De kezdjük a legelső ponttal. A világ sok mindentől vált érzéketlenné. Ezek: emberi önteltség, önzés, öncélúság, irigység, lustaság a jó irányába, kevélység, harag, nem számít az ember, csak amit termel, modern rabszolgaság, főleg a magánvállalkozóknál, mert ezeket nem érdekli a másik ember szegénysége. Továbbá: a mai félreértelmezés, például: „nekem ez kijár”, és más nem érdekel – a haszon utáni vágy – vagy: másnak is joga lenne sok mindenhez, de a jogérvényesítésben az emberséges felfogás a döntő, ezt sokan mellőzik. Másik ok: mindig győzni szeretnénk; hiányzott a közösségi lét, más szóval a találkozások, a kapcsolat, a párbeszéd, az egymásra figyelés, eltávolodás a valós kommunikációtól, családi, rokoni stb. elidegenedés, kalákák hiánya, a mai ember nem találkozik, csak rohan egyfelé, időhiányra panaszkodva stb. Nohát, mindezeket figyelembe véve és mellőzve, hogy az utókor tudjon emlékezni és szeretni, s ne jellemezze őket az elidegenedés sem a családban, sem a társadalomban: Egy 10 gyermekes család sarjai gondoltak egy merészet és nagyot. S tették mindezt a Szilágyságban. Családtalálkozót szerveztek a Nagyváradhoz közeli – Élesd melletti – Sólyomkőváron 2019. augusztus 2–3–4. napokon. A népes család leszármazottai, a 10 gyermek, azok unokái, dédunokái, rokonai, felmenő és lemenő ágon összesen 140 ember, ebből 126 élő ember és 19 halott. Mai napig is sok a felnőtt és sok a gyerek. A találkozó főszervezőjének is 6 (hat) gyereke van. A nagy család zöme a Szilágyságban él, de páran külföldön is (Anglia, Magyarország, Spanyolország). Társadalmi hovatartozás, foglalkozás szempontjából vannak: munkások, földművesek, de orvos, tanár, mérnök, technikus, asszisztens, igen sok tanuló és 5 pap. Mostanáig soha nem találkoztak így együtt ennyien, amennyien a fenti dátumon összegyűltek erre a találkozóra. Így azután nem csodálkozunk, ha a családtalálkozóból családterápia lett, amely igen lélekemelőnek bizonyult. Örömükben volt, aki sírt, volt, aki nevetett a meghatottságtól… Az is igaz, hogy minden jelenlévőnek (kicsinek, nagynak) a mellébe névvel ellátott „kitűzőt” tettek a szervezők jóvoltából, hogy néven tudják egymást szólítani, mivel soha ennyien nem gyűltek egybe. Mondanom sem kell, hogy a 3 (három) napon az asztalok minden jóval tele voltak, mi szem-szájnak ingere – finom ételekkel, italokkal, süteményekkel –, a szervezők jóvoltából. A harmadik nap végén az elválás, az egy év múlva (ugyanitt, ugyanígy) lévendő újratalálkozás örömének a jegyében zajlott le. Így aztán nem volt fájdalmas. Utólag is hálás köszönet a szervezőknek!! Bogya Irén, Csíkszereda