Hirdetés

Mozgalmas időszak - beszélgetés Botár László képzőművésszel

Legaktívabb képzőművészeink egyike Botár László. Alkot, évente alkotótábort szervez, megrendezi a Hargita megyei művészek éves seregszemléjét, tartalommal tölti meg a Megyeháza Galériát. A mögötte és az előttünk álló mozgalmas időszakról beszélgettünk.

Sarány István
Becsült olvasási idő: 5 perc
Mozgalmas időszak - beszélgetés Botár László képzőművésszel
Fotó: Botár László archívumából

– Nagyon sokszor szerepeltél tavaly egyéni kiállítóként vagy csoportos kiállításon. Valamiben mindig benne voltál.

– Hát, sok mindenben benne voltam. Annak ellenére, hogy a tavaly nem állt szándékomban kiállítani, szerre jöttek a felkérések, így lett szeptember 2-án egyéni kiállításon a Bukaresti Városi Könyvtár Artoteca Galériájában. Erre a néhai Radu George Serafim kért fel, aki múlt év végén itt hagyott minket. Ezt követte a budapesti kiállítás október 14-én, a Ráday utcában a ByArt szervezésében az Art 9 Galériában. Ez egy városi pályázatnak az eredménye, támogattak azért, hogy vigyük Csíkszereda hírét szerte a világba. A támogatás lehetősége egybevágott egy baráti felkéréssel is, Fábián Zoltán művésztársam itt volt a Free Camp táborban, ő hívott meg, úgyhogy ezt el kellett vállalni. És mit ad Isten: a Hargitai Szalon anyagát Kézdivásárhelyen állítottuk ki a Vigadóban, mikor leszedtük a tárlatot Lung Zsolt igazgató azt kérdezte: „Mi lesz a teremben? Üres marad? Mit hozol?” Hát egy Botár megfelel-e? – kérdem. Azt mondja, igen. Na, így lett Kézdivásárhelyen is egyéni kiállításom.

– Ugyanazt az anyagot mutattad be mindenhol?

– Nem, bár a sorozat ugyanazt a címet viseli: Bizarr kapcsolatok. Immár harmadik éve, hogy a bizarr kapcsolataimat, meg a mások kapcsolatait piszkálgatom, elemezgetem, úgyhogy jó bőven gyűlt össze anyag. Külön válogattam ebből a bukaresti kiállításra, mást mutattam be Pesten, és ennek egy összegzése, szintézise, bővebb válogatása volt látható Kézdin. Itt volt a legnagyobb terem, itt lehetett ezeket a bizarr dolgokat összegezni.

– Magyarország irányába könnyebben mozdulnak a művészek, gyakrabban érkezik felkérés, meghívás onnan kiállítás szervezésére. Ritkábban hallunk bukaresti meghívásokról, eltekintve Részegh Botond rendszeres, vagy más művészek időszakos szerepléseiről. Ritkán hallani arról, hogy román galériák fogadjanak be erdélyi magyar művészeket…

– Nem hallani, mert túl kell lépni a megszokáson. Ezen úgy lehet túllépni, hogy változtatunk a szemléleten: a magyar kultúrát nem csak úgy lehet ápolni, hogy magyar területen állítunk ki, és csak az anyaországgal van kapcsolatunk. Sőt, eredményesebben lehet, hogyha más irányba is visszük. Én ezért szervezem a Free Camp tábort úgy, hogy két irányba közlöm a hírt, Budapest és Bukarest felé is. És az által, hogy Bukarest felé is nyitottunk, azt eredményezte, hogy már ötödik vagy hatodik éve a Free Camp tábor anyagát sikerült kiállítani Bukarestben, s idénre is lehetőságet kaptunk már az Artoteca Galériától. Mindig baráti kapcsolatokon keresztül indulnak ezek a dolgok. Nem nemzetiségfüggő, hanem barátságfüggő az egész, és a végén derül ki, hogy magyarok vagyunk, és mi végül is a magyar kultúrát, annak egy szeletét propagáljuk. Meg hát a művészek nem pusztán a beszélt nyelv révén kommunikálnak, vizuális nyelven beszélnek. Ez a vizuális megközelítés, meg az együtt töltött idő sok mindenben tud segíteni.

