 100-an halnak meg egy-egy évben, vagyis évente közel 2000 ember. Annyi ember veszíti életét minden egyes évben Romániában a közutakon, mint például Csíkszentimre vagy Máréfalva teljes lakossága. Ijesztő. És az is, hogy a „túlsó végeken” is 30 körüli az egymillió lakosra jutó közúti halálestek száma, sőt mindent összevetve az EU útjai így is messze a legbiztonságosabbak, világszerte.
A mutatók ezzel együtt lassanként, de javulnak. Itt, Romániában viszont 95–100 között stagnál az arányszám. És ez idő alatt mi sokkal hangosabban harcolunk az évente néhány emberrel végző medvékkel (nem akarom elbagatellizálni ezt a valóban fontos kérdést, csak ne tévesszük szem elől az arányokat), és olyan törvényt hozunk, amely a gyorshajtóknak kedvez.
Elkeseredve olvastam a minap, hogy az újabb képviselőházi jóváhagyás után mégiscsak kötelezővé tennék, hogy a sebességet mérő rendőr látható helyről, megkülönböztetett jelzéssel ellátott autóból fejtse ki ezt a sokak által gyűlölt tevékenységét. A törvényerőhöz természetesen kell még az államelnöki bólintás is.
A kérdésben megnyilvánuló honatyák érvei szerint a közlekedésrendészek „vadászokként” viselkednek, holott a törvény elsődleges célja a megelőzés, nem pedig a bírságolás. Előbbivel részben, utóbbival teljes mértékben egyetértek. Én eddig kétszer futottam radarba, mindkétszer 70 km/h alatti sebességgel, helységnévtáblánál, ott, ahol a környéken nem voltak házak, udvarok sem. Szabálytalan voltam, de ha közlekedési rendőr volnék, az „ennyire” szabálytalankodókat biztos nem bírságolnám addig, amíg szinte általános jelenség, hogy lakott területen megelőznek, miközben te is a megengedett maximális sebességgel haladsz.
Ez a törvényerőre kívánkozó döntés azonban nem arról szól, hogy a 70-nel közlekedő csóró sofőrt ne bírságoljuk, hanem arról, hogy a 160-nal száguldó is nagyobb eséllyel ússza meg a balhét. Persze, értem, hogy aki 160-nal tép, az nagyon magabiztos. És nem akarok álszent lenni, amikor Dánfalva és Domokos között a „felcsíki autópályán” magam is 130-cal közlekedek, akkor én is magabiztosnak érzem magam. De ha elkapnak, akkor igen, vétkes vagyok, és nem azért, mert jelöletlen bordó kocsiból mértek be, hanem azért, mert 40 km/h-val meghaladtam a sebességhatárt!
Mondanám, hogy ez valami felelőtlen kampányfogás, mert a sofőrök nagy százalékának tetszelegni lehet vele. De nem, nem kampányfogás, hanem egyszerűen felelőtlen törvényhozás. Európa szégyenei vagyunk: rosszak az útjaink, kivénhedt gépkocsiparkunk van, lakosságarány szerint háromszor annyian patkolunk el közúti balesetben, mint mondjuk a svédek, írek, dánok! Nem számolunk azzal sem, hogy százával közlekednek előttünk, mögöttünk és a szemből jövők sávján kezdő sofőrök, akik néhány hete vezetnek, botcsinálta sofőrök, akik pénzen vették a hajtásijukat, és aggastyánok, akiknél a reflexek már nem úgy működnek, de van tehetségük az orvosi vizsgálatok „elintézéséhez”.
Angliában gyümölcscsomagoló gyárban annyira „semmi” munkát végeztünk, hogy gyakorlatilag el sem lehetett rontani. Mégis a menedzser többször hangsúlyozta: úgy dolgozzunk, mintha mindig figyelne a főnök. Szerintem minden téren ez kellene legyen a mérvadó hozzáállás. De itt, Romániában mégsem az. Itt inkább az a módi, hogy hogyan lehet elsunnyogni a felelősség vállalását, hogyan lehet elkerülni a kihágást. Mehetünk nyugodtan 200-zal, mert egyrészt valaki úgyis lámpázik, másrészt a rendőrautó jól látható helyen kell legyen, tehát időben észrevesszük. Ettől majd minden bizonnyal javulnak a mutatóink…
Igen, a megelőzés a legfontosabb. De a balesetek megelőzése, nem pedig a másik sofőr mindenáron való, fejetlen megelőzése, és a gyorshajtás elősegítése. A törvénytisztelő sofőrt eleve nem kell „megvédeni”, mert ő nem fut radarba. A többieket pedig nevelni kell, és ebben a rendőri jelenlét hatékony ugyan, de semmi sem annyira célravezető, mint ha bárhol parkoló, bármilyen színű autóból radaroznának és szankcionálnának. Utóbbi történhetne írásbeli figyelmeztetéssel is, ha valóban csak annyi a törvényhozó vágya, hogy a sofőrt ne bírságolják, de mégis neveljenek.
Ez az irány viszont rossz, mert egyértelműen a tudatos gyorshajtókat védi, miközben valamennyi embert – őt magát és a többi sofőrt, utast, gyalogost – támad. Mi több: az életére tör.
Kovács Hont Imre