Műhelyfoglalkozás az agresszióról: nem természetes

HN-információ
Ismeretterjesztő estét tartottak a KALOT Egyesület munkatársai Ez nem természetes! címmel a Sapientián. A workshop az agresszió- és az erőszakfajtákról szólt, illetve ezek felismerhető jeleiről, megelőzési módjairól. A képzést Becze Szidónia és Erőss István tartották, akik lelkigondozóként tevékenykednek az egyesületnél. A foglalkozás során csapatokra osztva körbejártuk az erőszak fogalmával kapcsolatos érzéseket, szinonimákat, asszociációkat, ezt követően a jó párkapcsolat ismérveit néztük meg. A foglalkozás során két kisfilmet vetítetek: az első Hannát és Ákost mutatta be, két látszólag boldog fiatalt, akiknek „vannak súrlódásaik”. Ezek a kis súrlódások bontakoznak ki egy bántalmazó párkapcsolat mindennapjaiban, amelyek Ákos féltékenységéből, valamint Hanna félénkségéből fakadnak. Terítékre kerülnek az elszámoltatások, a verbális abúzus formái, a teljes bezártság megjelenése. A csoportos megbeszélést követően megnéztük a másik kisfilmet, amely Ákos munkahelyébe engedett bepillantást nyerni. Az egyetemet végzett fiút rendszeresen megalázza a főnöke, melyhez asszisztálnak a munkatársai is. A szorongásnak immár testi tünetei is vannak, amelyek figyelmeztető jelként lebegnek a túlhajszolt fiatal felnőtt feje felett. A kétórás foglalkozáson olyan kérdések is szóba kerültek, hogy mit tehet az áldozat, illetve szűkebb ismeretségi köre annak érdekében, hogy kikerüljön a bántalmazója hatása alól. Az est egyik fontos tanulságaként szolgált az is, hogy a bántalmazottból hogyan válhat bántalmazó, valamint mennyire van jelentősége annak, hogy milyen az egyén családi háttere, amely kialakítja benne az emberi kapcsolatokhoz fűződő attitűdjét. – Egy fecske nem csinál nyarat, de attól még fecske – fogalmazta meg Becze Szidónia, utalva ezzel arra, hogy sosem hiábavaló segíteni az áldozatoknak.

Sántha Hanna-Kriszta



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!