Diadal Virág, 80 x 80 cm akryl vászon 

– Bizonyíték erre a Free Camp. Hányadik kiadása lesz idén?

– A tizenkilencedik. Tavaly nagykorúsítottuk.

– Mindig látni visszatérőket és új táborozókat is…

– Általában három-négyévente hívok vissza régi embereket, úgyhogy minden évben fele-fele arányban vannak visszatérők és teljesen új meghívottak. Így megvan a kontinuitás, meg a frissítés. Már 120 művész vett részt a táborban tizenhat országból. A táborzáró kiállítások azért mindig egységes képet mutatnak, mert a meghívottak is azonos hullámhosszon vannak. Meg aztán a tíz napos együtt alkotás, együttlét, a közös beszélgetések megteszik a hatásukat olyan irányba is, hogy egységesítsék a kiállítást. De van egy huncut fogásom is: egyforma méretű vásznakat és kereteket osztok ki, és ez máris összefogja, akármilyen eklektikus is legyen a kiállítás. Meghíváskor egyetlen szempontot tartok szem előtt: a szakmaiságot. Olyan művészeket próbálok meghívni, akik bizonyítottak a szakmában, akiknek van szakmai tudásuk, a szakmát – s ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni –, nem találgatásokban élik meg, hanem komoly, megalapozott programok mentén alkotnak. És ez nem korfüggő. Ezért volt már egészen fiatal táborozónk is, de ezért volt köztünk a nyolcvanadik életévén túl járó Szkok Iván Budapestről. S ezért tudtunk együtt rajzolni az ólommadárban, élő dzsesszzenére tudtunk együtt alkotni. Akcióművészetet csináltunk ott. Nagyon-nagyon jó volt, és az eredmény is jó lett. Mert maga az alkotás folyamata kell, hogy jól essen és jó körülmények között történjen. És ha a feltételek jól meg vannak ágyazva, akkor jó munkák születnek.

– Említetted, hogy számos élő kapcsolatot sikerült kiépíteni a különböző régiókban élő, különböző kulturális kötődésű művészek között. Nemrégiben Budapesten, a Román Kulturális Központban mutatkoztatok be. Hogy jött össze ez a kiállítás?

– Dunaharasztin működik a P’Art művésztelep. Lehel Endre képzőművész, haraszti alpolgármestere többször megfordult a Free Camp-en, látta, hogyan működünk, tetszett neki, s felkért, hogy segítsek összehozni náluk is egy ugyanilyen jó hangulatú tábort. Összeültünk, elkészítettük a költségvetés, s következő évben már hívták is a művészeket alkotni, köztük engem is, no meg a Free Camp-en részt vett két román művésznőt, a bukaresti Elena Drăgulelet és az aradi Maria Baleát. Ők a maguk rendjén meghívták a táborzáró kiállítás megnyitójára Simona Tănăsescu képzőművészt is, a budapesti Román Kulturális Központ akkori igazgatóját. Annyira megtetszett neki az anyag, hogy a kiállítási lehetőséget ajánlott fel a központban, így láthatta a budapesti közönség is a P’Art anyagát, a kiállítást pedig Erőss István, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Rektora nyitotta meg.

