Hirdetés

Megalapozza a gyerekek későbbi hitélményét

HN-információ
A Nagygalambfalvi Református Egyházközség négynapos képzést hirdetett gyermek-istentiszteleti program elsajátítására. A hétfőtől csütörtökig tartó képzés hatalmas élményanyaggal tarisznyálta föl a huszonkét résztvevőt, akik otthon ültetik gyakorlatba a tanultakat. Az Isten közelében (Young Children and Workship) programot Erdélyben helyenként már húsz éve ismerik, 2018 óta pedig Magyarországon is használják a gyermekek hitéletének gazdagítására. Az óvodás és kisiskolás, illetve értelmi fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek számára létrehozott módszer elsajátítására külön képzésre van szükség, amelyet Sógor E. Gyöngyi vallástanár és Makkai Ildikó pszichológus tartott. Amint a szervezőktől megtudtuk, Kanadából 2002-ben jutott el Kolozsvárra ez a program, és itthon nagyjából azóta használják és szerveznek képzéseket. – Nagyon komplex képzés, de ha röviden, egy mondatba kellene foglalni, azt mondanám, hogy a bibliai történeteken keresztül a gyerekek sajátosságait figyelembe vevő, rengeteg munkaeszközzel dolgozó program. Elméleti alapja a Montessori-pszichológia-pedagógia, amely azt vallja, hogy a gyermek segítség nélkül is sok mindent megtanul, de ugyanakkor szüksége van felnőtt segítségre. Teológiai síkra terelve: a gyermek hitéletében a hitélmény domináljon, ne pedig egy Istent megismerő feladat. Az istentisztelet nem szólhat arról, hogy mit tudhatunk Istenről, hanem hogy mit élhetünk meg Istennel kapcsolatosan – mondta a programot ismertető és népszerűsítő Sógor E. Gyöngyi kányádi vallástanár. A program központi ideológiája ezt a fajta szemléletet a vezetőn és az eszközökön keresztül valósítja meg. Ezek a gyermek-istentiszteletek nagyon látványosak, minimum két-három felnőtt jelenlétében zajlanak, akik abban segítenek, hogy fenntartsák a rendet, amiben a gyermek, ismerve a határait, teljesen szabadon, felszabadultan, szeretetben, lelkiekben jelen tud lenni. A felnőtt-istentiszteletekkel párhuzamosan a gyermek-istentiszteleteken részt vevő kicsi (3–6 éves) gyermekek ugyanolyan istenélményhez juthatnak a történetek és kellékek által, mint a felnőttek. Azokkal az alapvető kérdésekkel találkoznak a bibliai történetek által, hogy szeretik-e őket, biztonságban vannak-e, gondoskodnak-e róluk, mit kezdjen a félelmeikkel stb. – Sosem mondjuk meg, hogy mit gondoljon a gyermek egy-egy történet kapcsán, hanem inkább arra vagyunk kíváncsiak, mit talál a történetben, ami neki jó, amit fel tud majd használni egészséges fejlődése érdekében. Amióta megismertem ezt a programot, nagyon lelkes vagyok, úgy érzem, egy kincs birtokában vagyok, amit tovább kell adnom. Komoly alapot ad a gyerekek későbbi hitélményének. Ha gyerekkorban nincs érzelmi kötődésünk Istenhez, nehezebben tud felnőttkorban ez kialakulni – vallja a vallástanár. A négynapos képzéshez nem volt szükség felsőfokú végzettségre, ahogy pedagógiai, illetve teológiai végzettségre sem. Az élet minden területéről érdeklődő hölgyek hat gyülekezetből érkeztek, az itt elsajátított programot mindenki a saját gyülekezetében élteti tovább. – Nagyon sok mindennel gazdagodtam, elsősorban rengeteg információval, tudással, de lelkileg is mindannyian nagyon sokat fejlődtünk mind egyénileg, mind csapatként. Tartalmas négy napot tudhatunk magunk mögött, minden pillanat megérintett, amiért hálásak vagyunk a szervezőknek. A vasárnapi iskolában szeretném hasznosítani, kamatoztatni ezt a tudást és élményt, amit itt kaptam – mondta Szabó Éva pedagógus. Mivel a program nagyon gazdag eszköztárral dolgozik (fából készült állatokkal, emberfigurákkal, gyerekjátékokkal stb.), és minden résztvevő megkapja képzés után ezt a csomagot, ennek megvásárlásában Hargita Megye Tanácsa segített.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!