Köllő Miklós műépítész megépítette a házát. S a tervezés meg az építkezés tapasztalatait megosztotta az olvasóval is, megvilágítva a hagyomány és a korszerűség közötti szerves összefüggést. A kötetet múlt kedden a szerző szülőfalujában mutattuk be, hétfőn a csíkszeredai művészetis diákok ismerhetik meg, kedden este 6 órától pedig Csíkszeredában, az Új Kriterion Galériában ismerheti meg a közönség. [caption id="attachment_86393" align="aligncenter" width="1000"] Köllő Miklós dedikálja könyvét Gyergyócsomafalván Fotó: Sarány István[/caption] Köllő Miklós műépítész házat épített. A sajátját. A népi értékek, a hagyományos építészet elkötelezettje olyan dilemmák elé került, amelyek feloldása nem bizonyult könnyű feladatnak: úgy kellett hagyományos környezetbe – de polgárosuló faluképbe – illő, a népi építészet értékeihez ragaszkodó, azokat tiszteletben tartó épületet terveznie és építenie, hogy az megfeleljen egy háromgyermekes család modern igények szerint szervezett életvite­lének. E dilemmák megválaszolása fokozatosan történt, a nagyszülőktől örökölt ház korszerűsítési tervének elkészülte közben, no meg az építkezés során. Gondolatait, kérdéseit és válaszait a munka során papírra vetette és megosztotta a Hargita Népe Műhely című kulturális melléklete révén az olvasókkal is. Vallja, hogy „Bármennyire fontos a múlt, nem szabad nosztalgiaként kezelni, nem szabad merev szabályok szerint elutasítani a modernizmust, ugyanakkor reakciós ideológiáknak nincs helye. Intelligensen kell élni a hely felkínálta archetípusokkal, esztétikailag szerény eszköztárat kell felvonultatni, amit bárki magáénak tud elfogadni, és alkalmazni. A helyi erőforrásokkal igaz módon kell élni, és meg kell vizsgálni a meglévő szerkezeti rendszerek alkalmazhatóságát.” Mint írja kötetében: „Minden építész álma, hogy kora csúcstechnológiájával dolgozhasson, de a lehetőségek ezt gyakran korlátozzák. Így például a műemlékvédelemben hagyományos technikák ismerete, korábbi évszázadok tudása megkerülhetetlen. Úgy tűnik, a mai világban a hagyomány és az innováció két különböző irányt mutat. Szerintem csak egy irány van, az, amelyben az elérendő célt szem előtt tartva az igazi kézművesség és a csúcstechnológia szinergiában tud működni. Egy örökölt darab egy mai kontextusban vagy egy kortárs beavatkozás egy archaikus kontextusban sokkal többet jelenthet, mint két igeidő, a múlt és a jelen egymás mellé helyezése. Mert ez jelenti itt ma a jövőt.” Köllő hangsúlyozza, hogy a hagyomány számára nem az a követendő út, amelyen a nagyapja járt, hanem az az irány, amerre ma indulna. „Még akkor is, ha néha szűk ösvénynek látszik” – jegyzi meg, hangsúlyozva: „Ebben az értelemben nem a kortárs a hagyományos ellenkezője, hanem a haszontalan. Mert a hagyomány érdekes: minden kikopik belőle, ami haszontalan, és helyet kér magának benne a hasznos. Vagyis a hagyomány folyamatosan változik: ami ma innováció, az holnap tradíció.”