Nők ünnepe a láthatáron
Olvasom a Burus János Botond cikkét a Hargita Népe napilapban, és eszembe jutnak a feleséget verő díszes férfiak. Véleményem szerint nem kerül pénzbe az ajánlatom a verekedő férjeknek: egy szál virággal köszöntsék a feleségüket, fogadva, hogy soha többé nem verik meg, és olvassák fel az alább írt versemet, amelynek a Feleségemnek Nők napjára címet adtam. Így kell értékelni a feleséget, érdeme szerint:
„Kinek nevezzelek, Édes Feleségem, / Házastársnak, szakácsnőnek, / gondnoknak vagy beszerzőnek? / Munkatársnak, varrónőnek, / mosónőnek vagy nevelőnek? / Takarító, mosogató, / portörlő vagy vasaló, / rendcsináló, csendszervező, / zajt csináló, összhanghozó, / gyönyört adó, bántalmazó / és még mennyi mindent mondó? / Jó szervező, mindent tudó, / irányító, lótó, futó. / Mind Te végzed, amit mondtam, / én csak besegítek halkan. / Édesanya, szülőanya, férj, gyermek / nagyszülő, unoka gondozója. / Őszülgettél a sok gondban, / gyermekeid állnak sorban. / Hogy eltelt e hosszú idő, / Gondterhelő, örömgyűjtő. / Mennyit tettél életedben, / belefájdul a fejem, s minden. / Amíg e sok mindent mondom, / köszönetem morgolódom. / Megköszönöm e sok mindent, / van-e rá szó, van-e, mondd meg. / Nem szól, csak néz, drága kincsem, / ez vagy Te az én szememben. / Nők napjára köszöntöttem / az én édes, drága kincsem.”
Mihály Domokos, Csíkszereda
[box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]