Mi legyen a felhagyott csűrökkel?

Székely falukép, porta, ház. Mit is jelentenek ezek a fogalmak pontosan? Mit jelentett régen, és miként értelmezzük manapság? Hogyan lehet napjainkban hagyománytisztelő modern házat építeni Székelyföldön, amely eleget tesz a 21. századi ember igényeinek? Sorozatunkban olyan hagyományos építményeket mutatunk be, amelyek követendő példaként szolgálhatnak bárki számára, aki megbecsüli a helyi, hagyományos népi építészet értékeit.

Sorozatunk előző részében a hagyományőrző modern lakóházról írtunk, ám a régi és vidéki székely porta elmaradhatatlan része a csűr, amely szintén olyan változatos lehet, mint a régi lakóházak. Mivel már nem gazdálkodnak olyan sokan, mint régen, sok portán feleslegessé vált az udvaron levő, nagy helyet elfoglaló csűr. Esztány Győző építész úgy véli, nagy vétek lenne lebontani ezeket az épületeket. Ha a csűr elvesztette eredeti funkcióját, akkor újra kell hasznosítani azt: átépíteni úgy, hogy megőrizze a külső jellemzőit, de lakóházként, panzióként vagy akár műhelyként hasznos belső tér legyen. Az Esztány Stúdió építésziroda munkatársai már több csűr átépítését megtervezték, így sértetlenek maradtak a gazdasági épületek.

Meghatározzák a faluképet
No de miért is nem ajánlatos lebontani a csűröket? Esztány Győző szerint azért, mert ezek a nagy tömegű épületek még ma is meghatározzák a faluképet, hiszen ha egy magaslatról tekintünk le egy falura, akkor a csűrök azok az épületek, amelyeket elsőként meglátunk, mivel nagyobbak, mint a házak. Az építész szerint fontos hangsúlyozni, hogy a székelyföldi csűrök egyedi épületek, amelyeket a családi gazdálkodó életmód alakított ki több évszázadon keresztül. Ha valaki manapság csűrt épít a családi gazdasága számára, akkor is általában
a hagyományos forma szerint készíti el, hiszen – bárhol is járt az illető külföldön – sehol máshol nem láthatott ennél alkalmasabb csűrformát, mint amilyenek Székelyföldön vannak. Így az egyetlen bevált minta a régi, habár megjelentek az új építőanyagok, amelyeknek rossz
válogatásával még mindig el lehet rontani egy csűrt. Esztány Győző példaként a tetőfedést említette: vannak színes fémlemezzel fedett épületek, cseréputánzatok, amelyek rontanak az összhangon. Ezeket ugyan egyszerűbb felrakni, és olcsóbbak is, de az építész megítélése szerint egyáltalán nem találó megoldás ez, habár nem könnyű a helyi építőanyagot beszerezni.
– Szeretjük népszerűsíteni a helyi építőanyagokat, de az a gond, hogy egyre kevesebb a mester és a gyártó is, aki hozzáférhetővé tenné ezeket – vélekedett.

Fotók: Mihály László

Amikor elkezdődött…
Elmondása szerint már vagy tíz évvel ezelőtt történt, hogy megkereste őt egy plébános, aki egy kántorlakás építészeti tervét szerette volna elkészíttetni. Az elképzelés szerint a plébánián levő régi, boronafalú csűr faanyagát használták volna fel egy ház építéséhez, de mivel akkor már volt némi tapasztalata a csűrfelújításról, más ötletet javasolt:
– Nagyon szép, nagy méretű hagyományos boronafalú csűr volt, és azzal az ötlettel álltam a plébános elé, hogy ezt a csűrt át is lehetne alakítani egy csűrkántorlakássá. A plébános bele is egyezett, de a döntés az egyháztanácson múlt – emlékezett vissza az építész.
Diavetítéses bemutatót tartott az egyháztanácsnak az eddigi munkáiról és arról, hogy milyen előnyei vannak a csűrök átépítésének. A bemutató végén szavaztak: a plébánoson kívül mindenki elutasította a csűrlakás ötletét, gondolván, az ember nem lakhat ott, ahol egykor az állatokat tartotta. Esztány Győző szerint ez teljesen érthető, hiszen Kós Károly is megfigyelte, hogy míg más vidékeken például a tyúkokat a padláson vagy a ház alatt tartották, esetleg a pajta és az istálló egy fedél alatt volt a lakóházzal, addig Székelyföldön a ház és az istálló (vagy pajta) teljesen különálló és egymástól távol eső épületek voltak.
– Valószínűleg tudat alatt ez annyira meghatározta azoknak a férfiaknak a gondolkodását, hogy elképzelhetetlennek tartották, hogy át lehessen építeni egy csűrt lakóházzá – vélekedett.
Ez meghatározó kudarcélmény volt számára, hiszen ha sok falusi székely gazda hasonlóan gondolkodik, akkor a csűrök újrahasznosításának ötletét nagyon fontos népszerűsíteni Székelyföldön.

Más életmód, más igények
Az építész hangsúlyozta: a csűrök még ma is épen állnak a legtöbb portán, így még mindig meghatározzák a faluképet, de már nem sok helyen töltik be eredeti szerepüket, hiszen vidéken is egyre kevesebben gazdálkodnak. Régen a csűrt takarmánytárolásra használták, az istálló külön épület volt. Esztány Győző elmondása szerint a 18-19. század környékén került egy födél alá a két helyiség, és valószínűleg eleinte a kevésbé tehetősek építkeztek így, hiszen sokkal gazdaságosabb és egyszerűbb volt egy épületet felhúzni, mint kettőt. Amikor már elterjedt az istállóval egybeépített csűr, akár két istálló is lehetett az épület két szélén. Ikercsűröket is gyakran láthattunk: amikor például két testvér egymás melletti házba költözött, egy nagy csűrt építettek, két csűrkapuval. Mint azt az építész részletezte, a csűr helyiségeinek elosztását a hosszanti falak tetején lévő összekötő gerendák száma és helyzete határozza meg. A legelterjedtebb a háromosztatú csűr, amelynek első osztatát takarmánytárolásra használták (odor), a középső rész volt a csűrköze (szérű), a harmadik osztatban pedig az istálló kapott helyet. Bent minden a funkciót szolgálta: régen például a csűrközén – vagyis a csűrkapu mögötti belső, üres téren – csépeltek. A csűrköze padlóját pallódeszkával födték le, hogy a gabonaszemeket össze tudják seperni; cséphadaróval csépelték a gabonakévéket, és azért volt jóval magasabb ez a tér, hogy a cséphadaró ne akadjon be semmibe. Hozzátette: a legtöbb csűrben a csűrközéről látszik a tetőszerkezet. Ha azonban nem fért a takarmány az építmény két oldalában, az odor, illetve az istálló fölötti csűrhíjában, akkor a csűrköze fölött is kialakítottak egy takarmánytároló részt, de ez magasan volt, a kötőgerendák fölött. Mint Esztány Győző mondta, az ide ideiglenesen elhelyezett, rögzítetlen gerendákat régen ütőfának is nevezték, hiszen a cséphadaró még így is elérhette őket. Általában a csűrköze mellett volt az odor, a csűrközétől egy kisebb, mellvéddel elválasztott tér, ezt gabona- és takarmánytárolásra használták.

(Folytatjuk)

Péter Ágnes

: an accessible web community