Bár a gyakorlati szempontok elsődlegesek, nemzetiségünk és nyelvtudásunk is befolyásolja a gazdasági döntéseinket. Ezzel együtt növekszik az etnikai párhuzamosság a gazdaság különböző területein: a munkapiacon, a kereskedelemben – derült ki Csata Zsombor szociológus egyik korábbi online előadásából, amelyben a Székelyföldet is érintő gazdasági folyamatokról, azok etnikai vonatkozásairól beszélt.

 

– Azt hinné az ember, hogy a gazdaság saját belső logikája szerint működik, nem vagy csak kevésbé befolyásolják olyan tényezők, mint a gazdasági szereplők etnikai hovatartozása, nyelve, kultúrája. Az Ön előadását hallgatva, kiderül, hogy ez nem így van. Miért?

 

– Igen, a közgazdaságtan főárama sokáig abból indult ki, hogy a modern ember kizárólag haszonelvű szempontokat követ a döntéseiben, tehát a saját érdekei mentén, racionálisan cselekszik, ezeket a szándékokat, cselekvéseket pedig csak a piac képes ügyesen összehangolni, ezért a piacgazdaság lesz a társadalmi rend alapja. Bár ezt az alaptézist az idők folyamán sok helyen árnyalták és pontosították, továbbra is ez a fő narratíva a gazdaságtudományban, a társadalmi szempontok mintha nem számítanának. Ezt a diskurzust hallom vissza a legtöbb vállalkozói interjúban is, amikor arról beszélnek, hogy amikor alkalmaznak valakit, náluk nem számít csak a rátermettség, mindegy, hogy magyar-e vagy román a jelentkező, fő, hogy értsen a munkájához. Ehhez képest mégis az látszik, hogy gyakrabban választanak koetnikus munkatársat, tehát magyar inkább magyart, román inkább románt. Ezeknek az etnocentrikus döntéseknek az okait és jóléti következményeit kutatom, nemcsak a munka világában, hanem a gazdaság más szegleteiben is. Távolról sem állítom, hogy az etnicitás lenne a fő szempont, ami a gazdasági cselekvéseinket irányítja, de fontosabb annál, mint amennyi figyelmet eddig szenteltünk neki. Sőt úgy látom, hogy a piaci dereguláció erősödésével a jelentősége paradox módon tovább növekszik, nálunk, Romániában is.

 

– Az etnicizmus fogalmát használta előadásában. Az Ön értelmezésében mit takar ez a fogalom? A kulturális azonosulás igenlését?

 

– Pontosítanék: az etnicitás fogalmát használtam és a klasszikus szociológiai hagyománytól eltérően az erőforrás jellegét emelem ki. Próbálom ökonómiai keretezésben is megérteni, hogy miért alakulnak ki és intézményesülnek az etnikai párhuzamosságok a gazdaságban. És hogy ez jó-e vagy rossz nekünk, akik ezen a vidéken élünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kulturális vonatkozásokat kizárnám – ezek talán még fontosabbak, és jelentőségüket nálam hozzáértőbb antropológusok, szociológusok kutatják – én csak átrendezem a hangsúlyokat. Mondok egy példát: nálunk, erdélyi magyaroknál az etnicitásnak a legfontosabb összetevője a nyelv – ha nem tudsz magyarul, kevesen gondolják rólad, hogy magyar vagy, erősen meghatározza, tulajdonképpen determinálja az etnikai identitáspozíciódat. De nálam most nem ezen van a lényeg, hanem a gazdasági, jóléti vonatkozásokon. Például azon, hogyha nem tudsz románul, valószínűleg kevesebbet fogsz keresni, esetleg rosszabb körülmények között fogsz dolgozni. Vagy rendszerszinten, ha az emberek nehezebben tudnak kommunikálni, mert nem ismerik egymás nyelvét, akkor az együttműködésük költségesebb lesz: félreérthetik egymást, fordítót kell alkalmazni, többet hibázhatnak. A nyelvi határokon tehát lassabban és nagyobb költségekkel működik a gazdaság. Ebben az értelemben válik erőforrássá a nyelv, és rajta keresztül az etnicitás, mikro- és makroszinten egyaránt.
Aztán a közös nyelv, a közös kultúra és a térbeli közelség mentén általában erősödik a bizalom az emberek között, a szolidaritás, az egymás iránti elköteleződés. Ezt nevezzük összetartó társadalmi tőkének. Otthonosság- és komfortérzetet ad, integrálja a közösséget, betartatja az emberekkel a konszenzusos szabályokat, gazdasági értelemben ezzel megolajozza az együttműködést, csökkenti a tranzakciós költségeket, olcsóbb lesz a piachasználat. Ez egy jó dolog, tehát az etnicitás ebben az értelemben egy pozitív erőforrás lehet. Viszont arra is vigyázni kell, hogy ezzel párhuzamosan ne épüljenek túl magasra a falak az etnikai határokon, mert az enklavizáció, a szegregáció gazdaságilag nagyon veszélyes.
Amikor mindezekről beszélek, akkor nyilvánvalóan a többségében magyarok lakta Székelyföld van a fejemben. Ezzel kapcsolatban Granovettert, a híres amerikai gazdaságszociológust szoktam idézni, szerinte azok a kisebbségek tudnak jobban boldogulni, akik megtalálják a finom egyensúlyt a többségi társadalomra való rá-, illetve lekapcsolódásban. Elsősorban az erdélyi magyar szakértők, intézményvezetők dolga az, hogy ezt a feladatot a gyakorlat nyelvére lefordítsák, „műveletesítsék”, és a célnak megfelelő társadalmi programokat, intézményeket hozzanak létre és működtessenek, ki-ki a maga területén.

