A mintegy húszezerötszáz főt számláló Hargita megyei roma közösségnek nagyjából fele él mélyszegénységben, a nem szegregált közösségekben élő romák összehasonlíthatatlanul jobban élnek – hangzott el a Hargita Megyei Mélyszegénység Munkacsoport által megrendelt felmérés pénteki sajtótájékoztatóján. András Loránd, a mélyszegénységi munkacsoport koordinátorának bevezető szavaiból kiderült: azokra a kérdésekre vártak választ, hogy a mélyszegénység kizárólag romaügy-e, vagy a közösség egészének ügye, illetve mekkora igazságtartalmuk van az olyan sztereotip közvélekedéseknek, hogy a romák mind szegények, és ez az ő bajuk. Elöljáróban elmondta: összesen 83 szegregált telepen élnek a roma közösségek: 24 százalékuk Székelykeresztúr környékén, 21 százalékuk Sóvidéken, 7 százalékuk Alcsíkon, a fennmaradt 37 százalékuk a megye többi térségében. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett: a megyei önkormányzatnak hivatalosan nem feladata megoldani a mélyszegénységben élő romák helyzetét, hatásköre sincs hozzá, ennek ellenére önként foglalkoznak a problémával. – A szegénységnek nincs nemzetisége, a szegénység nem lehet a kitaszítottság oka! – szögezte le. Hozzáfűzte: érdemes munkát adni a somlyói tűzvészben otthonukat vesztett romáknak, a megyei önkormányzat útépítő vállalatánál többüket alkalmazták, és eddig kifejezetten pozitív tapasztalataik vannak. A felmérés eredményeit Kiss Tamás és Sólyom Andrea szociológusok ismertették. Kiss Tamás elmondta: jelenleg mintegy 20 500 roma él Hargita megyében, százalékos arányuk 6,59. Hozzáfűzte: Hargita megyében a legnagyobb a különbség a népszámlálási adatok és a terepen tapasztalt valóság között. A roma közösségek közel háromnegyede Székelykeresztúr környékén és Sóvidéken él, illetve Alcsíkon élnek még nagyobb számban. Mint kifejtette: nem arról van szó, hogy 20 500 roma él mélyszegénységben. Sokan közülük ugyanis önerőből kitörtek a társadalmilag hátrányos helyzetű közegükből. Mintegy tízezren nem a szegregált közösségekben élnek, ami azt is jelenti, hogy összehasonlíthatatlanul jobban, mint zárt közösségekbe szorult társaik. Ezzel együtt strukturális egyenlőtlenségek jellemzik a romák és a többségi társadalom viszonyát, azaz a társadalom perifériájára szorult, mélyszegénységben élő társadalmi rétegekben felülreprezentáltak a romák. Kiss Tamás beszélt arról is, hogy akadnak kulturálisan eltérő normák szerint élő romák, úgynevezett eredeti cigányok. Például a gáborok és a restások. Eltérő a jó életről vallott elképzelésük, azt szeretik, ha a hivatalos intézmények békén hagyják őket. A többieknek ugyanazok az aspirációik, mint a többségi társadalomnak. Eltérés mutatkozik a különböző romatelepek között is. Akad olyan közösség, amely infrastruktúra szempontjából sokkal fejlettebb. Ilyen közösségek élnek például Parajdon, Zete­lakán, Székelyszenterzsébeten, Simén­fal­ván és Fiatfalván. Akadnak szegénytelepek is: Vágás, Betfalva, Puszta vagy Csíkszeredában a Téglagyár és a Somlyó utca. Sólyom Andrea arról számolt be, hogy az elmúlt öt évben jelentősen csökkent a szociális juttatások mértéke a megyében. Ez részben amiatt történt, mert sokan külföldön vállaltak munkát, és ezért nem jár nekik az állami támogatás, illetve a helyi önkormányzatok is jóval szigorúbban ellenőrzik a közmunkát. És ehhez jön még a bonyolult bürokratikus eljárás, ami eltántorítja a segélyek igénybevételétől a rászorulók egy részét. A szociológus szerint különösen Székelykeresztúr környékére jellemző, hogy az indokoltnál jóval kevesebben kapnak szociális segélyt. A Hargita Népe kérdésére elmondta: a felmérés készítése közben azt tapasztalták, hogy látványos különbség volt a csíkszeredai sportcsarnokban élő, illetve a peremvidékeken élő roma közösségek tagjainak hozzáállása között. Azaz tetten érhető volt, hogy előbbiekkel egy éve érdemben törődik a többségi közösség, utóbbiakkal pedig senki sem foglalkozott eddig. Ahhoz, hogy ez változzon, alapvető szociális infrastruktúráknak kellene kiépülniük a szociológus szerint.

Kiss Előd-Gergely