– Szakmaiság… Ugyanezt hangsúlyozod minden általad szervezett kiállításon, művészetszervezői munkád során is…

– Valóban, számomra ez a döntő ismérv. Léteznek amatőrök, kelet-európai értelmezésben az az amatőr, akinek nincs iskolája; nyugaton az az amatőr, aki nem ad el, hiszen a profi el tud adni. Megjegyzem, nálunk lehet, hogy az amatőröknek jobb az eladása, mint a profiknak. Ebbe most nem mennék bele… Nos, a kelet-európai értelmezés szerinti profikkal szeretnék foglalkozni, de profi lehet nemcsak a képzett művész, hanem aki már bizonyított és rangos szakmai szervezetek tagja. Mint például Antal Imre vagy Páll Lajos volt. Amikor például a megyei szalont szervezzük, mindenkitől olyan munkát szoktam kérni, ami őt képviseli. Azaz olyat, amit nem szégyell. Ez komoly önzsűrizést jelent, ugyanis rendes munkák érkeznek mindig. A szakmai zsűri pedig csupán a szakmai díj az évi két nyertesét választja ki. Elértük, hogy ez egy kicsi pénzzel is jár, és remélem, hogy egyre több elismeréssel. Idén lesz a tizenegyedik szalon. Ez kevésnek tűnhet, holott a hetvenes években szervezett megyei tárlatok folytatásáról van szó régi-új néven. Azaz múltja van ennek a seregszemlének.

Dulakodás, 50 x 50 cm vegyestechnika papir

– A másik jelentős szelete a munkádnak a Megyeháza Galériának a tartalommal való feltöltése. Idén mit terveztek?

– Jóformán két éve vette át a Hargita Megyei Kulturális Központ a Megyeháza Galériát, s nekem jutott feladatul a kiállítások szervezése. Próbáljuk színesen csinálni. Képzőművészet és fotó is helyet kap. Általában jelentkezni szoktak a kiállítani szándékozó művészek, de van, hogy mi kérjük fel őket annak érdekében, hogy egy bizonyos szintet tudjunk tartani. Vannak egyéni és csoportos kiállítások, cserekiállítások. Idénre például szögligeti tábori anyagát várjuk, cserébe viszünk egy Free Camp-anyagot. Gyűjteményes kiállításokat is befogadunk, ilyen volt nemrégiben a Györkös Mányi Albert tárlat. Dédelgetett álmom, hogy egy Balázs Imre anyagot is hozzunk el Máréfalváról, mert megérdemelné, hogy lássa a csíkszeredai közönség. A merítés széles, jöhetnek nagyon fiatalok és nagyon idősek is. Jöjjenek, legyen színes a galériának a programja. Legalább másfél évvel előre már tudjuk, hogy kik fognak kiállítani, így nem tud üres lenni soha, és van időnk mindig átgondolni, hogy színes is legyen az az évi termés...

– Szerencsés helyzetben vagytok ilyen szempontból, mert sok a művész, kevés a galéria. S megvan az esély, hogy a kortárs képzőművészeti élet keresztmetszetét mutassátok be…

– Lehetetlen azt bemutatni, mert annyira szerteágazóak a stílusok. De próbálkozunk.

– Idénre mit tervezel magadnak?

– Idénre? Hát a megszokottat. A Free Camp és a Hargitai Szalon továbbra is működik. A tábor anyagát máris kérték szögligeti kiállításért cserébe és ami valójában Szegeden lesz megrendezve, a szalon anyagát pedig az Artézi Galériába, Óbudára. Ami személyemet illeti: egyelőre a Felvidéki Magyar Szépművészeti Egyesület hatodik pasztell triennáléjára küldtem három munkát, digitálisan, aztán meglátjuk, hogy beválogatják-e. Tavaly írt rólam húsz művész társaságában az Art 20 olasz lapban egy torinói galériás, Enzo Briscese. Őt is szándékozom meghívni a Free Camp-re. A hírt úgy fogadta Székedi Ferenc művészeti író, hogy jó társaságban vagyok. 

– Nagyon mozgalmas év volt, és ezek szerint az idei is annak ígérkezik.

– Te, István, én szeretem azt a mozgalmas életet, ahogy élek, alkotok. És mindemellett, hogy ennyi új impulzus ér, mégis a magam útját járom divatos ráhatások nélkül.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!