szórványos felhőzet
erős felhőzet
Migráns voltam, de nem is ez a baj
Az iskolában nekünk csak érintőlegesen beszéltek a tanáraink a migrációról. Emigrációról és imigrációról. A bolsevikok elől emigrációba vonult oroszokról, a nácik elől menekülő zsidó tudósokról, de a századfordulókor Amerikába igyekvő monarchiabeli milliókról, a második világháborút, majd a rendszerváltást követő időszakban kivándorlók százezreiről. Nem is tudom, hogy akkoriban valaha valaki kimondta vagy sem a migráns szót. Az Akadémia 2003-ban kiadott értelmező kéziszótárában még nem szerepel ez a címszó, a migráció viszont igen. „A népesség mozgása, vándorlása valamely országon belül, illetve áttelepülése, átköltözése egyik országból a másikba.”
Ha pedig a forradalmat forradalmárok „csinálják”, akkor a migrációt a migránsok. Mint amilyen II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos, Bartók Béla vagy számtalan nemzeti büszkeségünk – például Nobel-díjasaink többsége – volt. Vagy mint amilyen a testvérünk, gyermekünk, unokánk, aki ’89-et követően vagy az utóbbi években külföldre vándorolt.
De ez miért baj? Miért szégyelljük, miért mondjuk lesütött szemekkel? Azért, mert megváltoztak az idők, és mert a migránsok sokkal inkább politikai játékszerré váltak, mint korábban. Nem ismerek olyan erdélyi magyart, akinek a közeli rokonságában ne legyen valaki, aki külföldön él – jobb esetben csak átmenetileg, legalábbis egyelőre így tervezi. Éppen ezért kellene tisztán látnunk azt, hogy az utóbbi évek európai migrációs válságának tagadása és a migránsoknak a menekültekkel, de főként a muszlim bevándorlókkal való szándékos összemosása egyformán káros és lelkiismeretlen. Előbbiből a valóságérzet hiányzik, utóbbiból az emberség.
Teljes mértékben egyetértek a magyarországi határzárral, de teljes mértékben aljasnak gondolom, hogy a magyar kormány – és a neki megrendelésre író média – tudatosan, politikai célokra használva olyan tartalommal töltötte meg a migráns kifejezést, amely tartalom nem méltó hozzá. Az illegális bevándorlók és a törvényes bevándorlók közé nem tehetünk egyenlőségjelet, márpedig a migránsba mindkettő beletartozik. A menekült pedig teljesen más tál tészta!
Jómagam is „britek munkáját elvevő” migráns voltam. Gazdasági bevándorló. Több pénzre vágytam, mint amennyit itthon kereshetek, ezért elmentem. Nem érzem ettől rosszul magam itthon, és nem éreztem rosszul magam ott, akkor sem, annak ellenére, hogy EU-s tagállam(ok) állampolgáraként is ugyanolyan bevándorlóként tekintettek rám, mint a magának második feleséget kereső bigám afrikai muszlimra.
Ez az egész migránsozás arról szól, hogy kirekesztenénk azokat az értékrendeket, amelyek a századok alatt egyféleképpen csiszolódtak sajátunkhoz képest, máshol másféleképpen csiszolódtak. Nagy tömegek nézik le Magyarországon a balkániakat, ugyanúgy, mint Ausztriában a magyarországiakat, és nagyon sokan suttogják Finnországban, hogy nem kellenek nekik pravoszlávok, és még több angliai közvécé falára firkálják fel, hogy nem kell nekik több muszlim („No more muslims”).
Az Európai Unió felbecsülhetetlen értékű, rendkívül hasznos gazdasági és politikai formáció, csak sajnos utópisztikus szagot áraszt. Ha valaminek a sokszínűségben rejlik az identitása, akkor az ellentmondásokba bonyolódik: a sokszínűségnek az is része, ami megveti a sokszínűséget és belülről bomlaszt. Ez a sokszínűség – még ha sokan tagadják is – a keresztény kultúra öröksége, de sem a keresztény kultúrát, sem a sokszínűséget nem értelmezhetjük úgy, hogy a végtelenségig pofozható, mert fordítja a másik orcáját is.
Egyre nehezebb megértetni, hogy mit jelent európainak lenni. Századokkal ezelőtt már elkezdődött – elsősorban a gyarmatosítóknak „köszönhetően” – az európaiság lebontása. Amerika megtehette és megteheti, hogy a fehér, a fekete, a sárga, az angol, a spanyol, a magyar is amerikai legyen. De Európa nem tehette volna meg, mégis beleesett ebbe a hibába. Hogyan lehet a brit, a német vagy a svéd identitás szerves része az iszlám, amikor ez már nem a népvándorlások, a keresztes háborúk sötét középkorának Európája?
Alapjaiban véve én is úgy látom, hogy az európai értékeket a maguk racionalitásában manapság a magyar kormány védi a leginkább, de az is nyilvánvaló, hogy ez az iszlám térhódítás ellen irányul, amire viszont több partnere lenne. A fejlett országok mindig is szívesen alapoztak a bevándorlókra, ezért amíg mi migránsokkal riogatunk, addig nem fognak megérteni. Fordulat akkor következhet be, amikor nemcsak közvécék falán és szélsőjobbos portálokon, hanem a politikai közbeszédben is fehéren-feketén megjelenik, hogy nekünk az iszlám európai betolakodásával van bajunk. Nem az iszlám vallással, nem is a muszlimokkal, hanem azzal, ahogy a mi sokszínűségünket teszik tönkre. Európa ugyanis kezdi elveszíteni a sokszínűségét: egyrészt hozzák a muszlimok a vallási egyszínűséget, másrészt ennek ellenreakciójaként egyre inkább összemosódik az európaiak tarkasága, és felveszi a kirekesztés, a gyűlölet színét.
Kár, hogy jelenleg a kerítések, a határzárak a leghatékonyabb ellenszerek, de merem remélni, hogy az iszlám tabu hamarabb ledől, mint amazok. És szeretném azt is remélni, hogy mindennek nem a századok óta velünk és köztünk élő, a sokszínűséget szintén valló kis iszlám közösségek isszák meg a levét.
Kovács Hont Imre
