Mindenszentek ünnepét üli november elsején, hétfőn a kereszténység. Mindenszentek ünnepe a megdicsőült egyház ünnepe. Nem tévesztendő össze a szenvedő egyház ünnepével, amely november másodikán van, és amelyet halottak napjaként ismerünk. Az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak a szentek közösségében, egymásért könyörögnek, helytállnak. Ennek alapján beszélünk küzdő egyházról, amely a földön élő lelkek közössége, szenvedő egyházról, amely a meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő lelkeké, és diadalmas egyházról, amely a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága. Mindenszentek napján mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt (vö. Jel 7,9–10) a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Idetartoznak az életszentség hírében meghaltakon kívül mindazok, akik a tisztítótűzben megtisztulva már megérkeztek a mennyországba. November másodika, halottak napja a földön küzdő egyház ünnepélyes megemlékezése a tisztítótűzben szenvedő lelkekről. A halottakról való gondoskodás a vallástörténeti kutatások szerint ősidőktől fogva mindenütt megtalálható jelenség. Az egyházban Szt. Odilo clunyi apát kezdeményezte, hogy miután mindenszentek ünnepén megemlékezünk a mennyország szentjeiről, másnap az összes megholtról is megemlékezzünk. 998-ban kezdték az ünnepet megtartani, amely a 11. században a clunyi bencések hatására széles körben elterjedt. Róma a 14. században fogadta be. XV. Benedek pápa 1915-ben engedélyezte, hogy halottak napján minden pap három szentmisét mondhat: egyet egy konkrét elhunytért, egyet általában a tisztítótűzben szenvedő lelkekért és egyet a pápa szándékára.

Forrás: lexikon.katolikus.hu