Hit nélkül csak a miértek maradnak
Akik korábban jönnek a világra, először kétségbe ejtik a családot. Aztán örömöket hoznak, aprókat, de világra szólóakat, más gyermekekhez nem hasonlíthatóakat. Idéntől november 15-én üljük a koraszülöttek világnapját.
A lila gyertya lángja emlékeztessen arra a hatalmas erőre, kitartásra és szeretetre, amit nap mint nap nyújtasz a gyermekednek. Ne feledd: ezen az úton nem vagy egyedül. Büszkék vagyunk rád és a kis harcosodra! – ezeket a mondatokat kapta figyelmességként a lila gyertya mellé minden korababás anyuka a koraszülöttek világnapján a Caritas kötelékébe tartozó gyergyószentmiklósi Márton Áron Fejlesztőközpontban.
Hét koraszülött jár ebbe a központba fejlesztésre, őket bensőséges körben is megünnepelték: tortával, György Balázs kisegítő lelkész áldásával, a fejlesztő szakemberek biztatásával. S készült egy plakát is, amely hamarosan a gyergyószentmiklósi kórház kerítésén hirdeti: emberfeletti erővel cseperednek ezek az emberpalánták. A hét gyermekről összesen tizennégy képet láthatnak az arra járók: mindegyikükről egy babakorit és egy frissen készültet –van közöttük kilenc hónapos és tizenkét éves is. Az utat a születéstől mostanáig lábnyomocskák kötik össze, melyeket az édesanyák üzenetei szegélyeznek. Egy-egy örömöt, egy-egy bátorítást osztanak meg a nagyvilággal, de főként olyan szülőkkel, akiknek a vártnál korábban érkezik kisbabájuk, a korababás társakkal.
Minden üzenet egy mély beszélgetésből lett kiválasztva. A koraszülöttek világnapjára ezekből osztunk meg gondolatokat.
Lizike saját akarata
A 31 hétre született Lizike négy évet töltött. Az édesanyja azt mondja: „Ami másnak apróság, az nekünk nagy öröm. A legnagyobb öröm, hogy megadta nekem őt a Jóisten.”
Az első év a vajon-vajon jegyében telt, második évben Lizike már hempergett, kimondta az első szót: baba. Azóta is baba kell legyen anya táskájában. Lizikének van saját akarata, s ezt érvényre is juttatja. Dicsérni csak a hét végén érdemes. Egyébként mindig a nehezebb utat választja. Nagytestvéréhez ragaszkodik, édesanyja jelenléte is olyan fontos számára, hogy még az óvodából is csak angolosan távozhat.
„Egyetlen családi tiltás van nálunk: nem szabad azt mondani, hogy feladom.” Ezt üzeni az édesanya a többi korababás anyukának is: soha ne adják fel, minden okkal történik!
Dávid ölelése
Dávid 33 hétre született, most hároméves. „A legnagyobb öröm, hogy ő rám néz, s én elolvadok. Csak azt érzem őt látva, hogy minden rendben van” – mondja az édesanyja, s hozzáteszi: „Amióta megszületett, jobban tudom értékelni a kisebb dolgokat is. Általa meghittebb lett a család, jobban tudunk figyelni egymásra.”
Dávid életének első évében a kórházi traumák elvették a figyelmet az örömekről, a második évben boldogság volt látni, amikor felült, amikor járni kezdett. Aztán a harmadik évében kimondta az első szavakat. Eldöntetlen kérdés, hogy az anya vagy az apa volt-e az első szava. Ma már mindent a testvérével közösen akar tenni, nagymamára is rá lehet bízni akár két órát is, elmarad vele, bár az anyukának, bármilyen rövid időt is legyen távol tőle, hiányzik.
„Dávidnak különös képessége, hogy úgy tud ölelni egy-egy huncutsága után, hogy nem lehet neki nem megbocsátani. Lehet, nem bánja, amit tett, de az biztos, hogy engem nem akar megbántani” – így fogalmaz anyukája, arra biztatva más korababás családokat is: keressék meg a fejlesztő szakembereket, a fejlődést nem szabad a mentére hagyni!

Endre és a Nóta tévé
Endre 24 hétre született, most hat és fél éves. „A legnagyobb öröm, hogy bár a testvéremet elveszítettem, de megkaptam Endrét ajándékba” – mondja az édesanyja.
Szomorú családi történetre hozott enyhülést Endre születése. Az első évben annak örült a család, hogy Endre létezik, aztán annak, hogy feltérdelt az ágyban, a 3–4 éves koráról az jut az anyuka eszébe, hogy kisfia felállt, az utóbbi évben pedig az, hogy akaratos lett.
„Endre élvezi a kocsikázást, szereti a zenét. Amióta televíziónk van, a Nóta tévé lett a kedvence.” Bár, ha az édesanyát kérdezzük, már bánja, hogy a keresztelői ajándékpénzből televíziót vásároltak. Az anyatársaknak is van üzenete: akik korababát szültek, ne késlekedjenek, vegyék fel a kapcsolatot a szakemberekkel. A fejlesztőközpont ugyanis nagy kincs Endre családjának, a kimozdulás lehetősége ez, amely az anya szerint: „ha nem lenne, én már Tölgyesen lennék”.
Balázs vágya, hogy pap legyen
Balázs 26 hétre született, most hétéves. „A legnagyobb öröm, hogy úgy tekinthetek rá, mint egy csodára. Teli van szeretettel, huncutsággal” – így az édesanyja.
