borús égbolt
Munkaerő-pazarlás
Sosem vágytam különösebben arra, hogy betérjek egy választási irodába. A munkakör viszont nem a vágyakról szól, és a múlt héten betoppantam a terembe, ahol a szenátori és képviselői helyekért küzdő pártok benyújthatták a megyei listájukat.
Arra számítottam, hogy a mindenféle időszakos sóhivatalokhoz hasonlóan itt is unottan ül majd egy előző rendszerből lepattintott szivarszagú elvtárs, aki nyugdíj-kiegészítésként elvállalja, hogy átvesz dossziékat, ellenőriz, áthúz és kipipál űrlapokat, komótosan megkeresi az egyes betűket a billentyűzeten és közben-közben finom megjegyzésekkel jelzi, hogy ebben a pillanatban ő olyan munkát végez, ami az ország fejlődését nagyban befolyásolja. Szóval erre számítottam én.
Erre fel a kis szobába toppanék, s szinte meg se szólalék: abban a pillanatban tizenegyen ültek ott, és egyikük sem az a szivarszagú elvtárs fazon volt, hanem olyan emberek, akik hasznos munkát végeznek ott, ahol egyébként főállásban dolgoznak. (Illetve olyanok is – valószínűsítem –, akik csak beültek a kávészünet erejéig trécselni kicsit, feldobni a hangulatot.) És még a sajtóigazolványomat is elkérték! Ez teljesen jogos és jobb helyeken gyakorlatszerű is. De csak azért, hogy átérezzék a megemelkedett miliőt, közlöm, hogy a Csíkszeredában eltöltött négy évem alatt ez volt a második alkalom, hogy sajtóigazolvánnyal igazoltattak. (És az is külön zárójelet érdemel, hogy először egy közbirtokossági elnök tette meg.) Szóval minden szinten meglepetés ért, alig tudtam megszólalni a megilletődöttségtől.
Elkeserít, amikor azt látom, hogy kulimunkát végeznek olyan emberek, akik ez idő alatt értelmes munkát végezhetnének. Ráadásul több napon keresztül.
Talán sokkal egyszerűbb lenne, ha az indulók online feltölthetnék a dossziékat, és erre csupán néhány órás határidő állna rendelkezésükre. Csakhogy van egy erős kifogás: ez van bebetonozva a törvénybe.
Kovács Hont Imre
