A Kisebb Testvérek Rendje római kúriáján január 21–30. között szervezték meg az új és az újraválasztott tartományfőnökök találkozóját. Lényegében az elmúlt évben hat évre megválasztott – vagy a hat év tartományfőnöki szolgálat lejárta után az adott rendtartományhoz tartozó testvérek által további három évre újraválasztott – tartományfőnökök találkozóját, továbbképzőjét jelenti ez a találkozó, amelyen most 30 tartományfőnök vett részt a világ számos országából. Érkeztek testvérek Peruból, Brazíliából, Mexikóból, Spanyolországból, Olaszországból, Kongóból, Horvátországból, Lengyelországból, Egyiptomból, Dél-Afrikából, Kenyából, Németországból, Hollandiából, Tajvanból, Kínából, Indonéziából és Erdélyből is, jómagam. Adódhat is rögtön a kérdés, hogy ha ilyen vegyes az összegyűlt testvéri közösség, hogyan értekeztünk egymással? Nos, a találkozón a rend három hivatalos nyelvét használtuk: a spanyolt, az angolt és az olaszt, ugyanis erre a három nyelvre fordították az előadásokat, a kiscsoportos beszélgetések pedig nyelvek szerint voltak szervezve, leosztva. A tíznapos találkozó ideje alatt délelőttönként rendünk hivatalait mutatták be, a kúria hogyan van felépítve. Délutánonként kiscsoportos munka zajlott az elhangzott témákkal kapcsolatban, ahol elmondhattuk, hogy az egyes rendtartományok életében az adott téma hogyan „csapódik le”, mi jelent nehézséget, hogyan tudjuk gyakorlatban megélni mindazt, ami elméletben jól működik. Természetesen a találkozó ideje alatt nemcsak dolgoztunk, hanem közösen imádkoztunk is, megtapasztalva ezen alkalmakkor a sokszínűségben az egységet, azon túl, hogy az egyház tagjai, papjai vagyunk, egy lelkiséghez kapcsolódunk, Szeráfi Atyánk lelkisége összeköt bennünket. A találkozó felénél lelki napot tartottunk, közösségileg elzarándokoltunk Greccióba és Fonte Colombóba, abba a két szentélybe, amelyek igen fontos pontot jelentenek a ferences lelkiségben. Greccio a „ferences Betlehem”, ahol Szent Ferenc atyánk 1223 karácsonyán a betlehemet felállította, Fonte Colombo pedig a ferences Sínai, ahol 1224-ben atyánk, Ferenc a regulát megírta, amelyet aztán III. Honorius pápa hagyott jóvá. Ezen a két helyen imádkozva, elcsendesedve az volt az érzésem, hogy ott kézzelfoghatóan érezhető a ferences lelkiség, és ennek elmélyítését segítették a helyi ferences testvérek is vendégszeretetükkel és azzal, ahogyan bennünket fogadtak, kísértek ezeken a szent helyeken. A találkozó alkalmával pedig lehetőségünk volt a miniszter generális atyával személyes beszélgetésre, ahol elmondhattuk örömeinket, problémáinkat, közösen adva hálát az Úrnak, és keresve a legjobb megoldásokat. Ez valóban testvéri beszélgetés volt. Hálával tekintek vissza az elmúlt napokra, a figyelmességre, a velünk töltött időre a rendi vezetőség részéről megtapasztalva a valódi ferencességet. Gazdag tapasztalatot nyújtott a hivatalok bemutatása is, munkájuknak ismertetése. Mindez nagy segítség például abban, hogy ha levelet írunk mi, tartományfőnökök, tudjuk azt, hogy ki fogja ott majd elolvasni, megválaszolni, kérdésünkre tanácsot adni. De az egyes tartományfőnökökkel való beszélgetések is – akár közösségben, akár személyesen, belelátva az egyes provinciák életébe, hogy hogyan működnek, melyek az ő örömeik, melyek a nehézségeik – fontos tapasztalatot jelentenek. Megerősítő volt arról is hallani, hogy a világ számos pontján, különböző kultúrákban hogyan keresik az Úr akaratát a mélyebb lelkiség megéléséért. Egy ilyen találkozó, továbbképző nagyban segít a látókör nyitásában, valamint új kapcsolatok születésében. A találkozó a generális atya által bemutatott szentmisével ért véget. Michael Anthony Perry atya a szentmise napi olvasmányából, Dávid király imáját idézve bátorított: „Nos tehát, Uram, Istenem, te mindenható vagy, és szavad valóra válik. Hiszen te ígérted szolgádnak mindezt a jót. Láss tehát hozzá, és áldd meg szolgád házát, hogy fennmaradjon előtted mindörökké! Hiszen a te szavad ez, Uram, Istenem, és áldásod fogja kísérni szolgád házát mindörökké.” (2Sám 7,28–29) Testvérek – tette hozzá –, Dávid imája váljon a mi imánkká. Mondjunk le bátran azon projektjeinkről, amelyek csupán tőlünk, emberektől származnak és nem egyben Istentől is. Kérjük Istentől a bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a kettőt életünkben, és az Ő akaratát keressük a magunk és testvéreink számára, akik ránk vannak bízva”.

Urbán Erik OFM