Akinek, ha Balázs életének első időszakára gondol vissza, eszébe jut, hogy a kórházban még azt sem mondták, hogy fia életben marad, hogy állapota stabil, csak azt, hogy stagnál. Akkortól tudja, hogy a 10 grammos gyarapodás is csoda. Boldogan idézi fel, hogy kisfia 8 hónaposan elkezdett cicizni, 1 éves és 11 hónapos volt Szent András napján, amikor elkezdett járni. Két évet betöltötte, amikor beszélni kezdett, majd a következő évben megtanulta kézbe fogni a kanalat, egyedül enni. 4–5 éves kora között már folyékonyan beszélt, mára már önállóan megébred, ha pisikálni kell, éjszaka is szobatiszta.
„Szereti a keresztet, a rózsafüzért, azt mondja, ha nagy lesz, pap bácsi akar lenni.” Hitét édesanyjától örökölte, az anyukájának is a vallás adott erőt, hogy mindenen túl tudjon lépni. És ebben a mindenben volt minden. A túllépés utáni feladatokat pedig így fogalmazza meg édesanyja: „Apja–anyja akarok lenni.”
Szakemberekkel közösen fejleszteni Balázst egyenlő a megnyugvással és a szabályok megtanulásával, mondja. A korababás anyukák számára is van üzenete: „A szeretet és a kitartás az, ami összeköt. Érdemes hinni: minden mag meghozza a maga gyümölcsét.”

Krisztián, a cuki rafkós
Krisztián 24 hétre született, most tizenkét éves. Édesanyja szerint „a legnagyobb örömöm, hogy megtapasztalhatom: anya vagyok. Ő egy kis angyal, akire jó vigyázni. Jól vagyok, és ő is jól van”.
1050 grammal indult az élet, az első évben anyuka akkor örvendett, ha Krisztián jól evett. Nagy szó volt a későbbi években, hogy oldalra fordult, hogy 3 éves korától ügyesen ült, hogy a nagymamák hangjának mindig megörvendett. Idén a legnagyobb öröm, hogy jó doktorra találtak, s ritkák az epilepsziás rohamok.
„Krisztián cuki, mindennek örül, ugyanakkor rafkós, van benne lópor, lassan túljár az eszünkön is.” Édesanya és fia szívesen jár fejlesztésre, a rendszeres program kimozdulás, keretet ad az életüknek. Korababás anyukáknak az üzenet: „Türelem, türelem, és jobb lesz. Keressen szakembereket, tegye fel a kérdéseit! Ha nem kérdez, nem fog válaszokat kapni.”
Mátyás, a szülőformáló
Mátyás 25 hétre született, most ötéves. „A legnagyobb örömöm, hogy Mátyás születésétől megváltozott a család értékrendje. Nem tárgyi ajándékokra vágyunk, az élményeknek örülünk” – nyilatkozik az édesanyja.
Mátyás kéthetesen agyvérzést kapott, ez fékezte meg fejlődését, mégis már egyéves kora előtt átfordult egyik oldaláról a másikra, aztán kétéves kora előtt már két oldalra fordulásból forgás lett, ebből pedig felülés. Mindig a saját maga útját alakította, hiába próbálták szülei másfelé irányítani. Mostanság a fenekén halad, próbál lábon maradni, de még nem a kedvence a járástanulás.
Amióta Mátyásnak megszületett a kisöccse, Vince, ő nagyfiú lett, próbál önálló lenni, és ha Vince sír, hozzábújik, vigasztalja. Ki tudja mutatni a testvére iránti érzéseit, és a versengést sem kerüli. De a szüleit is nevelte. Édesanyja mondja: „Szülőként más emberek lettünk, megtanultuk, nem a sajnálkozás a jó út, hol én, hol az édesapja, de tartjuk az egyensúlyt.”
Az anyuka szülőtársaknak szóló üzenete: „A remény és a hit ott kell legyen a mindennapokban, mert a Jóisten nélkül csak a miértek maradnak.”
Ádám, az életnek értelmet adó
Ádám 28 hétre született, most pedig kilenc hónapos. „Legnagyobb örömöm, hogy megadta az élet értelmét. Volt egy nővére, aki 8 napot élt. Aztán jött Ádám” – mondja az édesanyja.
Babamasszázzsal kezdődött a fejlesztés, de a fejlesztőközpontban kaptak a szülők bátorítást arra is, hogyan tartsák a kicsit, miben segítsék, és mikor hagyják, hogy a maga erejéből haladjon. Félévesen átfordult hátáról a hasára, már jó aktív, közel jár az egyedül üléshez.
Az édesanya óvónőként sok gyermeket látott, és mindegyik tekintetében az értelmet kereste. Ádámnál is várta a pillanatot, ami egyértelművé teszi, hogy jelen van. És egy napon Ádám visszamosolygott rá. „Sokáig voltam feszült. Aztán megtanultam elengedni magam, és egymásra találtunk. Megérkeztünk egymáshoz.”
Szülőtársakhoz is van üzenete, saját tapasztalatból: „Érdemes lelassulni, az ő tempójához igazodni, és nem szabad gyermekünket másokéhoz mérni!”
Fentebb hét korababa életéből idéztünk pár örömöt az édesanyák tolmácsolásában. A fejlesztő szakemberek tanúi, segítői ennek a cseperedésnek. A koraszülöttek napján őket is ünnepeltük: Kassay Noémi gyógypedagógust, kinesztetika-trénert, Bartalis Beáta szociális munkást, Márton Szidónia gyógytornászt, Portik-Koszti Tímea és Fülöp Csilla gyógypedagógust.

