Megyei önkormányzat: Támogatás egyházaknak

HN-információ
Jóváhagyta a pápalátogatás előkészítéséhez és más egyházi rendezvények támogatásához szükséges keretösszeget a megyei önkormányzati testület hétvégi ülésén. Emellett a felcsíki uniós finanszírozású beruházások befejezéséhez szükséges támogatást is megszavazta a tanács. Az utóbbihoz felhasznált források a személyi jövedelemadóból származnak, amelyet a központi költségvetésből osztottak vissza a megye számára. Ferenc pápa látogatása okán a korábbiaknál lényegesen nagyobb összeget, 700 ezer lejt szavaztak meg a történelmi egyházak rendezvényeinek támogatására a megyei tanácsosok. A legnagyobb összeget – 473 035 lejt – így értelemszerűen a Csíksomlyói Ferences Kolostor kapta a pápalátogatás előkészítésére. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke elmondta: a támogatás az egyházak rendezvényei­nek megszervezését szolgálja, azonban a közbeszerzési eljárásokat a megyei önkormányzat fogja lebonyolítani. – A pápalátogatás mellett mindegyik történelmi egyháznak a kiemelt egyházi jellegű nagy eseményeit is támogatjuk – hangsúlyozta az elnök. A soron kívüli ülésen arról is döntöttek az önkormányzati képviselők, hogy a megye biztosítja a Székelyudvarhely második inkubátorházának megépítéséhez szükséges önrészt. A beruházást ugyanis uniós pályázati forrásokból finanszírozzák. A határozatra azért volt szükség, mert ez volt a feltétele annak, hogy megkössék a finanszírozási szerződést. A megyei és a helyi önkormányzat korábban megállapodott, hogy a beruházás önrészét a város- és a megyevezetés fele-fele arányban vállalja. Azaz a város és a megye is 1,7 millió lejjel száll be az inkubátorház építésbe. A testület ugyanakkor arról is döntött, hogy támogatják a Felcsíki Közösségi Fejlesztési Társulás uniós beruházásainak befejezését a központi költségvetésből visszaosztott, a személyi jövedelemadóból származó forrásokból. Továbbá megszavazták, hogy szintén a jövedelemadóból támogatja a megye Szentegyházán a kórház fejlesztését és az önkormányzat járdaépítő beruházását is.

Kiss Előd-Gergely



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!