Dr. Szakács Oszkár kardiológus szakorvos több mint öt éve dolgozik már a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, az elmúlt két évben pedig – két másik kollégájával együtt – a szívkatéterezésen alapuló szakellátás, az intervencionális kardiológia felé tett határozott lépéseket, ilyen jellegű képzéseken vett rész. A rövid bemutatkozáson túl a szívbe beültethető készülékekről és az ezen a téren elkerülhetetlen fejlődésről beszélgettünk. 

 

– Mióta dolgozik a megyei kórház kardiológiai osztályán?    

 

– 2015-től dolgozom a csíkszeredai kórházban, a feleségemmel együtt jöttünk ide, ő is kardiológus, Szakács Emőke. Akkor még ketten jöttünk Csíkszeredába, most már négyen vagyunk a családban. Én hazajöttem, csíkszeredai vagyok, itt nőttem fel a Pacsirta sétányon, a feleségem gyergyószentmiklósi. A rezidensvizsga után döntöttünk úgy, hogy ide jövünk. Vásárhelyen is kedveltem, de amikor elindultam, akkor már azzal mentem el, hogy majd szeretnék Csíkszeredában tevékenykedni. 

 

– Hosszú évek óta dolgozik már itt, most pedig tovább is lépett, a beültethető készülékek terén szerzett képesítést. Mit jelent ez, milyen eszközökről, eljárásokról van szó?

 

– Régi vágyam volt ezen a téren továbbképezni magam, de sokáig nem működött ez a képzés Romániában, csak külföldön. 2019-ben indult el az első tanfolyam, és sokan kaptunk a lehetőségen. Brassóba jelentkeztem erre a képzésre, és szerencsém volt, hisz egy, a szakmában elismert szakemberrel dolgozhattam együtt, ami nagyon sokat segített. Most már elvégeztem ezt. Közben tavaly megszereztem az elméleti képesítést a beültethető készülékek terén az Európai Szívgyógyászati Társaságnál is, ehhez még hozzá kell tennem több száz beavatkozást ahhoz, hogy a gyakorlati részét is elismerhessék. 
A szívbe beültethető elektromos készülékekről, pacemakerekről van szó, amelyeket egy kisebb sebészeti beavatakozás során ültetünk be. Ezek a készülékek pár centiméteres átmérőjű eszközök, amelyeket bőr alá ültetünk be, és tartozik hozzájuk egy szonda, amelyet a szívizomba kell becsavarozni. Ha nagyon leegyszerűsítve akarom elmondani, akkor úgy tudom elmagyarázni, hogy ezek szívritmusszabályzó készülékek. Pontosabban voltak, mert a mai eszközök már ennél komplexebbek. Az 1950-es évek elején kezdték el ezek beültetését, de azóta nagyon sokat fejlődött ez az ágazat. Konkrétan az történik, hogy ha valakinek a szíve bizonyos okok miatt nem képes megtartani azt a ritmust, ami szükséges a szervezet megfelelő működésének fenntartásához, akkor ezek a készülékek segítenek, tehát figyelik a szívet, és amikor szükséges, akkor közbelépnek. Vannak az ilyen, alacsony szívritmuszavart kezelő készülékek, emellett pedig olyanok is, amelyek a gyors és a rosszindulatú ritmuszavart kezelő készülékek, beültethető defibrillátorok. Ugyanakkor a szívizomzat mozgásának szinkronizálását segítő készülékek is léteznek, az előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek számára. Ennél jóval komplexebbek – és ezt szeretném mindenképpen én is végezni, hisz ezt is tanultam most Brassóban –, a szívizom összehúzó képességét segítő készülékek. Méregdrága eszközökről van szó, és jelenleg Romániában csak egy helyen, Brassóban végzik ezek beültetését. 

 

– A kórház két másik fiatal kardiológusa a szívkoszorúér-beavatkozások területén képezi tovább magát, és az intézmény kifejezett szándéka az, hogy Csíkszeredában is intervencionális kardiológiai központ jöhessen létre. Mit jelentene egy ilyen központ a betegek számára?

 

– Szakterületünk elkülönült ága az intervencionális kardiológia, amely olyan betegségeket lát el, amelyeket másként nem lehet, például szívinfarktusok, súlyos szívritmuszavarok szívkatéteres beavatkozások általi kezelése. Vannak kezelések, amelyeket gyógyszeresen is le tudunk folytatni, de például a szívkoszorúér-beavatkozások, a stentek alkalmazása az akut infarktusban, amivel a két említett kollégám foglalkozik, el tudják érni azt, hogy a beteg nagyon kevés szívkárosodással maradjon egy ilyen esemény után. Amivel én foglalkozom, azzal a potenciálisan életveszélyes ritmuszavarokat tudjuk majd műszeresen kezelni. Gyógyszeresen is megpróbáljuk, de a hatékony megoldás itt is a beültetés, hisz ha a beteget nem kórházban éri egy ilyen súlyos ritmuszavar, akkor ez akár az életébe is kerülhet. Ugyanakkor, amennyiben a szív nem tudja fenntartani a kellő ritmust, az súlyos szívelégtelenséghez vagy ritmuszavarhoz vezethet, amit ugyancsak nem lehet másként kezelni. Az alacsony szívritmusra egyéb kezelés nincs, kezdetben gyógyszerrel tudjuk kissé támogatni, de végül csak a beültetés lesz a megoldás a beteg számára. 
Az ilyen betegeket most még el kell küldeni, muszáj valahogyan stabilizálni, de az a cél, hogy helyben is meg tudjuk oldani. Most már tudjuk helyben segíteni a beteget egy ideiglenes szívritmus-stimulációs szondával, ez is nagyon fontos.    

