tiszta égbolt
Miben járunk?
Hitben járunk, nem látásban – mondta Szent Pál a háztetőn, majd megcsúszott egy cserépen és lezuhant. Hát igen, az alvajárókkal megtörténik az ilyesmi. Ez a két mondatom aligha enged arra következtetni, hogy hívő ember vagyok. Pedig így van. Csak sokakkal ellentétben nem félek a hitemtől, merek nevetni az oly komolyan szajkózott jelmondatokon, amelyeket talán ma már nem is értünk, csak egyetértően bólogatunk rájuk.
Amikor valaki túl komolyan veszi saját magát, és a hit állandó szenvedést és belenyugvást jelent számára, akkor egyszerűen elfelejti azt, amiről a tanítás szól: békesség, remény, szeretet. Nem búskomorság, önsajnálat és kétségbeesés. Sok olyan személyt ismerek, akik vallásosnak tartják magukat, de igazából köszönő viszonyban sincsenek Jézus tanításával.
Nem meglepő hát az sem, hogy az egyházban élő papok közül is sokan küzdenek saját hitükkel – hiába a Biblia olvasása, a lényeg valahogy elzárva marad az elméjük előtt. És ilyenkor történnek meg azok a borzalmas bántalmazások, amelyek hallatán egyszerűen nem tud mit reagálni az ember. A napokban derült ki, hogy 547 diákot bántalmaztak szexuális és egyéb módokon Németországban, a világhírű Regensburg katolikus székesegyház fiúkórusában.
Igaza volt Szent Pálnak, mert néha tényleg jobb hitben járni és nem látásban, hiszen szívesebben adok oda egy lejt a cigánygyereknek, abban a reményben, hogy nem cigit vesz belőle, mint nézem végig, ahogy megteszi és még tüzet is adok mellé. Na jó, Ő talán nem épp így értette. De a lényeg érthető.
A püspök pedig állítólag tudta, mi történik, de nem tett semmit a gyerekek védelme érdekében. Elsétált az ajtó előtt, és befogta a fülét a jajveszékelésre.
Mi pedig becsukott szemmel átsétálunk a kifeszített dróton száz méter magasban, de vajon van-e merszünk ahhoz is, hogy benézzünk azokon az ajtókon, amelyekről tudjuk, olyan dolgokat rejtenek, amelyeket nem szeretnénk látni? Ez az igazi bátorság. Erről szól a hit.
Keresztes Bea
web.jpg)