Hirdetés

Módosult a jogszabály

HN-információ
Az Erdészeti Törvénykönyv, az utólag módosított és kiegészített 2008/48-as törvény 97-es szakaszának egyik előírása értelmében teljes egészében az állami költségvetésből biztosítják a magánszemélyek és a jogi személyek privát tulajdonában lévő erdőalapok őrzésének és védelmezésének költségeit. Már amennyiben annak területe legfeljebb 30 hektárt tesz ki. Ennek az előírásnak az alapján született meg az elmúlt esztendőben egy kormányhatározat. A 2016/864-es kormányhatározatról van szó, amely a Hivatalos Közlöny múlt esztendei, november 23-i számában jelent meg, s amely révén jóváhagyták a minimis-támogatási sémát, valamint azon eljárást, amely révén a költségvetésből fedezik egyes esetekben az erdészeti szolgáltatások kiadásait. Ez a minimis-támogatás, azaz az állami költségvetésből fedezett támogatás azoknak a privát erdőtulajdonosoknak (magán- és jogi személyeknek) nyújtandó, akik 30 hektáros vagy annál kisebb erdőterülettel rendelkeznek és gazdasági tevékenységet fejtenek ki. Amint arról annak idején lapunk is beszámolt, a kormányhatározat két kategóriába sorolta a szóban forgó erdőtulajdonosokat: olyanokat, akik gazdasági tevékenységet (is) kifejtenek és olyanok, akik nem folytatnak ilyen jellegű tevékenységet. A támogatás folyosítására nem hivatalból kerül sor, hanem adott feltételek, illetve kritériumok teljesítése révén és a tulajdonosok írásban benyújtott igénylése alapján (ez utóbbit a területileg illetékes erdészeti hivatalhoz kell benyújtani). A tavalyi kormányhatározatban utalás volt arra is, hogy a szóban forgó támogatási sémát 2020. december 31-ig alkalmazzák, s arra összesen 248,9 millió lejt irányoztak elő. A kormány akkori hozzávetőleges számításai szerint a 2016–2020-as időszak során a támogatottak (a haszonélvezők) száma elérheti akár a kétmilliót is. A gyakorlatba ültetés tekintetében a mérvadó a kormányhatározat 1-es, 2-es és 3-as melléklete volt. Ez továbbra is így van, de bekövetkeztek bizonyos módosítások. Eljárási „finomítások” A Hivatalos Közlöny augusztus 1-i számában jelent meg ama 2017/532-es kormányhatározat, amely révén módosították és kiegészítették a már említett 2016/864-es kormányhatározat 1-es és 2-es számú mellékleteit. Jobbára az ügyintézéssel, illetve a benyújtandó dokumentumokkal kapcsolatosan szembesülhetünk újdonságokkal, átolvasva a minap megjelent kormányhatározatot. Ezzel viszont számolniuk kell mindazoknak, akik jogosultak erre a minimis-támogatásra. Ami a kormányhatározatokban szereplő „erdészeti szolgáltatásokat” illeti, nos, azok alatt az értendő, ami fel van tüntetve a 2008/46-os törvény mellékletének 48-as bekezdésében. Ezek között szerepel az erdőterületek őrzése. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!