erős felhőzet
tiszta égbolt
szórványos felhőzet
kevés felhő
Mióta is eszünk asztalon?
Van az úgy, hogy hirtelen olyan kínos éhség tör rám, hogy a bennem szunnyadó farkas arra sem enged időt, hogy megterítsem az asztalt és civilizált módon, kényelmesen tányér elé üljek. Legutóbb a nyitott hűtőszekrény ajtajában, félbarna kenyérrel a kezemben egy üveg zakuszkának estem hát neki, és faltam nyomban, ahogy a torkomon lefért a finom házi falat. A hűtő ajtaját sem csuktam be, míg az első falatok enyhülést nem hoztak. Ha így látnék enni egy híres, elismert, köztiszteletben álló személyt, biztosan mosolyognék – jutott eszembe, és láttam magamat kívülről: mint akit kiéheztettek, úgy rontottam a hűtőnek. Vagy a mindig elegáns Katalin hercegnőt, amint egy hatalmas Big Mac szendvicset zabál – szórakoztattam magam tovább együgyű gondolataimmal. Aztán az arabok étkezési szokásaira gondoltam, ők ugyanis a mi jólneveltségre törekvő étkezési szokásainkkal ellentétben – hiszen a magyar ember annyira tiszteli az ételt, hogy amikor eszik, nem is beszél – egészen felszabadultan fejezik ki az étel iránti tiszteletüket, és evés közben jóízűen, hangosan csámcsognak, szürcsölnek, de még a böfögést sem takargatják. Legalábbis valamikor ez volt náluk a szokás. Az igazi talány viszont jóllakottan jutott eszembe, mégpedig az, hogy egyáltalán mióta is esznek asztalnál az emberek. Keresni kezdtem a választ az interneten, persze könyvtári kutatásokat végezve jobban is el lehetne mélyülni a témában, erre most nem volt időm, azt viszont már a keresőrendszerből is megtudtam, hogy az evőeszközöket, például a kanalat, amelyről állítólag őskori leletek vannak – a legprimitívebb kanál például a behasított nádszálba szorított fél kagyló –, jóval hamarabb használta az ember, mint az asztalt. Innen pedig az általam megtalált források szerint a fejlődés következő foka az evőszék volt, egy alacsony, lyukas ülőkéjű szék, az asztal maga tehát valamikor ezt követően jelenhetett meg az ember konyhájában.
Pál Bíborka
.jpg)