 

– Akkor lényegében az életesélyt növelné egy ilyen központ létrejötte Csíkszeredában… 

 

– Az életesélyt és az életminőséget is. Az életesélyt illetően, az a kilencven perc, amit mondanak, hogy annyi idő alatt el kell jusson a beteg a beavatkozásig ahhoz, hogy esélye legyen, az nem véltelenül van kitalálva. A leggyakoribb probléma, amivel intervencionális központba küldjük a betegeket, a szívinfarktus.   

 

– Az alacsony szívritmus mennyire gyakori?

 

– Hetente egy-két ilyen beteg fordul hozzánk, legtöbbször eszméletvesztés miatt, után. Ennek oka lehet a rosszindulatú szívritmuszavar is, ami veszélyesebb. Az alacsony szívritmus kevésbé drasztikus tünetei a fáradékonyság, szédülés, a terhelési képesség csökkenése. Ezen betegségek nagy részét a szív szerkezetének a megbetegedése okozza. Ezt nehéz észrevenni, még járóbeteg-rendelésben is nehéz diagnosztizálni annak alapján, ahogy leírja a beteg, ezért Holter EKG monitorizálással szoktuk követni a beteg szívritmusát 24–48 órán keresztül, és ilyenkor azért rendszerint kiderülnek olyan dolgok, amelyeket egy vizsgálat alatt nem lehet észrevenni.

 

– Milyen korban jelentkezik legtöbbször ez a probléma?

 

– Leginkább idősebbeknél, hatvan év felett gyakoribb. Van ennek veleszületett formája is, ezekben az esetekben már elég korán pacemaker beültetésére van szükség, ez pedig későbbi szoros utánkövetést is feltételez.

 

– Milyen kiváltó okai vannak még ennek a problémának? 

 

– Legtöbbször a szív szerkezeti betegségei állnak a háttérben, ez lehet vérellátási zavar, egy koszorúér-probléma. Ugyanakkor okozhatja minden olyan szívbetegség, legyen az akár metabolikus, magas vérnyomás által vagy cukorbetegség által okozott, amely szívelégtelenséget eredményez, hisz ez okozhat szívritmuszavarokat és a szívizom-mozgás szinkronizáltságának az elveszítését. 
– Milyen tünetek esetén kell mindenképpen orvoshoz fordulni? Egyértelmű, hogy ha valaki eszméletét veszti, akkor igen, de ezt megelőzően mire figyelhetünk fel a mindennapokban?

– Az előzetes jelekre felfigyelnek rendszerint a családorvosok, és ma már szinte mindegyik rendelőben el lehet végezni egy EKG-t, ez az alapvető vizsgálat szűrővizsgálatként is hatékony. Olyan, nemcsak szívritmuszavarokat, hanem a szív elektromos tevékenységét megzavaró tényezőket lehet kiszűrni, amelyek alapján már kardiológushoz lehet irányítani a beteget. Ha tehát valaki szédülést, a terhelhetőség csökkenését, fokozódó fáradékonyságot tapasztal, nyugalomban összevissza szívverést észlel, mellkasi fájdalmat érez, akkor orvoshoz kell fordulni. 

 

– Hogyan tudnak most segíteni a kórházban az alacsony szívritmusproblémán?

 

– Gyógyszeres kezelést alkalmazunk, ez azonban többnyire csak időhúzást jelent. Vannak bizonyos gyógyszerek, amelyek mellékhatása az, hogy felgyorsítják a szívritmust, ezeket szoktuk alkalmazni, előbb vagy utóbb azonban csak szükséges lesz pacemaker beültetése. Egy ilyen beültetés egyébként nem annyira nagy beavatkozás, mintegy másfél órás eljárást jelent. Jelenleg nehezebb helyet kapni, készüléket kapni stb. Ez az, ami egyszerűsödhet, ha a jövőben mi is elkezdhetjük majd ezeket a beavatkozásokat.  

 

– Egyre szükségszerűbbnek tűnik ez….

 

– A fejlődés nemcsak szükséges, hanem elkerülhetetlen, és ha ezt tudatosan csináljuk, akkor nyilvánvalóan hatékonyabb. Tehát nem kétséges, hogy előrelépni szükséges, és teljesen más az, amikor a beteg nem kell Vásárhelyre vagy Brassóba menjen, hanem a problémáját itt helyben meg tudjuk oldani. Sokszor győzködni kell a betegeket, hogy igenis menjenek el ide vagy oda, hisz ez a legjobb megoldás számukra. Ilyenkor mindig visszakérdeznek, hogy nem lehetne-e mégis valami gyógyszerrel, helyben segíteni. Az intervencionális kardiológiai központ létrehozása, illetve az említett szívgyógyászati beavatkozások elkezdése szerintem elkerülhetetlen. Vagy mondhatnánk úgy is, hogy megengedhetetlen.