 

– A gazdaság milyen területein látszanak leginkább ezek az etnikai törésvonalak? Milyen területeken jellemzőbb?

 

– Etnocentrikus döntésekkel és erre épülő intézményi változatokkal a gazdaság minden területén találkozunk. A tanulmány, aminek az apropóján az előadást tartottam, például arról szól, hogy Erdélyben a magyarok nagyobb arányban dolgoznak olyan munkahelyeken, ahol több magyar dolgozik. A magyarok munkahelyei tehát „magyarabbak”, mint a települések, megyék, ahol ezek a munkahelyek vannak. Egy másik elemzésben azt néztük, hogy a kereskedelemben jelen van-e az etnocentrizmus. 2018-ban az erdélyi magyarok 39 százaléka mondta, hogy ha tehetné, inkább magyar eladótól vásárolna, ha a termék árában és minőségében nincs különbség. Kritikusan mondhatnánk, hogy ez csak egy szándék, legfeljebb egy diszpozíció, ami egy éles vásárlási helyzetben nem biztos, hogy meg is valósul. De vannak valós helyzetre vonatkozó adataink is. A székely átlagember például nem nagyon hirdet az olx-ro-n, ezzel egy szélesebb, országos kereslettől esik el, amikor a portékáját el akarja adni. Ennek a vége általában az, hogy olcsóbban vagy később tud megszabadulni tőle, mondjuk a Székelyhirdető.info-n keresztül. Ez egy kézzelfogható jóléti költsége a bezárkózásnak. 
De felülnézetből elgondolkodtató az is, hogy a külföldi működőtőke mennyisége, az egy főre jutó jövedelmek vagy a lakossági hitelmennyiség mentén szinte be lehet rajzolni a Székelyföldet a térképen. Ennek messzire visszanyúló, elsősorban gazdaságföldrajzi, gazdaságpolitikai okai vannak, de egy biztos: az etnikai tényező itt sem közömbös.

 

– Mi az oka annak, hogy kialakulnak etnikai és nyelvi párhuzamosságok?

 

