Ahol az iránytű Isten felé mutat

Javában zajlik a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, vagyis a CSIT. A Gyulafehérvári Főegyházmegye rendezvénye 50. évfordulóját ünnepli. Az idei találkozón mintegy 500 fiatal vesz részt.

Bíró István
Ahol az iránytű Isten felé mutat
Vidám fiatalok a CSIT-en. Találkozás Fotó: Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó/Fb

Már a 70-es évek végén is szerveztek ifjúsági találkozókat Csíksomlyón, akkor még titokban. A rendszerváltás után már szabadon találkozhattak az erdélyi fiatalok, 2012-től a Gyulafehérvári Főegyházmegye Ifjúsági Főlelkészsége (FIF) szervezi. A kedden kezdődött idei találkozón mintegy 500 fiatal vesz részt, a rendezvénynek a Dévai Szent Ferenc Alapítvány egykori csíksomlyói Szent István Kollégiuma és a Mária-kert ad otthont.

– A CSIT az 1970-es években kezdődött. Pontos évszámot nem tudunk, de több forrásban is találtunk olyan hivatkozást, amely szerint 1976-tól számítva ez az ötvenedik találkozó. A CSIT történetében három korszakot különböztetünk meg. A kommunizmus idején titokban, kevés résztvevővel szervezték meg. A 90-es évektől már nyilvánosan, hétvégi programként zajlott, és egyre több fiatalt vonzott, később pedig ötnapos rendezvénnyé vált, nagyobb szervezőcsapattal

– mondta Györgypál Attila, a CSIT egyik főszervezője.

– „Keressétek először Isten országát és az ő igazságát...” (Mt 6,33) – ez a bibliai idézet az 50. CSIT jelmondata. Azért választottuk ezt a mottót, mert szeretnénk a fiatalokat abban segíteni, hogy megtalálják a helyes irányt.  

– fogalmazott Fazakas Orsolya, a CSIT másik főszervezője

Az ifjúsági rendezvény kedden délután a kegytemplomban, Kovács Gergely érsek által bemutatott szentmisével kezdődött.

– Szükség van arra, hogy találkozzunk, hogy leüljünk a Mester lábához és őt hallgassuk. Minden CSIT a Jóistennel való találkozás. Fontos, hogy úgy menjünk haza, hogy valamiben megerősödtünk

– mondta Kovács Gergely érsek. Hozzátette: bár változik a világ, változnak a fiatalok és a kérdések is. 

A találkozó résztvevői délelőttönként előadásokat hallgatnak, majd kiscsoportos beszélgetéseken vesznek részt, délutánonként műhelymunkák, sport- és szabadidős programok színesítik a programot. 

– Negyedik alkalommal veszek részt a CSIT-en, és minden évben teljesen mást tud nyújtani. Itt mindig megtapasztalható Isten közelsége

– mondta Balogh Zsófia marosvásárhelyi résztvevő. 

Az ifjúsági találkozó szombaton, a csíksomlyói Szent Péter és Szent Pál plébániatemplomban ünnepi szentmisével zárul.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!