Komoly célokra van szükség, amelyek folyamatosan vezérlik és motiválják az embert – állítja a gyergyószentmiklósi Szilágyi Emília, aki nem kevesebb mint tíz évig dolgozott óceánjáró turistahajón. Floridától kezdve Mexikón át a Kajmán-szigetekig, majd Japántól Indiáig a világ szinte összes szegletét bejárta, de ezt a barangolást kemény munka jellemezte. Elsősorban az vezérelte, hogy életét anyagi szempontból megalapozhassa – de azt mondja, ennél többel gazdagodott, élettapasztalatot nyert, amelyre bátran építkezhet. Jövőjét itthon képzeli el, mint rámutatott: lehetett bárhol a nagyvilágban, a honvággyal sosem volt egyszerű szembenézni. [caption id="attachment_26053" align="aligncenter" width="1000"] Szilágyi Emília. Itthon kamatoztatná a nagyvilágban szerzett tapasztalatait[/caption] Ahogy az lenni szokott, érettségi után én is szemügyre vettem a továbbtanulási lehetőségeket – kezdte a legelején Szilágyi Emília. Szülei támogatták az elképzelését, a tanulás költségeit azonban neki kellett előteremtenie. Egy budapesti esti iskolába iratkozott be, tanulmányait nappali gyermekfelvigyázásból finanszírozta, azonban nem elégedett meg ennyivel, és egyre inkább a vendéglátás világa kezdte érdekelni. „Jó, de miből?” – Egyik évfolyamtársamnak már akkor saját háza, autója és spórolt pénze volt, engem pedig furdalt a kíváncsiság, hogy vajon miből? Elmondta, hogy egy hajón dolgozott, és abból sikerült ezt előteremteni. Emíliát is érdekelte a kecsegtető lehetőség, kapott egy címet, jelentkezett, és némi idő múltán már kezdett is egy óceánjáró fedélzetén mint segédpincér. Az első két hónap maga volt a rémálom, nehéz volt megbirkózni az új környezettel, a fokozott elvárásokkal, ahogy a folytonos honvággyal is. De megbirkózott a feladattal. – A vendég, a főpincér és az étteremfőnök is folyamatosan értékelte a munkánkat, a tényleges feladatokat megelőzően azonban feletteseim mindent elmondtak, megmutattak, így nem mondhattam, hogy olyasmit kérnek, amit nem lehet teljesíteni. Motivációnak épp elég volt a borravaló egy megszabott része – tehát mindig ügyesnek kellett lenni, a pontatlan munkával csak maguk alatt vágták a fát. Felfelé a ranglétrán A 22. születésnapját Emília a hajón töltötte, és azon gondolkodott, hogy milyen lehetősége van a fejlődésre. Folyamatosan jó visszajelzéseket kapott a vendégektől, előléptetésre javasolták, azonban ehhez előbb le kellett tölteni a tapasztalatszerzési időszakot. Első hat hónapos szerződésének a végén már pincérként dolgozott, ez aztán így ment további hat évig, mindeközben pedig papírmunkával is megbízták, amelyet az étteremfőnök irodájában kellett végezzen. Azt mondja: sokaknak biztosan álomnak tűnik ez az egész, azonban fizikailag és mentálisan is rendkívül megterhelő, több kollégája is – főként családfenntartók – az alkoholhoz fordulva keresett menedéket, és nagyon sokukon látszott a zavarodottság valamilyen formája. – Én rengeteg motivációs könyvet olvastam, telefonon igyekeztem tartani a kapcsolatot az itthoniakkal, a honvágy azonban szinte legyőzhetetlen volt, főleg az ünnepek alkalmával – jegyezte meg, hozzátéve, hogy tíz év alatt két karácsonyt tudott itthon tölteni. Az ottani szabadidő? Na az, amiből kevés van, legjobb esetben is annyi, hogy az ember eldöntheti: némi alvással, mosással, takarítással kívánja-e eltölteni, vagy megnézne valamit abból a helyből, ahol éppen kikötött a hajó. Élettapasztalat és házasság – Nem volt jellemző rám, hogy kommunikatív legyek, ez is a munkám során alakult ki – mutatott rá Emília, aki állítja, igazi élettapasztalatot szerzett, többek között a munka pontos és becsületes elvégzésére nevelte ez az időszak. Férjét szintén a hajón ismerte meg, és az indiai származású férfival Gyergyószentmiklóson képzelik el jövőjüket: közösen nyitottak egy kávézót a régi Zöld Béka helyén, elképzeléseik szerint pedig ebből élnek majd. – Ha nem jönnének be a terveink, akkor a párom kitöltene egy újabb hajószerződést, a legrosszabb verzió pedig az, hogy lakat kerül a kávézóra, és mindketten visszamegyünk – részletezte Emília, azzal kapcsolatban pedig, hogy miben kellene itthon „javulnunk”, megjegyezte: a legfontosabb, hogy hagyjuk abba a panaszkodást, mert a világ egyes részein tapasztalható állapotokhoz képest „paradicsomban élünk.” Kertész László