– Ez nagyon sok tényezőtől függ, és piaconként is változó. Vegyük mondjuk a kereskedelmet. Ha alulról közelítünk a témához és az egyéni opciókat nézzük, akkor az látszik, hogy a magyarok közül azok vásárolnának inkább magyartól, akik nem tudnak jól románul, nincsenek román ismerőseik, az átlagosnál kevésbé képzettek, rendszerint csak ezután jön az, hogy kevésbé bíznak bennük, vagy sztereotip módon rosszat gondolnak róluk. Ez mondatja velem, hogy a nyelvtudás itt a legnagyobb ludas, nem az, hogy zsigerileg nem kedvelnénk egymást, az rendszerint csak egy utólagos racionalizálása az egyébként jogos nyelvi frusztrációinknak. No de önmagában ez egy akkora téma, hogy három ilyen beszélgetéssel sem érnénk a végére.
Viszont a felülnézet is legalább ennyire fontos, itt is csak pár fontosabb tényezőt emelnék ki. Ott vannak a kisebbségi intézményekkel és nyelvhasználattal kapcsolatos jogszabályok, amelyek sokat változtak az elmúlt harminc évben, az EU-s csatlakozás hatására különösen. Korábban nem nagyon lehetett magyar intézményeket létrehozni és fenntartani, most lehet, és jelentős részük közpénzből működik. De a magángazdaságban is lehet például magyarul hirdetni, kétnyelvű feliratokat használni a termékeken, vagy van lehetőség arra, hogy ha valaki a vállalkozásában magyarul tudó embert akar alkalmazni, büntetlenül megtehesse stb. Még távol vagyunk a méltányosságtól, de a jelenlegi regulációs környezet mégis jobban kedvez az etnikai-kisebbségi érdekek artikulálódásának, mint a korábbiak.
Aztán a demográfiai trendek is a párhuzamosság erősödését valószínűsítik, hiszen a magyarok egyre nagyobb hányada él olyan vidéken Erdélyben, ahol a magyarok többségben vannak. A kapcsolathálók etnikailag egyre homogénebbek, a magyarok csupán 12 százalékának vannak román barátai. Egyre ritkább a románok felé mutató hídkapcsolat, ami a szélesebb társadalmi integrációhoz ugyanolyan fontos lenne, mint a nyelvismeret.
Az sem mellékes, hogy az elmúlt évtizedben jelentősen nőttek a magyarországi támogatások, ami egy örvendetes fejlemény, és jóléti szempontból mindaddig hasznos, amíg segít helyzetbe hozni a magyar embereket, közösségeket, és nem az öncélú határépítésről szól. 

 

– A vázolt kontextusban mi a szerepe a növekvő marketizációnak, a piaci koordináció erősödésének a gazdaságban?

 

– Ha teljesen a piacra hagynánk az irányítást, akkor az „erősebb győz” alapon előbb-utóbb asszimilálódnának a kisebbségek, megszűnnének a kisebbségi nyelvek. Ennek megelőzésére dolgozták ki az EU-ban azokat kisebbségvédelmi egyezményeket és jogszabályokat, amelyeket Románia is aláírt, illetve elfogadott. Ezeknek a betartatása költséges, a marketizációs politikák viszont arról szólnak, hogy az állami költségvetést állandóan csökkenteni kell. Általában forráshiányra hivatkozva marad el például az önkormányzatok támogatása abban, hogy a törvényt betartva kétnyelvűsítsék a kommunikációjukat, azt a saját költségvetésükből kell kigazdálkodniuk. Az állandó fordítás, a többnyelvű ügyfélszolgálat sok pénzbe kerül, így hátrányos helyzetbe kerülnek azokkal a településekkel szemben, ahol csak románok laknak. Ez csak egy példa a sok közül arra, hogy a piaci diskurzus erősödése a nyilvánosságban hogyan erősíti a nyelvi egyenlőtlenségeket. 
Talán ennél is nagyobb baj az, hogy egyre kevesebb közpénz jut olyan intézményeknek a fenntartására és működtetésére, amelyek nagyon fontosak ahhoz, hogy a társadalom szélesebb integrációja megvalósuljon, hogy a különböző társadalmi hátterű, etnikumú, nyelvű emberek spontán módon találkozhassanak egymással, együtt szocializálódhatnak. Beépítik a köztereket, visszaszorul a tömegsport, ritkábbak a közösségi rendezvények… és ha ezek az intézmények leépülnek – mint ahogy történik számos, egyébként gazdaságilag fejlett országban –, akkor mindenki a saját buborékában ragad. Szándékosan használom a buborék szót, mert a testreszabott internetes tartalmak és a közösségi média ezekre a határokra csak ráerősít. A marketizáció növekedése tehát ebben a formában a szegregációnak kedvez, beleértve az etnikai-nyelvi szegregációt is.