Nagyon tisztelem Petőfi Sándort, de amikor az Alföld című versében a rónát dicsőíti a bércek rovására, leteszem a verseskötetet. Igen, én jobban szeretem a hegyeket, míg a síkság egy kicsit untat. Ezek a gondolatok is eszemben jártak, amikor idei nyaralásunkat terveztük. Eredetileg a görög szigetekre vagy Törökországba készültünk, de mire észbe kaptunk, minden hely betelt. Ekkor jutott eszembe régi vágyunk, hogy az Alpokban töltsünk néhány napot. Unokaöcsém, Peti minden évben Ausztriában pincérként kereste kenyerét, s ő is szépeket beszélt e vidék bájáról, változatosságáról. Tehát rászántuk magunkat, s Tirolnak arra a részére indultunk, ahol A hegyi doktor sorozat is játszódott-játszódik. Jól döntöttünk, útközben olvastuk a híreket a mediterrán tűzvészekről, s hogy eredeti úti célunk szállodáiból mentik ki a magyar turistákat.
A hegyek varázsát a kis kanyargós utakon tapasztaltam meg igazán, nagyon oda kellett figyelni minden mozdulatra, hogy szerencsésen megérkezzünk. Ellmauban, a kiszemelt hotelnél kissé tétováztunk, hogyan is juthatunk be. Még ahhoz a generációhoz tartozom, aki elbeszélget a portással, tanácsát kéri, megnyugtatóan hat rá a vendéglátó jelenléte. Változtak az idők: a megérkezés órájában egy kódot kaptunk telefonon, ami a kulcsot rejtő fiókot nyitotta. A megadott telefonszámot Hollandiában vették fel, de némi magyarázat után bejutottunk az apartmanunkba. Aggódva néztük a ködös tájat, s valóban ottlétünk alatt megtapasztaltuk, hogy óráról órára változik az időjárás: egy nap alatt több évszakot is átélhettünk. Néhány autó vastag, szivacsos ponyvával volt letakarva: így védték a tulajdonosok járgányukat a gyakori jégesők ellen. 

A következő napok a környék bejárásával teltek. Meglepő volt a tisztaság, a jellegzetes házakat mindenütt virággal színesítették, az emberek kedvesek voltak. Egy népviseletes hölgyet láttam csupán, az is arab vagy spanyol lehetett, így furcsán mutatott rajta a dirndli szoknya. Nem messze voltunk a német határhoz, így nem meglepő, hogy a kocsik fele német rendszámú volt, rajtuk kívül holland autókat láttunk még szép számmal. Az utcákon kerékpárok suhantak, így alaposan körül kellett nézni, ha leléptünk a járdáról. Nagyon sok volt az utánfutós bicikli, a csatolmányban kisgyerekek csücsültek. A vidék a síelésből és az idegenforgalomból él, úton-útfélen sportüzletek, kölcsönzők sorakoztak, az áraik megerősítettek abban, hogy igencsak úri sport a lesiklás. A tél szerelmeseit szállodák sora szolgálja ki, minden második épületben étterem működik. Egy wellnessközpont télen-nyáron várja a betérőket. Hamar eltelt az öt nap, s hazafelé indultunk. Sokszor futottunk bele dugókba, s az autópályákon is mindenütt munkálatok folytak: állandóan sebességet kellett váltanom. Ezt azért hangsúlyozom, mivel itthon, az utcánk végén mondta fel a szolgálatot a kuplung; egy autómentő vontatta be végül a közeli szervizbe. Elgondolni is rossz, ha ez a hegyi utakon következik be. Ezzel a szerencsés „balesettel” zárom soraimat, s pénztárcámra sandítva indulok a közben elkészült autómért.